Mikuláš Dzurinda bemutatta politikai projektjét, a Kék Koalíciót

Mikuláš Dzurinda bemutatta politikai projektjét, a Kék Koalíciót

Pénteki sajtótájékoztatóján Mikuláš Dzurinda volt kormányfő ismertette politikai projektje, a Kék Koalíció (Modrá koalícia) alapjait és bemutatta az új párt tagjait.

A Kék Koalíció tíz alapelve között az is szerepel, hogy liberális-konzervatív párt.

A döntéseiknél, a program megírásánál és a mindennapos politikai munka során is az európai vallási és kulturális örökség értékeire és a szekuláris humanizmusra fogunk támaszkodni

– áll a dokumentumban, amely az emberi jogok tiszteletben tartását is tartalmazza, és megfogalmazza a polgár helyét az államban.

Leszögezi a párt európai irányvonalát, tartalmazza a gazdaság fejlesztését, a fejlesztések és a reformok szükségességét.

A Kék Koalíció célja Dzurindu szerint megállítani a hanyatlást és a káoszt, pozitív változást véghezvinni az országban.

Hírdetés

A mai politikai kultúra, elsősorban a parlamenti politizálás kultúrája tarthatatlan

– jegyezte meg.

Szükségesnek tartja új kultúra meghonosítását a média és a politika viszonyában is, valamint egymás kölcsönös tiszteletét, és nemet mond a kultúrharcra.

A konzervatívok nem tudják legyőzni a liberálisokat, mint ahogy a liberálisok sem a konzervatívokat

– szögezte le Dzurinda, a párbeszéd szükségességét hangsúlyozva.

Rámutatott az ország gazdasági hanyatlására is, az életszínvonal növekedése terén Szlovákia elmarad a fejlett nyugati országoktól. Bírálta az ország eladósodását és a civilizációs hanyatlást, aggasztónak nevezte az ország EU- és NATO-tagsága támogatottságának csökkenését. A Kék Koalíció célja, hogy megfordítsa ezt a folyamatot.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »