Milliárdokat utaltak rossz helyre

Összevissza küldözgette a Belügyminisztérium önkormányzati főosztálya az ország településinek a rendkívüli támogatások címén kiutalt összegeket, a pénzt most az önkormányzatoknak kell visszautalniuk – írja az Index.

A portál információi szerint legalább nyolcszáz önkormányzat kapott karácsony előtt téves utalást, a néhány százezer és kétszázmillió forint közötti támogatásokat december közepén küldték szét.

Mint írják, az utalások felcserélődtek az önkormányzati számlák között, így néhány esetben egészen kis létszámú települések jutottak nagy összegű állami pénzhez. Úgy tudják, voltak olyan esetek, amikor több tízmillióval nagyobb támogatás érkezett, mint amennyit kért a település, s előfordult az is, hogy olyan önkormányzathoz érkezett milliós utalás, amely nem is pályázott.

Hírdetés

Adminisztrációs melléfogás

A BM hétfőn körlevélben jelezte az összes érintett önkormányzatnak, hogy „téves kiutalás” történt, ezért kérik a pénzek soron kívüli visszaküldését.

Az Index kérdésére a Belügyminisztérium elismerte a hibát, a tárca sajtóosztálya szerint a 2015. december 23-án az adatbázis adminisztrációs hibája következtében több olyan önkormányzat részére is történt folyósítás, amely nem részesült támogatásban. A téves összegek visszafizetését az érintett önkormányzatok megkezdték, a visszafizetéssel kapcsolatban felmerült költségek a későbbiek során kompenzálásra kerülnek – írják.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »