Ma már tudom: magyarok, románok, „meg lettünk vezetve” mind azon a ’90-es fekete márciuson.
Igaz, nekünk, magyaroknak nem nagyon volt más választásunk, mint menni előre azon az úton, amerre rákényszerített a jogfosztó hatalom és az általa gerjesztett irányított gyűlöletkampány.
A hodáki, libánfalvi román parasztok csak azt tették, amit elvárt tőlük az „anyanemzet”, az egy és oszthatatlan román állam. Az akkori bukaresti hatalom, eszközként használta őket, akárcsak az őket feltüzelő, leitató, elvakító és elvadító Vatra Romaneasca szélsőséges nacionalista szervezetet, amelyet nagyrészt az előző rendszerből magukat átmentett szekusok alkottak, vezettek. Ezek a profik voltak azok, akik helyben irányítottak mindent Marosvásárhelyen az 1989-es decemberi eufóriát követő hónapokban. Ott voltak minden állami erőszak-, illetve rendfenntartó szervezet soraiban. A túlélésük volt a tét, ha sikerül „bebizonyítani”, elhitetni a többséggel, hogy a „hőbörgő, előjogokat követelő, erőszakos” kisebbség, vagyis a magyarok veszélyt jelentenek Románia területi egységére, szuverenitására, akkor nyert ügyük van. Akkor máris működésbe lépnek a pontosan irányított gyűlöletkeltés hatására az önvédelmi reflexek és azonnal szükség, igény mutatkozik a hon-, és nemzetvédő ortodox lovagokra, az állami gépezet jól bevált szakembereire, vagyis a szekusokra, akiket pár hónappal korábban még együtt gyűlölt az átlag román és magyar, azaz a nép.
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
