Azt minden kertelés nélkül ki kell mondani, hogy ma Magyarországon a különböző szakszervezeteknek nincs kellő súlyuk, nem véletlen, hogy a magyar munkavállalók jelentős hányada nem is tagja egyetlen szakszervezetnek sem. Ennek oka kettős: egyrészt nem látják értelmét, gyengének érzik a szakszervezetet és feleslegesnek a tagságot, másrészt viszont nagyon sokan nem is tudják, hogy létezik ilyen az ő munkakörükre vonatkozóan.
A Fidesz pedig egyértelműen abban érdekelt, hogy amennyire lehet, gyengítse és kiüresítse a szakszervezeteket Magyarországon. További szempont még, hogy ránk hagyományozódott egy nem túl szép hagyomány, nevesítve, hogy a szakszervezet egy kommunista maradvány, kirakat, és a "hatalom talpnyalója". Ez sem nélkülöz minden alapot, olyan formában maradt fent, hogy sok szakszervezet valóban inkább a balliberális politikai oldal szócsöveként működik, ám még ezzel együtt sem szabad azt a következtetést levonni, hogy a szakszervezet mint olyan, elhagyható volna, éppen ellenkezőleg.
Egy valódi nemzeti politikának meg kell találnia a helyes viszonyulást a szakszervezeti kérdéshez. Jelenleg viszont abban a harapófogóban van a szakszervezetiség Magyarországon, hogy létezik egy dolgozói érdektelenség irányába, továbbá egy hatalom általi elnyomási szándék. És mégis tudunk olyan szakszervezeti vezetőkről is, akik tényleg tenni szeretnének. Már csak miattuk sem szabad az egész kérdést elvetni, és persze azért sem, mert a magyar dolgozóknak szükségük van az érdekképviseletre.
Jelenleg azonban egy újabb nehézséggel kell megküzdeniük: a Fidesz újabb durva támadást indított ellenük.
A kormány érdemi egyeztetés nélkül nyújtja be azt a törvényjavaslatot, amely megszünteti a közszféra területén a szakszervezeti tagdíj levonását, ezt írja közös közleményében hat országos szakszervezeti konföderáció. Ez a magyar munkavállalókat még kiszolgáltatottabbá teszi az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsának munkavállalói oldalát alkotó szervezetek szerint, főleg azt a réteget, amely a közszférában, esküjéhez híven teljesíti feladatait.
– Mindezt egy olyan törvénytervezet benyújtásával, amelynek az indoklása nem fedi a valóságot, többletadminisztrációs terhet ró mind a munkavállalókra, mind pedig az őket képviselő érdekvédelmi szervezetekre – fogalmaznak.
Az aláíró szakszervezetek a következők: az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Hetedik Szövetség, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), Munkástanácsok Országos Szövetsége, Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ).
A kormány lépésének lényege tehát az, hogy kategorikusan megtiltja a munkáltatónak, hogy közreműködjenek a közalkalmazottak szakszervezeti tagdíjátutalásában. Ez belátható módon nehezebbé teszi az adott szakszervezet fenntartását. Természetesen ezután is lehet tagdíjat fizetni, és be lehet szedni, de a gyakorlatban sokkal bonyolultabb, mint az elméletben, és nagyon sok energiát el fog vonni a szakszervezetektől, amit másra is fordíthatnának.
Ahhoz, hogy fordulat álljon be, egy közös felismerésre lenne szükség. Egy valódi dolgozói szolidaritásra, felismerve, hogy a szakszervezet nem önmagában álló fogalom, azt úgy lehet tartalommal megtölteni, hogy minél több tagja lesz, s ehhez, ha kell, akkor vezetőváltásokra lesz szükség, de ez az egész csak nemzeti alapon gondolható el. Mert az nem lehet opció, hogy egy folyamatos és öncélú feszültség szítása kezdődjön munkáltató és munkavállaló között, egy 21. századba átmentett bolsevik jellegű "új osztályharc", mert egyrészt erről bizonyította a történelem, hogy megbukott (és valójában sohasem a munkás képviselete volt a valódi céljuk), de 2023-ban egészen más viszonyok uralkodnak, a klasszikus osztályok is eltűntek, de legalábbis elmosódtak a határok. Szükségszerűen születik a felismerés, hogy egy új, nemzeti szellemű munkapolitika teremtheti meg csak a szakszervezetek számára is a jövőt.
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
