Mindannyian Krisztus-hordozók vagyunk – Fogadalomújítás a verbita közösségben

Mindannyian Krisztus-hordozók vagyunk – Fogadalomújítás a verbita közösségben

Szeptember 8. Kisboldogasszony ünnepe, és egyben az Isteni Ige Társasága 148. születésnapja. Ezen a napon Budapesten, a Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban gyűltek össze a verbita atyák és testvérek szerte az országból, hogy együtt adjanak hálát Istennek. Az eseményről Szabó Alex SVD tájékoztatta szerkesztőségünket.

A verbita kispapok az ünnepi szentmise keretében megújították egy évre ideiglenes fogadalmaikat, tanúságot téve arról, hogy még elmélyültebben szeretnék megélni missziós szerzetesi hivatásukat.

A szentmise főcelebránsa a verbita rend magyar tartományának provinciálisa, Magung Fransiskus Xaverius SVD volt.

Szentbeszédében a tartományfőnök hangsúlyozta: mindannyian, bármilyen életállapotban vagy hivatásában vagyunk, Krisztus-hordozók vagyunk. Krisztus-hordozónak kell lennünk abban a hivatásban, abban a szolgálatban, amelyet kaptunk, és azon a helyen, ahová Isten vezet bennünket.

Hírdetés

A szentmise után ebéddel és a vidám együttléttel folytatódott az ünnep – jó hangulatban, ahogy a zsoltáros is mondja: milyen jó, ha a testvérek együtt vannak.

A verbita rend tagjaival együtt ezen a napon imádkozzunk az Arnoldus család minden tagjáért az egész világon!

Forrás és fotó: Isteni Ige Társasága

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »