Milanović nyerte a horvátországi elnökválasztás 1. fordulóját

Milanović nyerte a horvátországi elnökválasztás 1. fordulóját

Nyitókép: SITA

A horvátországi elnökválasztás első fordulójában az előzetes eredmények szerint egyértelműen Zoran Milanović jelenlegi államfő, az ellenzéki szociáldemokraták jelöltje nyert. A második helyen Dragan Primorac, a kormányzó Horvát Demokratikus Unió (HDZ) színeiben induló orvos végzett, számolt be róla az állami választási bizottság. Amennyiben az egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát + 1 szavazatot, január 12-én kerül sor a második, döntő fordulóra.

Hírdetés

A szavazóhelyiségek 51,61 százalékának eredménye alapján Milanović a szavazatok 50,11 százalékát kapta. Primorac előzetes eredménye 22,3 százalék. Összesen nyolc jelölt pályázott az államfői posztra.

Milanović az elmúlt öt évben szinte állandó konfliktusban állt Andrej Plenković (HDZ) miniszterelnökkel Horvátország kül- és védelmi politikája miatt, különös tekintettel az ukrajnai háborúra. A baloldali Milanović bírálja a Nyugat katonai segítségét Ukrajnának, Primorac ezzel szemben kijelentette, hogy „Horvátország helye Nyugaton van, nem keleten”. A jelöltségét azonban megzavarta egy korrupciós ügy, amely miatt a horvát egészségügyi miniszter a múlt hónapban börtönbe került – mutatott rá az AP hírügynökség.

ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »