Minden idők 2. legtöbb érvénytelen voksa az urnákban

Minden idők 2. legtöbb érvénytelen voksa az urnákban

Irgalmatlanul magas volt az érvénytelen voksok száma a kvótanépszavazáson, a Nemzeti Választási Bizottság vasárnap este 21.10 órai adatai szerint 218 142. Ami viszont ennél is meghökkentőbb: volt ennél magasabb érvénytelenvoks-szám a népszavazások 1989 óta íródó történetében.

Ahogy azt sejteni lehetett, igen magas lett az érvénytelen szavazatok száma a vasárnapi kvótanépszavazáson. Alábbi összeállításunkból kiderül, a rendszerváltozás hajnala óta adtak-e le ennél több érvénytelen voksot a magyar választópolgárok.

1989. november 6. – négyigenes népszavazás

Elképesztően magas, körülbelül 5 százaléknyi volt az érvénytelen szavazatok száma! Az államfőválasztással kapcsolatban 242 630, a pártszervezetek munkahelyekről való kivonulásával összefüggésben 229 412, az MSZMP vagyonelszámolásával kapcsolatban 225 872, a Munkásőrség feloszlatásának kérdésére pedig 254 744 darab érvénytelen szavazatot adtak le.

1990. július 29. – az államfőválasztás módjáról tartott népszavazás

A megjelentek 0,84 százaléka, 9069 fő szavazott érvénytelenül mindeni idők legérdektelenebb hazai országos népszavazásán. 1,1 milliónál is kevesebben jelentek meg a szavazóhelyiségekben.

1997. november 16. – NATO-csatlakozás

Hírdetés

Hasonló arányban járultak az urnákhoz az emberek, mint a kvótanépszavazás alkalmával idén, érvénytelenül viszont csak 1,13 százaléknyian voksoltak, egész pontosan 44 961 fő.

2003. április 12. – EU-csatlakozás

Ekkor is valamivel kevesebb, mint a választásra jogosultak fele ment ikszelni, 17 998-an tették ezt érvénytelenül, a voksolók 0,49 százaléka.

2004. december 5. – kettős állampolgárság, kórház-privatizáció

Az első kérdésben 61 168 voks volt érvénytelen (2,03 százalék), a másodikban 53 697 (1,78 százalék).

2008. március 9. – kórházi napidíj, vizitdíj, tandíj

A kórházi napidíj eltörlését célzó kérdésben 32 268 (0,79 százalék), a vizitdíj ellen 29 605 (0,73 százalék), a tandíj ellenében pedig 33 863 (0,83 százalék) érvénytelen voks volt az urnákban.

2016. október 2. – kvótanépszavazás

218 142 érvénytelen szavazatot adtak le a kvótanépszavazáson. Ennél többen csak 1989-ben szavaztak érvénytelenül, a négyigenes népszavazás alkalmával.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »