Minden család „jelen volt” a vasárnapi szentmisén a déva-csángótelepi ferences templomban

Minden család „jelen volt” a vasárnapi szentmisén a déva-csángótelepi ferences templomban

A dévai Páduai Szent Antal-templomban Főcze Imre Bonaventura OFM plébános kreatív ötlete által március 22-én, vasárnap „jelen lehettek” a plébániához tartozó családok a szentmisén: a családok neveit kihelyezte a Bonaventura testvér a templom padjaira, ezáltal is kifejezve a ragaszkodást, az együttérzést és a tiszteletet a hívek felé. Kiss M. Richárd írását szerkesztve adjuk közre.

Bonaventura testvér így vallott minderről: Pénteken este, amikor a Nagyboldogasszony-templomunkból jöttem vissza a csángótelepre, szorongott a torkom a mélyreható fájdalomtól, hogy a templomba hívek nélkül mutattam be a szentmisét, jóllehet, többen bekapcsolódtak az élő közvetítésbe. Fájó, megrendítő érzés kerített hatalmába, és könnyeimmel küszködve arra gondoltam, hogy a vasárnapi ünnepi szentmisén milyen jó lenne, hogyha együtt tudnánk imádkozni…

Tudtam, hogy ez most lehetetlenség, de ez a vágyam egyre inkább fokozódott, és akkor jött az ihlet, hogy a nyilvántartásból nyomtassam ki minden család vezetéknevét. De éreztem, hogy személyesebb kellene, hogy legyen ez, és ezért kézzel leírtam és kitettem a padokra minden család vezetéknevét.

Meglepetésemre még a lócákra is jutott bőven a névjegyekből. Istennek legyen hála! A mai vasárnapon minden család itt volt a szentmisén!

Bonaventura testvér reméli, hogy hamarosan nem csak a nevek lesznek kitéve a templom padjaiba, hanem a hívek valódi jelenlétében mutathatja be a szentmiséket, de mindaddig türelmüket és otthon maradásukat kéri e nehéz időszakban. Kéri őket, hogy kövessék a szentmiséket interneten, tévén, vagy rádión keresztül és imádkozzanak a szenvedő betegekért, a vírus áldozataiért, az orvosokért, a tudósokért, akik minden erejüket bevetik a vírus megállításának érdekében.

Hírdetés

Üres templomok, egyszemélyes szentmisék és liturgiák, zárt ajtók… Hol van ilyenkor Isten? – sokan felteszik a kérdést.

A templom csendes, nincs benne egy ember se a papon kívül. Csak Isten van ott, aki a szentmisét bemutató pap által a kenyér és a bor színe alatt közénk jön, még akkor is, ha nem tudnak a hívek személyesen jelen lenni, még akkor is, ha virtuálisan kell követniük a legszentebb áldozatot. Isten ekkor is közénk jön, mert teljes mértékben szeret minket, mert együtt akar lenni velünk.

Isten nem akar elszakadni tőlünk. Velünk van a betegségek, a járványok idején is, mert megígérte nekünk: „Veletek vagyok minden nap, a világ végéig!” (Mt. 28, 20) Nekünk sem szabad elszakadnunk Tőle!

Fotó: Páduai Szent Antal Plébánia, Déva

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »