Milyen kapcsolatban vagyok Istennel? – Városi lelkigyakorlat Sopronban

Milyen kapcsolatban vagyok Istennel? – Városi lelkigyakorlat Sopronban

Sopron város hívei április 7–9. között háromnapos nagyböjti lelkigyakorlaton vehettek részt a Szent István-templomban Simon Dávid győr-révfalui templomigazgató vezetésével és a soproni atyák közreműködésével. A szentmisét minden alkalommal egyórás szentségimádás előzte meg.

A nagyböjti lelki felkészülés vezetője, Simon Dávid lendületes tanításait a Szentírásból és a szentek életéből vett idézetekkel gazdagította. Az első nap elmélkedésének fő témája a bűn, a bűnbánat és a megtérés volt. Hangsúlyozta, hogy a bűn eltávolít Istentől, ezért élünk lelki sötétségben. Ahogy bűneinktől mindinkább megszabadulunk, úgy lelkünkben egyre inkább növekszik a világosság. Lelkiismeret-vizsgálatunk fő kérdése tehát így hangzik:

A lelkigyakorlat második napján Isten megbocsátó szeretetéről, a kiengesztelődés fontosságáról szólt. A kiengesztelődés Istennel és a megbocsátás melletti döntés embertársaink és magunk felé

Az imádságról tanított Simon Dávid atya a városi lelkigyakorlat harmadik napján. Mint mondta: a lelki élet, a szentség útja nem azt jelenti, hogy kemény elhatározással törekszünk a jóra, hanem sokkal inkább azt jelenti, hogy

Hírdetés

Ezért keressük szüntelenül az Atya akaratát, adjuk át magunkat Neki, hogy az imádságból erőt, bölcsességet, kegyelmet és békét meríthessünk.

Szerző: Reisner Erzsébet

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Reisner Anna

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »