Mikor tiltakoztak az ellen, hogy Izraelben a kődobálás terrorcselekmény? De Hamedért rinyál?

Mikor tiltakoztak az ellen, hogy Izraelben a kődobálás terrorcselekmény? De Hamedért rinyál?

Levél Jeney Orsolyának, az Amnesty International (AI) magyarországi igazgatójának

Ön december 9-én a hitgyülekezetes, így muzulmánutáló ATV-be dugva pofikáját nyilatkozott arról, hogy szervezete, az Amnesty International levélíró-maratont indít az önök szerint igazságtalanul bebörtönzöttek kiszabadítását megkísérelve.

Az interjú során egy erőszakot elutasító emberjogi szervezet magyarországi fiókvezetőjétől megdöbbentő módon nem átallta kijelenteni, hogy ön is kővel dobálta volna meg a magyar határt és így szuverenitásunkat egy őrjöngő állatcsordától védő rendőröket, akár védence, a szíriai Ahmed Hamed tette, akit videóra rögzített tetteiért első fokon terrorizmus vádja miatt tíz év börtönre ítéltek.

Az önökkel együtt sikító liberális világ szerint szörnyű az, hogy valaki kődobálását terrorcselekménynek tekintik. Mint drágabolgárúr haverja is ajvékolt a Klubrádióban.

Na figyeljen ide!

A maga fajtája azon ultraritka esetekben, amikor az önök kárára alkalmaznak kettős mércét, azonnal jelképes vagy valódi atombombákkal fenyegetőzik. Míg nekünk egészen eddig a kettős mérce rothadt rabigájában kellett élni. Míg önök nyugodtan kimondhatták például azt, hogy a magyar nép birka, vagy annál sokkal rosszabbat, addig mi még azt is álnéven írhatjuk csak le, hogy a Népszava vagy a 168 Tóra nevű médiumok újságírói 95 százalékban zsidók. Ami, tudom, antiszemitizmus, mint minden maguknak fájó tény.

Nos, éppen e kettős mérce használata ébresztette fel bennem azt a hatalmas dühöt, hogy írjak önnek és leleplezzem önt és szervezetét.

Meri tagadni azt, kedves, hogy Izraelben egy tavaly kora nyáron elfogadott törvény értelmében a kődobálókat terroristaként vonják felelősségre?

Hírdetés

És hogy a kődobálásért 10 év is kiszabható, ha pedig sérült van, 20 év szabadságvesztés?

És azt is tagadni meri, hogy az így börtönre ítéltek között igen sok a fiatal- és kiskorú palesztin?

Hogy a fenébe ne tudná!

Ahogyan azt is tudja, hogy óriási különbség van egy megszálló hatalom ellen a nemzetközi jog szerint is minden eszközzel védekezni jogosult civil és egy szuverén ország jogosan védett határát megtámadó patkány ellen, aki ráadásul még be is léphetett volna legálisan Magyarországra, mert volt ehhez megfelelő útlevele. Maga romlott nőszemély.

De most azt mondja meg: mikor emelték fel szavukat maguk az AI-nál akár egyszer is nyilvánosan az izraeli törvény ellen?

Soha, ugye, SZDSZ nélküli SZDSZ-es liba?

És figyeljen csak! Ha netán bejön az utcámba, lehet, hogy olyan körülmények keletkeznek, amelyekben nekem is kődobolásra lesz kedvem, mint maga mondta, pedig én aztán tényleg egy békés lény vagyok.

Úgyhogy vigyázzon!

Janits András – Kuruc.info

Korábban írtuk: Ahmed egy fantasztikus csávó, ezért az Amnesty szolidaritási kampányt indít


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »