Milliárdokat hazudik el az új vezetés Újpesten

Milliárdokat hazudik el az új vezetés Újpesten

„Újpest költségvetését kilencmilliárd forint plusszal, példás rendben adtam át. Aki mást állít, bizonyítsa be a vádaskodását a törvény előtt, mert ennek hiányában azt bizonyítja be, hogy szándékosan hazudik!” – reagált Wintermantel Zsolt (képünkön), a városrész volt polgármestere arra, hogy Trippon Norbert, a szocialistából lett DK-s önkormányzati képviselő azt állította, hogy a múlt héten „az újpesti önkormányzat kötelezettségállománya elérte a tízmilliárd forintot, míg pénzügyi eszközállományunk mindössze hétmilliárd forint”.

Hírdetés

A kormánypárti politikus az önkormányzat október 22-i átadás-átvételéről leírta: az eseményen, amelyen átadták a gazdálkodásról szóló iratokat, köztük a kerület főkönyvét, jelen volt a kormányhivatal képviselője és az új vezetés saját ügyvédje is. A Facebook-bejegyzéshez csatolt dokumentum is a Wintermantel Zsolt állítását erősíti meg, miszerint öt hete az önkormányzatnak értékpapírban, a pénztárban és a számláján kilencmilliárd forintja volt, amit az új városvezetés aláírásával is elismert. „De úgyis kiderül majd minden a zárszámadásnál” – fogalmazott Wintermantel. Az újpesti egyébként nem az első eset, ahol az új, ellenzéki vezetés bizonyítékok nélkül azt állítja: még sincs annyi pénze az önkormányzatnak, mint amennyi az általuk is aláírt átadás-átvételi dokumentumokban szerepelt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »