Milliónyi életet menthet meg a só egyszerű helyettesítése

Milliónyi életet menthet meg a só egyszerű helyettesítése

A konyhában a só szinte csalásnak tűnik. A megfelelő mennyiségű nátrium-klorid hozzáadásával szinte minden étel ízét javíthatjuk, ám ennek az olcsó és közkedvelt összetevőnek van egy határozott hátránya. Egyszerűen fogalmazva: a túl sok só, vagyis a túlzott nátriumfogyasztás rosszat tesz az emberi szervezetnek.

Számos korábbi kutatás vizsgálta az összefüggéseket az étrendi nátrium túlzott szintje és az egészségügyi problémák, például a szív- és érrendszeri betegségek fokozott kockázata között. Ugyanakkor más tanulmányok kimutatták elégtelen kálium egészségre gyakorolt hatásait az emberi étrendben, ami szintén negatív hatással lehet többek között a vérnyomásra – írja az Origo.

A szakemberek szerint ugyanakkor a szupermarketekben általában kapható sópótlók egyszerre enyhíthetik mindkét problémát:

ugyanolyan ízűek, mint a só, ám csökkentett nátriumszintet és több káliumot tartalmaznak. 

Most egy Kínában végzett, nagy mintával dolgozó tanulmány alapján úgy tűnik, hogy nagyjából mindenki profitálhat a váltásból.

A világon szinte mindenki több sót eszik, mint kellene – mondja Bruce Neal, az ausztráliai George Institute for Global Health intézet klinikai epidemiológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ha a sót világszerte sóhelyettesítőre cserélnék, akkor azzal évente több millió korai elhalálozást lehetne megelőzni.

A NEJM tudományos szaklapban publikált tanulmányban Neal és csapata több mint 20 ezer falusi lakost vizsgált meg Kínában: olyan résztvevőket toboroztak, akiknél korábban elfordult stroke vagy rossz volt a vérnyomásuk. Az emberek összesen 600 faluból érkeztek, átlagosan körülbelül 65 évesek voltak a vizsgálat idején.

Hírdetés

A résztvevők fele ingyen kapott sóhelyettesítőt, amelyek kevesebb nátriumot és káliumot tartalmaztak; a szakemberek arra ösztönözték őket, hogy takarékosabban használják, mint általában a sót.

Eközben a falusiak másik fele kontrollcsoportként működött, akik továbbra is a sót használták a főzés és életízesítés során.

A vizsgálat végén a két csoport egészségügyi eredményei között jelentős ellentét mutatkozott. A sóhelyettesítő csoport szignifikánsan kisebb valószínűséggel kapott stroke-ot, mint a rendszeres sófogyasztók, valamint kisebb esélyük volt a jelentős kardiovaszkuláris eseményekre és a korai elhalálozásra.

A kutatók szerint eredményeik hatékonyan megerősítik a korábbi feltételezést, amely szerint a nemzeti szinten végzett sópótlások évente körülbelül 460 ezer ember életét menthetik meg, pusztán a túlzott nátriumfogyasztás egészségügyi hatásaihoz kapcsolódó korai halálozások megelőzése révén.

Továbbá – bár a tanulmány ezen része kissé hipotetikus – a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ugyanez az egyszerű helyettesítés évente több millió életet menthet meg.

Javasolják, hogy az emberek világszerte váltsanak a megszokott konyhasóról az egészségesebb, kissé módosított alternatívákra.

Ami a költségeket illeti, a kutatók szerint nincs akkora különbség, mivel a sópótló körülbelül 50 százalékkal kerül többe; ám tekintettel arra, hogy az utóbbiból kevesebb szükséges a főzéshez, ezért a helyettesítés megfizethető, különösen az előnyöket figyelembe véve.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »