Miközben az EU gőzerővel készíti a hatodik, olajembargót is tartalmazó szankciós csomagját, Oroszország Európából Kelet-Ázsiába irányítaná át energiaexportját. Sem Európa teljes “energiafüggetlensége”, sem az orosz átcsoportosítás nem megy egyik napról a másikra, de egyre közelebb kerülünk ezek megvalósulásához.
A minap Valdisz Dombrovszkisz, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke a The Timesnak adott interjút, amelyben az új szankciós csomagjáról most már félhivatalosan elárulta, hogy tartalmaz valamilyen olajembargót.
A “valamilyen” jelzőre azért van szükség, mert számos uniós tagállam (köztük Magyarország és Németország) idegenkedik az embargótól, tartva az orosz válaszreakciókról, a drágáb alternatív beszállítóktól, és attól, hogy mindez mekkorát üt majd a gazdaságukon.
Az EB igyekszik olyan szankciós csomagot kidolgozni, mai a magyarok és a németek szempontjait is tartalmazza, így az azonnal teljes embargó helyét lassan fokozatosan átvette a türelmi idővel megfejelt fokozatosság elve, a különbségtétel a vezetéken és hajón szállított kőolaj között, a kőolajfajták között.
Nem kizárt, hogy embargó helyett egy bizonyos mennyiségi határtól érvényes importvám bevezetése lesz a végső verzióban, és nem kizárt, hogy a szankciók alól időlegesen kikerülhetnek bizonyos kőolajfajták vagy – ami valószínűbb – a csővezetéken érkező kőolajmennyiségek.
Némi kritikai felhanggal elmondhatjuk, hogy ez a szankciós játszma már nem Ukrajna sorsáról szól, hanem inkább Európa közel teljes leválasztásáról az orosz energiaforrásoktól, és a drágább helyettesítőtermékek helyzetbe hozásáról. Kompromisszumos és fokozatos szankciókkal sem orosz akaratot megtörő nyomás, sem azonnal “háborús siker” nem érhető el. Az ukrajnai háború másodlagos hullámai így lassan megmutatják a konfliktus régóta sejtett valódi céljait.
Putyin kiadta a parancsot a konkrét tervek elkészítésére
És következményeit is. Mert az oroszok sem bízzák a véletlenre a sorsukat, és attól a pillanattól, hogy Európa hajlandóságot mutatott arra, hogy gazdasági értelemben lábon lője magát, Moszkva alternatívákat kezdett keresni. Akár erősen nyomott áron is felkínálta Kelet-Ázsiának energiahordozóit.
Vlagyimir Putyin orosz elnök április 19-én adta ki a parancsot a kormányának, hogy
június 1-jére dolgozzanak ki egy tervet Oroszország csővezeték-infrastruktúrájának nyugatról keletre történő átállítására, illetve új infrastruktúra kiépítésére.
Oroszország a 70-es évektől energiaexportját elsősorban Európa irányába tolta. Míg a Barátság kőolajvezetéken napi 5 millió hordónyi kőolaj érkezett Európába, addig a Távol-Keletre csak 2 millió. Az orosz gázvezetékek alkalmanként akár 200 milliárd köbméter földgázt is elvisznek Európába egy évben, miközben Kínába csak 10,5 milliárd ment például a tavalyi évben.
Oroszország nem most kezdett el több lábon állni, ám az ázsiai piac felé tett lépései egyelőre gyerekcipőben járnak. A Szibéria Ereje nevű gázkorridor csak 2019 decemberétől üzemel. A két legnagyobb orosz LNG terminál az Északi-sarkvidéken és a Távol-Keleten működik, mindkettő az ázsiai piacot látja el. A szahalani LNG termelés 2009-ben indult be, a jamali termelés első szállítmánya 2017 decemberében hagyta el az üzemterületet.
Összességében Oroszország olaj- és olajszármazék-exportjának 60 százaléka, földgázexportjának 70 százaléka Európától függ.
Elterelnék az energia áramlását
Mivel Európa saját gazdasági érdekeinek veszélyeztetése árán is a szankciók mellett dönt, Oroszország reális lehetőségként kezeli, hogy akár már jövőre áthelyezze a hangsúlyt a keleti irányú infrastruktúrabővítésre.
Ezek egyik legtontosabb vonala a Keleti-Csendes-Szibériai-óceán (ESPO) csővezeték, amely nap 1,6 millió hordónyi fekete aranyat pumpál Kína és más kelet-ázsiai országok gazdaságába. Ez a vezeték jelenleg teljes kapacitáson működik. A vonal bővítése egy új vezeték megépítését jelenteni, ami jelentős költséget és sok időt emészt fel.
Azonnal megoldás lehet a kazahsztáni Atas-Alasankou vezeték kiaknázása. Ez eredetileg a kazah kőolaj Kínai exportját látta volna el, ám ma csak napi 20 ezer hordónyi fut rajta keresztül, miközben kapacitása 400 ezer hordó/nap. Ez egy azonnali lehetőség.
Szintén gyorsan adaptálható megoldás a tankerek számának növelése, mivel a meglévő kikötők teljesítményének maximumra pörgetése nem igényel különösebb beruházást. Tankerhajókon keresztül viszonylag költséghatékony módon lenne képes eljuttatni az Szahalin-1 lelőhely napi 240 ezer hordós kínálatát, és a Novoportovszkoje mező napi 160 ezer hordós mennyiségét.
Van még egy, egyszerű megoldás is az oroszok kezében: ha minden kötél szakad jelentős mennyiségeket tudnak vasúton eljuttatni Kínába és más távol-keleti országokba kőolajból.
A keményebb dió…
Az orosz földgáz esete már jóval keményebb dió. Az orosz exportkínálat 70 százaléka Európába megy, és csaknem teljes mértékben rögzített csővezetékes megoldással. Ennek távol-keleti alternatívát kínálni nagyon nehéz.
Oroszország csak 2019 végén indította be a Szibéria Ereje nevű korridort, ami évi 38 milliárd köbméter földgázt tudna vinni Kínába (ez az Európa érkező átlagos éves gázmennyiség negyede). A vezeték a Csajandinszkoje lelőhelyből táplálkozik, de hamarosan megkezdi a szállítást a Koviktyinszkoje meződől is – mindkét lelőhely Szibériában található. A vezeték ténylegesen azonban csak negyedkapacitáson megy, évi 10,5 milliárd köbmétert szállít ténylegesen Kínába, és kapacitás teljes kihasználását csak “néhány éven belül” tervezték. Egy másik, 10 milliárd köbméter földgázról szóló ügylet is hamarosan nyélbe üttetik.
Az oroszok azonban gondban vannak, mert a hatalmas nyugat-szibériai lelőhelyeken bányászott földgáz zömét nem tudják eljuttatni az ázsiai piacokhoz, csak irdatlan beruházási költségek árán. Az LNG terminálok bővítése részben járható út lenne, ha az ehhez szükséges technológia egy része nem esne a nyugati szankciók hatálya alá.
Az orosz energiahordozók piacra jutásának tehát mindenképp komoly ára lesz. Ezt még az oroszok sem vitatják. Kérdés, hogy a változás kinek fog jobban fájni: Európának, vagy Oroszországnak…
Körkép.sk, intellinews,
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
