Mindeközben Belgiumban a nyitottság jegyében gyermekek előtt imitálják a szexet

Az egész „művelt” nyugat el van ájulva a fantasztikus belga nyitottságtól, attól a szellemi magaslattól, amelyben végre lehetővé vált, hogy egy darabban az Ádámot és az Évát alakító színészek szexuális aktust imitáljanak. Ebben még nem lenne semmi „haladó”. Ám e tevékenységüket a felnőtt színészek egy gyermekkórus félkaréjának közepén hajtják végre.

Csupán néhány napja, hogy liberálidióta „kollégáim” egyike valóságos palotaforradalmat robbantott ki a pedofilok jogainak érvényesítését tűzve ki célul, megmutatva egy olyan nézőpontot (t.i. a pedofilok nézőpontját), ahol az egyén szabadsága szerinte felülemelkedik a társadalmi dogmákon. (KLIKK IDE!) Szerintem pedig minden normálisan gondolkodó felnőtt úgy vélekedik, hogy a pedofilok a kollektív normák – egyszóval minden emberi – okán legfeljebb úgy emelkedhetnek felül bármin, ha rőf kötél súgja majd fejüknek…

Ám a „nyitott elme” varázsa újra támad a Lajtán túlról, s akárcsak a Trónok harcában a mások hada, minden humánumot elsöpör útjából, amivel csak szembe találkozik. Hogy Európa, az európai értékek védelme egyáltalán nem fontos ezeknek a posztbolsevista csökött agyúaknak, azt már tudjuk egy ideje. Az tehát, hogy mindennel szembe helyezkednek, amit a józan ész diktál, senkit sem ér az újdonság erejével. Már szemünk se rebben például, ha valakinek az a remek ötlete támad, hogy a klímakatasztrófa gyógyírjaként együnk emberhúst. (KLIKK IDE!) 

***

Amíg azonban ezek az elmeháborodott fantaszták a (remélhetőleg) soha meg nem valósítandó ötleteikkel előállnak, s annak hasznosságát egyelőre csupán elméleti modellekben igazolják, a szörnyű valóság manifesztátumai már ott vannak a szemünk előtt.

Belgiumban például félkaréjban ülő kisgyermekek gyűrűjében imitálják a szexet (KLIKK IDE!).

Hírdetés

S még valósággal megköszönhetjük nekik, hogy a heteroszexuális nemi aktust. Mert lehetne akár a homoszexuális, a nekrofil, vagy… vagy a pedofil változatot is… Hiszen, mi a különbség szerintük? Semmi. S itt újra a normalitásra hivatkozva mondom: a józanész azt diktálja, hogy már az is pedofíliának számít, ha az ember gyermekek szeme láttára végez bármiféle szexuális tevékenységet.

***

Amit végképp nem értek, az a kétkulacsos normarendszer. Európa néhány országában amerikai mintára már bevezették, hogy amennyiben egy lakókörnyezetbe szexuális bűnért elítélt, majd büntetése után szabadult illető költözik, akkor egykori tettének leiratát kitáblázzák háza elé, neki pedig el kell mennie a szomszédokhoz, és be kell számolnia arról, hogy ki ő, mit követett el, s hogy mostantól ott fog élni. Ezzel szemben a művészet és a politika (igen, szerintem Greta Thunberg szerepeltetése is pedofília) álcája alatt olyan gyalázatos cselekedeteket hajtanak végre, amelyektől az ember gondolatban azonnal hirigelő igazságosztóvá válik…

Megjegyzem, a magukat a műveltség egyedüli letéteményeseinek tartó kultúrák gyakran termeltek ki ilyen elfajzott ideákat a múltban is. A kora városállamaihoz képest erkölcsösnek mondható Spárta vesztét például az a thébai Szent Sereg okozta, amely had 150 szerelmes férfipárból állt. A sereget Thébai elöljárói pontosan azért találták ki, hogy a harcosokat ne csupán a fegyverbarátság, hanem egymás iránt érzett szerelmük is egységbe kovácsolja. Az eset pikantériája, hogy az i.e. 378-ban alapított elit alakulatot i.e. 338-ban a khairóneiai csatában az az Alexandrosz zúzta porrá, aki két évvel később III. „Nagy” Sándorként Makedónia királya lett. S akiről azt is tudjuk, hogy ágyasházában csupán férfiak és fiatal fiúk fordultak meg, ők azonban meglehetősen sűrűn.

***Nyilván sokan félre fogják érteni, s mondjuk a kínai kulturális forradalommal párhuzamba állítani most következő kijelentésemet, azonban ennek ellenére kimondom: a déli határszél tényleges kerítése mellett egy képzeletbeli, erkölcsi kerítést is fel kell állítanunk a nyugati végeken. Nem holnap. Nem majd. Most azonnal!() VBT ()Kiemelt kép: renegadetribune.com

The post Mindeközben Belgiumban a nyitottság jegyében gyermekek előtt imitálják a szexet appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »