Megdöbbentő részletek a ma is sokak által bálványozott pártfőtitkárról.
Rendkívül érdekes múlt századi tényekről szerezhet tudomást az ember, ha egy kicsit bővebben belemélyed a most, a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre való tekintettel egy hónapra ingyenessé tett Arcanum Digitális Tudománytár anyagaiba, különös tekintettel az 1956-os magyar nemzeti forradalom és szabadságharc után kizárólag külföldön kapható, az emigránsok által szerkesztett sajtótermékekre.
Ezek egyike volt az 1956. decemberétől kezdődően 7 évfolyamot és közel 300 lapszámot megért Szabad Magyarság című újság.
A lap természetesen nem nélkülözte a felütéseket, tartalmaz némi túlzást is, ám az biztos, hogy a szovjet típusú kommunista rendszer ismételt térhódítása elől külföldre menekülő százezrek számára akkoriban igazodási pontot jelentett.
Talán a legérdekesebb cikkek a Nagy Imre és mártírtársainak 1958. június 16-i kivégzését követően megjelent számban voltak olvashatóak. Az innen most kiemelt szemelvények kendőzetlenül mutatják be, milyen ember is volt az a Kádár János, akit sajnos még ma, három évtizeddel a szocialista-kommunista rendszer bukása után is sokan nagyra tartanak, vagy legalábbis nosztalgiával viseltetnek személye irányában.
Íme a részletek a Szabad Magyarság című lap 1958. június 22-i számából:
„Legjobb barátja volt Rajk László, az egykori kommunista belügyminiszter. Hajnalig tartó közös mulatozások, családi összejövetelek után 1949 tavaszán Rajk újszülött gyermekének a bolsevista szertartás szerint a “keresztapja” (névadó szülő – a szerk.).
Néhány héttel később azonban, amikor Rákosi Mátyás megkezdte Rajk és társai letartóztatását, mint Titóista Összeesküvőket, Kádár hirtelen Rajk ellen fordul és legjobb barátját, “komáját” bálványozott ideálját nyilvánosan így támadja: “titóista ügynök, náci kém, francia megbízott és Amerika számára dolgozik”.
Ezek közül egy is elég, hogy Rajk a likvidáltak listájára kerüljön. Pedig egyetlen ember megmenthetné Rajkot, ha csak egy szót is szólana mellette. Ő pedig nem más, mint Kádár, de ő nem ezt teszi, hanem aláírja az ítéletet.
Rajk letartóztatása után a feleségét is elfogják és Kádár keresztfiát egy kommunista gyermeknevelőbe viszik, születési bizonyítványát megsemmisítik és új nevet adnak neki. Rákosi utasítására Kádár a börtönben is felkereste Rajk Lászlót és álnok módon a jóbarátot színlelve rávette Rajkot, hogy valljon mindent saját maga ellen is, ez a legbiztosabb mód, hogy megmenekül a kivégzéstől. Rajk beugrott (sic.) és mégis kivégezték.
Kádár megkapta a jutalmát Rákositól és a belügyminisztérium, valamint a titkos rendőrség irányításával bízták meg. Mint a titkos rendőrség vezetője Kádár irányította a Mindszenty hercegprímás ellen folytatott nyomozást és letartóztatásokat, hamis tanúvallomások kicsikarását.
1951-ben azonban Rákosi utasítására Kádár is börtönbe kerül és éppen az a titkosrendőrség, amelynek legfőbb parancsoló ja volt, szörnyen megkínozza, ujjait összetörik, körmét letépik, férfiasságától megfosztják és 32 hónapi kínzás után végül szabadon engedik.
(Ha ezek a tények igazak, akkor ebből az is kikövetkeztethető, miért nem született Kádárnak és feleségének, Tamáska Máriának sosem gyereke – a szerk.)
Kádár azonban ezek után sem szűnt meg kommunistának lenni. Szabadulása után visszatért a pártba és alázatosan elfogadja a pozíciót, amit kínálnak neki és hűségesen kiszolgálja Rákosi-t, Nagy Imrét.
Ahogy Rákosi hatalma hanyatlik, Kádár úgy emelkedik a pártban és Politburoban (MDP Központi Vezetősége, Politikai Bizottsága – a szerk.)
1956-ban már párttitkár és a Nagy-kormány tagja, a Szabadságharc kitörésekor.
Kétszínűség, s a szabadságharc elárulása
A ravasz, álnok Kádár úgy mutatkozott, mint a magyar szabadságharc támogatója és nyilatkozatában kijelentette 1956 október 25-én, hogy a párt Központi Bizottsága úgy döntött, hogy javasolja a kormánynak a békés tárgyalások megkezdését a Szovjetunióval, de a teljes egyenlőség szellemében Magyarország és a Szovjet közt.
1956 november 1-én, egy nappal azután, hogy a szovjet csapatok elhagyták Budapestet, Kádár a következőket nyilatkozta : “Népünk dicsőséges szabadságharcban lerázta magáról a Rákosi uralmat” ugyanakkor bejelentette a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulását. Az új párt megvédi a szocializmus és a demokrácia “eddigi vívmányait” — mondotta.
Amikor úgy látszott, hogy a szabadságharc győz, Kádár “bátran” a következőket mondotta: “Én lemegyek veletek együtt az utcára és ha kell puszta kézzel harcolok a tankok ellen.”
November 4-én azonban már Szolnokon, Kádár egy új szovjet-barát kommunista kormányt létesít, annak ellenére, hogy ő akkor a Nagy-kormány államminisztere volt.
A Szovjet csapatok újra megkezdték Budapest és az ország elözönlését mintegy 32 000 magyar legyilkolását, ennek elsősorban Kádár volt az elősegítője.”
Ha a fenti állításoknak csak mondjuk a jó fele lenne igaz – tények bizonyítják, hogy sokkal több – akkor is mindenki számára nyilvánvaló kell, hogy legyen az, hogy Kádár Jánosra nem valamifajta „kedélyes bácsikára”, vagy „atyuskára” szabad tekintenünk, hanem egy olyan kommunista politikusra, aki nemcsak a saját hazáját, de a barátait, elvtársait is minden esetben elárulta akkor, ha azt a szovjetek érdekei úgy kívánták.
(További részletek az Arcanum Digitális Tudománytár oldalán elérhető akkori Szabad Magyarság című lapban olvashatóak.)
Winkler József
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
