Milliók életét mentette meg, mégis tömeggyilkosnak tartják a Nobel-díjas „Doktor Halált”

Milliók életét mentette meg, mégis tömeggyilkosnak tartják a Nobel-díjas „Doktor Halált”

Kevés történelmi személy rendelkezik bonyolultabb örökséggel Fritz Habernél. A német születésű kémikus a mezőgazdaságot átalakító, és közvetve több millió emberéletet megmentő ammóniaszintézisért megkapta a kémiai Nobel-díjat, ám sokan tömeggyilkosként kezelik, nevéhez fűződik ugyanis az első világháborúban a német hadsereg által használt harci gázok kifejlesztése. 

Fritz Haber 1868-ban, egy boroszlói (Wroclaw, Breslau) zsidó családban született. Miután többek között Robert Bunsen keze alatt tanult kémiát (róla nevezték el a Bunsen-égőt), 1894-ben professzori állást kapott a karlsruhei műszaki egyetemen. Az elkövetkező években a fiatal tudós számos kutatásával felhívta magára a figyelmet, és egy pozitív kritikákat kapott elektrokémiai tankönyvet is jegyzett.  

Az áttörés 1909-ben következett be a karrierjében, amikor megoldotta az iparosodott világ egyik legnagyobb problémáját. A tudósok éppen ezekben az években hívták fel a világ figyelmét arra, hogy a termőtalajok nitrogéntartalmának kimerülése világméretű éhínséghez fog vezetni. A mezőgazdaság ebben az időszakban szerves trágyára, denevérguanóra és más, nitrogénben gazdag anyagokra támaszkodott a talaj termékenységének fenntartása érdekében, sokan azonban úgy vélték, a Föld népessége túl gyorsan nő ahhoz, hogy ezen módszerekkel lépesét lehessen vele tartani.

Haber fáradságos kísérletek sorozatával lefektette az ammóniaszintézes alapelveit, amelynek segítségével lehetővé vált a műtrágyagyártás. A nagy nyomáson, katalizátorok segítségével történő ammóniagyártás (Haber-Bosch eljárás) műszaki feltételeinek biztosítása, és így tömeges mennyiségben történő előállítása Carl Bosch nevéhez fűződik. Haber felfedezése tömeges éhínségtől mentette meg az emberiséget, ám tudományos pályafutása egy jóval ellentmondásosabb fejezetéhez is hozzájárult.

A kutató a világháború kitörésekor azonnal felajánlotta szolgálatait a német vezetésnek, és 1914 végétől energiáit vegyi fegyverek kidolgozására fordította. A harci gáz tömeges alkalmazásának ötlete éppen a német hadügyminisztérium vezető tisztségviselőjeként dolgozó Haber nevéhez fűződik, aki ezzel látta elérhetőnek a nyugati fronton kialakult patthelyzetből való kitörést. Eleinte számost német tiszt tiltakozott, mondván, úriemberek háborújában igen goromba dolog lenne harci gázt bevetni, Haber azonban kitartott azon álláspontja mellett, amely szerint a vegyi fegyverek semmivel sem szörnyűbbek a golyóknál vagy a kézigránátoknál. Még azt is kijelentette, hogy a vegyi fegyverek bevetése révén számtalan emberélet menthető meg, mivel ezek segítségével a háború lerövidíthető.   

A németek elsőként 1915. április 22-én, a második yperni csatában vetettek be klórgázt, amelynek  gyilkos hatásáról Haber akkor győződött meg, amikor egyik munkatársa a felszabaduló vegyi anyagtól egy baleset következtében elhunyt. Az Ypernnél 6 ezer palackból kiengedett 150 tonnányi klórgáz hatása még a németeket is sokkolta. A frontszakaszt védő 15 000 francia katonából 5000 azonnal meghalt. Brit és francia tisztek barbárnak és kegyetlennek nevezték a támadást, Haber azonban annak az ellenségre gyakorolt pszichológiai hatásait emelte ki. Egy újságíró évekkel később megjegyezte, hogy a tudós még mindig tart egy bekeretezett fotót az irodájában az yperni gázfelhőről.

A vegyi fegyverek iránti lelkesedést azonban nem mindenki osztotta. Haber felesége, Clara feltehetően nem bírta elviselni a férje segítségével véghezvitt pusztítást, és 1915 májusában – nem sokkal a második yperni csata után – annak revolverével öngyilkos lett. Haber felesége halála ellenére tovább folytatta a vegyi fegyverekkel való kísérletezést, és komoly szerepe volt a háború során szintén bevetett foszgénnel és mustárgázzal kapcsolatos kutatásokban is. Vegyifegyverprogramjában a háború alatt több mint 1500 katona és tudós vett részt. A mindkét fél részéről megindított gáztámadásokban az első világháború alatt összesen mintegy 90 ezren haltak meg, a sebesültek száma pedig mintegy 1 millióra tehető.

Miután tudomást szerzett róla, hogy az antant hajtóvadászatot indított ellene, Haber a háború után Svájcba menekült, ám amikor néhány hónappal később kiderült, hogy a pletyka alaptalan, visszatért. 1919 novemberében átvette az 1918-ban az ammóniaszintézisért neki megítélt kémiai Nobel-díjat, mire két francia Nobel-díjas tiltakozásképpen visszaadta a saját elismerését, egy másik tudós pedig úgy vélte, a „Doktor Halálnak” és a „Vegyi Hadviselés Atyjának” is nevezett Haber morálisan „alkalmatlan” arra, hogy a kitüntetésben részesüljön és annak előnyeit élvezze. 

Haber a háború után kísérletet tett arra, hogy a tengerből aranyat nyerjen ki, hogy annak segítségével Németország visszafizethesse tetemes tartozását, ám nem járt sikerrel, 1933-ban pedig – válaszul Hitler antiszemita intézkedéseire – elhagyta az országot. 1934-ben, 65 évesen halt meg szívelégtelenségben. Néhány évvel később a nácik elkezdték használni a részben a tudós egykori laboratóriumában kifejlesztett növényvédő szert, a Zyklon-B gázt, amelynek segítségével többek között Haber családjának több tagját is elgázosították. 

A halála óta eltelt évtizedekben Haber megítélése ugyanolyan ellentmondásos, mint élete során volt. Egyik életrajzírója, Daniel Charles szerint egyszerre volt hős és gazember, „egy ember, aki megtestesítette a tudománynak az élet fenntartására és elpusztítására is alkalmas képességét”. A részben a „Vegyi Hadviselés Atyja” által kidolgozott Haber-Bosch eljárás manapság is a világban megtalálható termőtalaj mintegy felének nitrogénellátást biztosítja.

Magazin


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »