"Mindannyian mások vagyunk", "Egy új élet kezdete" – így pénzeli a kormány a sáskatenyésztő "civileket"

"Mindannyian mások vagyunk", "Egy új élet kezdete" – így pénzeli a kormány a sáskatenyésztő "civileket"

Miközben a Fidesz szerint az áprilisi országgyűlési választás tétje a "Soros-terv" elleni harc, a Magyar Nemzet kedden újra talált egy olyan civil szervezetet, ami a magyar költségvetésből és a Soros által létrehozott Nyílt Társadalom alapítványoktól is támogatásban részesült. A Jövőkerék Közhasznú Alapítvány egyik projektje 19,7 millió forintot nyert el a "migránsok vállalkozóvá válásának segítésére".

A Belügyminisztériumhoz tartozó Belügyi Alapok portálon közzétett adatokból kiderült, hogy a civil szervezetet egy 2015. november 20-án közzétett pályázati kiíráson adott be sikeres kérelmet. A pénz a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapon (MMIA) keresztül érkezett. Az Európai Unió az MMIA-ból megvalósítandó projektekhez 75 százalékos támogatást nyújt, a fennmaradó 25 százalékot a hazai költségvetés állja.

A Jövőkerék Közhasznú Alapítvány még 2013-ban a Soros-féle Nyílt Társadalom alapítványoktól is kapott 48 ezer dollárt a Roma Matrix nevű projekt megvalósítására. A Jövőkerék további két pályázaton nyert. Felsőoktatásban tanuló migránsoknak adnak álláskeresési tanácsokat, a 2018 februárjáig tartó projektre 39 millió forintot kaptak, "a finanszírozást az MMIA és a hazai központi költségvetés támogatása biztosítja". A Világutazás a színes faluba című 2017-es projektjük pedig 13 millió forintot nyert egy 2015 novemberben kiírt pályázaton.

Mindezek ellenére Puskás Imre, a Fidesz szóvivője kedden is arról beszélt: "A Soros-terv pedig igenis létezik, Soros György dollármilliárdokkal támogatja a terv végrehajtását, a Soros-szervezetek működését."

Hírdetés

A Belügyminisztériumhoz tartozó Belügyi Alapok portálon közzétett adatokból azonban úgy látszik, az Orbán-kormány tökéletesen együttműködik "migránspárti" programok finanszírozásában. Az ENSZ égisze alá tartozó Nemzetközi Migrációs Szervezet három pályázata is nyert. Az uniós és hazai költségvetési forrásokat is tartalmazó MMIA-keretből közel 70 millió forintot kaptak 2015–2016-ban. A legnagyobb tétel 39 millió forint, a cél pedig: "Kísérleti projekt a Magyarországon megvalósuló családegyesítések támogatására". Ennek a felét, 20 millió forintot fordíthatott a Nemzetközi Migrációs Szervezet a "Migránsok a városban: helyi integrációs szolgáltatások fejlesztése Budapesten" című projektjére. Az ENSZ-szervezet harmadik pályázata pedig 9 millió forintot kapott az uniótól és az Orbán-kormánytól a "Befogadó Budapest: Migránsok esélyegyenlőségének javítása" című tervei megvalósítására.

A Nemzetközi Migrációs Szervezetet legutóbb tavaly decemberben nevezte migrációpártinak a kormánypárti Magyar Idők. Marco Minniti olasz belügyminiszter ekkor jelentette be: a Líbiával kialakított humanitárius folyosókon keresztül 10 ezer menekült érkezik Európába 2018-ban. A líbiai migránstáborokban pedig a Nemzetközi Migrációs Szervezet választja majd ki azokat, akik a nemzetközi jog szerint menekültnek számítanak. "A Nemzetközi Migrációs Szervezet eltökélt, hogy a migráció humánus és rendezett módon történjen" – olvasható a szervezet honlapján.

A legnagyobb összeget, közel 200 millió forintot az MMIA keretéből a Belügyminisztériumhoz tartozó Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) nyerte 2015–2016-ban. Ebben az időben szórta tele az országot a kormány a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs óriásplakátokkal. Ezek arról szóltak, hogy a migránsok nem vehetik el a magyarok munkáját, és tisztelniük kell a magyar kultúrát, törvényeket. Ehhez képest a BÁH projektjeinek címei egészen más hangot ütöttek meg. A "Mindannyian mások vagyunk" elnevezésű 77 millió forintot kapott, a "Vándorlás egy hosszú úton" című 33 millió forintot, de az "Egy új élet kezdete" is egészen más stílusról árulkodik a migránsellenes óriásplakátokhoz képest.

Kedden közleményt adott ki a Nyílt Társadalom Alapítvány. Mint írták, a civileket és Soros "Györgyöt" megbélyegző törvénytervezet "alkotóinak szándéka az, hogy kriminalizálják a civil társadalmat, és megbélyegezzék a még független és a kormánypárt által nem kontrollált vélemények képviselőit".

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »