Milliárdokba kerülhetnek Karácsony Gergely gáttervei

Milliárdokba kerülhetnek Karácsony Gergely gáttervei

A főváros a római-parti mobil gát felépítését elvetve, a Királyok útja-Nánási útra terveztethet új árvízvédelmi vonalat. Amennyiben a Fővárosi Közgyűlés jövő héten támogatja az előterjesztést, akkor 1,9 milliárd forintba és két-három évbe telhet a tervdokumentáció elkészítése. A képviselők újabb cégvezetők visszahívásáról és a Lánchíd felújításáról is szavazni fognak.

A korábbiaktól eltérő szemléletű, újabb több milliárd forintos kiadással járó árvízvédelmi és területhasznosítási koncepciót akar megvalósítani a főváros új vezetése a Római-parton – derült ki a január 29-i Fővárosi Közgyűlés előterjesztéséből. A Dorosz Dávid és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesek által benyújtott tervezet szerint haladéktalanul meg kell kezdeni a Királyok útja–Nánási úti nyomvonalon húzódó védmű megvalósíthatósági vizsgálatát. A 2005 óta napirenden lévő part menti mobil gát helyett kiépítendő védelmi szakasz hossza csaknem öt kilométer, ebből a pünkösdfürdői védmű 1,7 kilométer hosszú, a Királyok útja-Nánási út melletti földtöltést 3,1 kilométer hosszon kocsibehajtók tagolják, ráadásul több száz fát kell kivágni, a tízméteres védelmi távolság előírása ­miatt pedig esély sincs a fapótlásra.

Hírdetés

A lakók könnyen lehet, hogy egy kétméteres árvízvédelmi betonépítményre fognak rálátni Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A tervezett gát – amelyet leginkább egy két méter magas tömör kerítésként kellene elképzelni, és amely szükség esetén további 1,3 méteres mobiltoldalékkal magasítható – megépítéséhez új források bevonására lesz szükség, amire uniós támogatást szeretne a főváros. A Karácsony Gergely vezette főváros 1,9 milliárd forintot költene megvalósíthatósági tanulmányra, a közösségi tervezésre, valamint a parti sétány átépítésére, amelyben új, egységes megjelenésű pavilonok kialakításáról is szó van. A tervezés újabb két-három évet venne igénybe. Az erre szánt pénzt úgy teremtenék elő, hogy a jövő heti ülésen több, a part menti sáv rendezésére megkötött szerződést is felbontanának. A Lánchíd felújítása kapcsán a hatmilliárd forintos állami támogatás ellenére is forrás­hiányos Fővárosi Önkormányzat egyeztetne a ­Graphisoft park fejlesztőjével egy új gyalogos hídról a park és az Óbudai-sziget között. A III. kerületi Duna-part fejlesztéséből egyelőre kimaradna a volt óbudai gázgyár szennyezésének a kárelhárítása. A jövő szerdai ülésen a fővárosi képviselők a Lánchíd felújításáról szóló döntéseket is meghoznak, azonban erről az előterjesztés csak később lesz nyilvános.

További fővárosi cégek élén várható változás. A képviselők visszahívhatják a Budapesti Film Forgalmazó és Moziüzemi Zrt. éléről Óvári Gyulát, aki 2015 júliusa óta irányítja a társaságot. Szintén távozhat a posztjáról Palkó Péter Zsolt, a REK Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. ügyvezetője, valamint Kégler Ádám, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. ügyvezetője is. Emellett az V. kerületi parkolási ügyekkel foglalkozó Ellenőrző Munkacsoportból visszahívhatják Tóth Csabát. Szerdán a közgyűlés megerősítheti a főváros vételi szándékát az ingatlanokra, és ötmillió forintos tőkeemelést hajthat végre a REK Rác Fürdő Eszközkezelőben.

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett a tömegközlekedési cég és Karácsony Gergely a százmilliós közbeszerzési bírság kapcsán. A főpolgármester csütörtökön még azt közölte: bíróságon támadja meg a BKV Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) szerdai határozatát, amelyben a testület 115 millió forintos bírságot szabott ki a társaságra a BKK-val közös reklámtender ügyében, amely egy, a főpolgármester jegyezte közgyűlési határozat miatt lett végrehajthatatlan. A fővárosi tulajdonú BKV azonban a főpolgármester közlésével ellentétes nyilatkozatot juttatott el a Világgazdasághoz. A cég még vizsgálja a KDB határozatát, és csak ennek lezártával döntenek a jogorvoslatról.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »