Milyen munkát kínálnak a frissen végzett diákoknak?

Milyen munkát kínálnak a frissen végzett diákoknak?

A középiskolákból, főiskolákról, egyetemekről idén kikerült, frissen végzett diákok ezrei próbálnak meg a nyári hónapokat követően munkát találni. Hol helyezkedhetnek el a leggyorsabban, és milyen fizetésekre számíthatnak?

„A nyári hónapokra korábban az volt a jellemző, hogy a munkáltatók kevesebb állásajánlatot tettek közzé. Az elmúlt két év azonban eltért a szokásostól. Az álláskeresők a munkalehetőségek széles skálája közül válogathattak, és ez a trend idén szeptemberben is folytatódik” – állítja Nikola Richterová, a Profesia.sk munkapiaci portál szóvivője, a portál legfrissebb felmérésére hivatkozva. Szerinte mindez érvényes a középiskolát, főiskolát, egyetemet végzettekre is. „A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy az álláslehetőségek több mint egyharmada alkalmas a frissen végzett diákoknak” – tette hozzá Richterová.

Hírdetés

A főiskolát, egyetemet végzettek számára a legtöbb olyan állásajánlatot, amelyben nem igényelnek szakmai gyakorlatot, az IT-ágazatban, a pénzügyi szektorban és a gyógyszeriparban kínálják. A legnagyobb kereslet a gyógyszerészek, programozók és a tervezőmérnökök iránt mutatkozik. Akik idén érettségiztek, és szeretnének munkába állni, jelenleg az adminisztratív munkakörökben, a kereskedelemben és a pénzügyi szektorban találkozhatnak a legtöbb állásajánlattal. Az ő végzettségüknek megfelelő állások közül az adminisztratív munkaerő és az eladók iránt van a legnagyobb kereslet a munkáltatók részéről.

A szakmai gyakorlatot nem igénylő állásajánlatok azonban alacsonyabb fizetést kínálnak. „Az érettségit és korábbi szakmai tapasztalatot igénylő hirdetések átlagosan bruttó 1397 eurós alapfizetést kínálnak. Ha ezek a hirdetések az iskolákból frissen kikerülőkkel is megelégszenek, az átlagfizetés 1109 euró körül mozog” – tette hozzá Richterová. Az egyetemi végzettséget igénylő ajánlatok esetében a korábbi tapasztalatot megkövetelő hirdetéseknél az átlagfizetés bruttó 1949 euró. Ha frissen végzett diplomásoknak megfelelő ajánlatról van szó, akkor a kínált átlagfizetés 1406 euró körül mozog. (mi, TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »