A hírhedt tőzsdespekuláns fütyül mindenre és mindenkire, hiszen törvények felett álló entitás.
A hűvös, tárgyilagos politikai elemzés következtetése nem lehet más, mint hogy: Soros György egy piszkos gazember. Természetesen a politikai elemző csak ritkán juthat ilyen megállapításra.
A tárgyilagos, hivatalból hűvös politológus, politikai elemző aligha írhat le ilyen megállapítást. Minden szempontot, tényt, adatot, összefüggést tárgyilagosan értékelnie kell – azt is, hogy Soros a legnagyobb emberi válság közepette támadja meg a forintot –, és csak nagyon lassan hozhat meg bármilyen értékítéletet.
De végül meghozhat: ha az információkat többszörösen ellenőrizte, akkor még eleget kell tennie a Karl Popper által a tudósok elé felállított verifikáció és falszifikáció követelményének. A verifikáció, tehát a tétel igazolása az egyik feladat a tények és információk által, a falszifikáció pedig annak megvizsgálása, hogy mi mond, mondhat ellent a tételnek – s ezeket cáfolni kell. Ha viszont e két vizsgálati követelménynek is megfelel a tézis, abban az esetben már azzal követ el hibát az elemző, a tudós, ha nem írja le, mondja el világosan tudományos értékítéletét egy jelenségről, netán egy közéleti tevékenységet folytató emberről, politikusról vagy befolyásos személyiségről.
Nos, jómagam többször elemeztem egyfelől Soros György gyakorlati tevékenységét, másfelől tudományosnak szánt írásait. A szálak, ha lassan is, de végül összeálltak, s most már egy irányba mutatnak.
S itt tisztázzuk: a megfogalmazott értékítélet csak akkor érvényes, ha a világon még van értelme és jelentősége a moralitásnak, a természetes – és nem liberális vagy bármilyen értelemben vett ideologikus – emberi erkölcsnek. Vagy másképpen fogalmazva: annak az erkölcsnek, amit Jézus adott számunkra, aminek lényege az emberbaráti szeretet. A politológia sem nélkülözheti az erkölcsi megítélést, mert ha ezt tenné, nem lenne más, mint – hogy Pál apostolt idézzem – zengő érc vagy pengő cimbalom. Üres, rideg magyarázgatás a különféle „érdekekről”.
Soros munkásságát csak akkor látjuk, ha összefüggésében kezeljük. Soros ugyanis háromféle minőségében van jelen már évtizedek óta: elsősorban mint tőzsdespekuláns befektető, másfelől mint jótékonykodó „filantróp”, harmadrészt, mint a saját, globalista nyílt társadalommal kapcsolatos ideológiai vízióinak megvalósítója.
Vizsgálódásaim és ebből fakadó megítélésem szerint Soros legadekvátabb ténykedése a spekuláció, a brutális, Isten és embert nem ismerő haszonszerzés, az emberi sorsokon átgázoló extraprofit-halmozás. Minden egyéb tevékenysége ezekből a kegyetlen spekulációs machinációiból szerzett pénzek felhasználásán alapul. Soros ezen ténykedéseiről nemrég éppen a Magyar Nemzet számolt be több részben, ezért csak utalok a lényegesebbekre: az angol font bedöntése 1992-ben, ami a Major-kormány bukásához és emberek sokaságának elszegényedéséhez vezetett. Majd, évekkel később, büszkén és gátlástalanul „mesélte el” a sajtónak és a médiának, többek között – és ez különösen nagy cinizmus! – a BBC-nek, hogy milyen stratégiával és technikával hajtotta végre tervét. 1997-ben bedöntötte a thaiföldi valutát, amit dominóeffektus követett, Dél-Koreát, Malajziát és más délkelet-ázsiai országokat is megrengetett a devizaválság.
1988-ban a francia Société Générale pénzintézetet akarta felvásárolni a szokásos shortolási technikájával, s ha ez ez nem is sikerült neki, a piszkos üzleten rengeteg pénzt kaszált, mindenesetre az is elképesztő, hogy állítólag az akkori köztársasági elnök, François Mitterrand is „besegített” neki. Vélhetően nem független Soros fellépésétől, hogy az akkori francia pénzügyminiszter, Pierre Bérégovoy 1993. május 1-jén öngyilkos lett. A döbbenetes viszont az, hogy életében először és utoljára egy francia bíróság először börtönbüntetésre, majd végül pénzbüntetésre ítélte, s „hősünk” hiába fellebbezett a legfelsőbb fórumokig, legutoljára a strasbourgi emberi jogi bíróságig, utóbbi 4:3 arányban helyben hagyta az ítéletet.
És most lássunk csodát: az ítéletet azóta sem hajtották végre, Soros a mai napig nem fizetett. Soros tehát – egyszerű következtetés – törvények felett álló entitás. S még valami, amiről kevesen tudnak: Soros, kissé talán megrészegedve a font elleni támadásának sikerén, 2003-ban a német valuta ellen is támadást próbált indítani a szokványos eszközeivel, ám Németország már túl nagy falatnak bizonyult számára. Talán már túlzottan is elhitte – vagy inkább „tesztelte” – saját magával kapcsolatos szerény önértékelését, mely szerint ő valójában egyfajta istenség.
Sorolhatnánk még, de nem érdemes, mert a lényeg: Soros nem pusztán pénzügyi machinációkban volt ügyes, hanem pénzügyi machinációival tízezrek, százezrek sorsát tette tönkre, és ez már nem gazdasági tevékenység, hanem embertelenség. S ezzel kapcsolatban fogalmazta meg igazi ars poeticáját Soros: neki nem kell törődnie azzal, hogy pénzügyi spekulációinak milyen társadalmi következményei vannak.
És innen minden világos: Soros erkölcstelen és embertelen módon szerzett profitjából akar jótékonykodni, valamint világot megváltani, globális nyílt társadalmat felépíteni. Ez tipikus contradictio in adjecto: a fogalomban benne rejlő önellentmondás. Erkölcstelen tevékenység árán erkölcsös cselekedeteket végezni – ilyen nem létezik.
De még a filantróp, jószolgálati tevékenységében is világosan jelen van az érdek – mert azért egy alapjaiban pénz keresni akaró, erkölcs nélküli ember nem tudja meghazudtolni önmagát. Amikor az Antall-kormánynak felajánlotta, hogy elintézi a magyar adósság átütemezését vagy elengedését elvtársainál, a globális pénzügyi elitnél, akkor cserébe „csak” annyit kért, hogy megkaphassa az ország legfontosabb állami cégeit. Vagyis: megment minket úgy, hogy felvásárolja a stratégiailag fontos tulajdonainkat és ezzel megszünteti a szuverenitásunkat.
Igazi filantróp! Vagy: akkor támadta meg az OTP-t (1994-ben és 2008-ban), amikor a magyar gazdaság fennmaradásában kulcskérdés volt az állami bank stabilitása. Filantróp! És persze egymillió eurót adott néhány héttel ezelőtt a fővárosnak, mert annyira szereti ezt a várost. Ugyan! Egyszerűen megtámogatja a globalista ellenzék kezébe került fővárost, mert végső célja a kormány megbuktatása. Filantróp!
És ezek után következik az, ami – mint hab a tortán – mutatja, hogy milyen ember valójában Soros György. Tombol a világjárvány, emberek ezrei halnak meg, Magyarországon is már háromszáz fölött a halottak száma, az ország, még ha fegyelmezett is, szenved és félelemben él.
Nos, ekkor jön a „filantróp”, s elérkezettnek látja a pillanatot, amikor három legyet üthet egy csapásra Magyarországon: a forint megtámadásával bedöntheti a nemzeti valutát, ezzel akár a kormányt is megbuktathatja, és utána a hazánkban állomásozó kollaboránsaival és NGO-knak gúnyolt ügynökeivel együtt felépítheti a szép, új, nyílt, globalista társadalmát az országban.
De ha az utóbbi kettő nem is sikerül, akkor sincs baj: legfeljebb „csak” sok-sok pénzt keres a forint shortolásával. Tette-teszi mindezt akkor Soros a forinttal szemben, amikor az emberek megbetegszenek, és tízezrek veszítik el az állásukat, s a forint bedőlése, a gazdaság válságba kerülése számukra egy utolsó sorscsapás lenne. Nagyon reméljük, s most úgy is látszik, hogy terve nem sikerül.
De mindez nem elég: nemrég ismertette tervét az unió megmentésére, amely egy olyan örökjáradék-kötvény lenne, amit az unió felvenne, s annak kamatait örökké kellene fizetnie a befektetők, s természetesen Soros felé. A filantróp adósrabszolgává tenné Európát. A globális pénztőke adósrabszolgájává.
Tehát összegezve: teljes joggal elítélhetjük Sorost azért, mert gátlástalanul törekszik az extraprofitra az unióban és Magyarországon, s mert egy vízióját akarja az országra – és persze a világra – erőltetni. Mégis, amiért a leginkább el kell ítélnünk, az a természetes emberi vagy jézusi, keresztény erkölcs teljes hiánya, ahogyan semmibe veszi az emberi életeket Magyarországon, Európában és a világ minden táján.
Éppen ezért, és csakis ezért nevezhetjük egy teljesen tárgyilagos, hűvös, indulatmentes és főleg pontos elemzői megállapításnak azt, hogy Soros György minden rárakódott látszat ellenére egy piszkos gazember.
Fricz Tamás
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
