Minden generáció megtalálja a kedvére való adventi programot Nagykaposon Kulcsár Péter2025. 11. 28., p – 16:10
Kulturális és közösségi rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket az adventi időszakban Nagykaposon. A program vasárnap délután kezdődik. Meggyújtják az első gyertyát a városi hivatal előtt levő adventi koszorún – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Gabriela Fedičová, a városi hivatal vezetője.
Ezután következik az időseknek szánt műsor a hivatal épületében. Fellépnek a gimnázium, a műszaki szakközépiskola diákjai, az Őszirózsa Nyugdíjas Klub kórusa és a művészeti alapiskola növendékei. 16 órakor ünnepélyesen kigyúlnak a város karácsonyi fényei.
A harmadik gyertyát a következő hétvégéken az alapiskolák igazgatói, az utolsót pedig Petrikán Péter, a város polgármestere gyújtja meg.
December 1. és 9. között a városi könyvtárba várják az óvodásokat és az alapiskolásokat. December 10-én mézeskalácssütés, kézműves-foglalkozások, játékok és mesebeli hangulat várja a gyerekeket.
A hagyományos Mikulás-napi program műsor december 5-én lesz. Az adventi program december 14-én jótékonysági karácsonyi vásárral és kulturális programmal ér véget.
„Minden évben igyekszünk különleges hangulatú adventi programot szervezni. Ez az időszak összehozza az embereket” – mondta Tóth Anita, a városi művelődési központ igazgatója.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


