Milliókból itták az energiaitalt a TEK-esek árvíz idején

Milliókból itták az energiaitalt a TEK-esek árvíz idején

A TEK elszámolásának legmeglepőbb sora szerint 3 millió forintért vásároltak energiaitalt, ami azt jelenti, hogy minden egyes terrorelhárító minden áldott nap kétezer forint értékben fogyasztott energiaitalt árvíz idején – írja az Átlátszó.hu.

A felperes a már ismert érvekkel próbálta a bíróságot meggyőzni, hogy az Átlátszó egyes tények tendenciózus csoportosításával, illetve más tények elhallgatásával azt a hamis látszatot keltette, hogy a TEK jogtalanul vett igénybe költségvetési támogatást. A dokumentum tételesen közli a személyi és dologi kiadásokat az árvízi védekezéssel kapcsolatban. Megtudhatjuk például, hogy a védekezés 8 napja alatt összesen másfél millióért vásároltak ruházati jellegű felszerelést a gátakon szolgálatot teljesítő 722 fős állománynak: 680 ezer forintért gumicsizmát, sőt gumiruhát is, 141 ezerért; 233 ezerért porálarcot, 418 ezerért kesztyűt – olvasható az Átlátszón.

Hírdetés

Közel félmillióba került a szúnyogok elleni védekezés: 435 ezer forintot számoltak el szúnyogriasztóra. A rossz higiénés körülmények között a fertőzések elkerülése érdekében 506 394 forintért szereztek be fertőtlenítő törlőkendőt a védekezés nyolc napja alatt. Mindenki emlékezhet, és ma is ellenőrizhető a híradásokból, hogy igazi nyári idő volt, magas UV A és UV B sugárzás fenyegette a védekezőket – ez indokolhatja a 46 ezer forint értékű naptejbeszerzést.

A TEK elszámolásának legmeglepőbb sora szerint 3 millió forintért vásároltak energiaitalt, ami – a TEK saját létszámadataival számolva – azt jelenti, hogy minden egyes terrorelhárító minden áldott nap kétezer forint értékben fogyasztott energiaitalt.


Forrás:deres.tv
Tovább a cikkre »