Hernádi Zsolt írását a kormánypárti Mandiner hozta le. Hernádi beszél az adózás "túltolásáról", s arról, hogy "az elején jól ment minden", az utóbbi időszakban szaladt el a szekér (ebből is látszik, hogy "házon belülről" érkezik a cég sorsával összefüggő kritika… – a szerk.). Ennek ellenére (Hernádinak tavaly csak az alapbére volt 211 millió forint) a publicisztika meglehetősen indulatos, s gyakorta él szovjet-kommunista töltetű negatív hasonlatokkal. Az írást teljes terjedelemben közöljük.
Karl Marx szerint minden profit extraprofit. Nem gondoltam volna, hogy valaha marxista bonmot jut eszembe a hazai gazdaságról, de a különadó porondon tartása a csengőfrászt hozta rám.
Ne értsenek félre: az adókkal nincs bajom.
Az adófizetés nem boldog tevékenység, de fázni, betegnek lenni és kátyús úton menni még annál is utálatosabb. És a Homo sapiens, hála Istennek, belátta, hogy felzabálják a vadak, sőt még a neandervölgyi rokon is pirosra veri, ha nem szervezi magát csapatba, és nem teremti meg ennek gazdasági alapját – ez lett később az adó. Mindenki bead valamit a közösbe, cserébe a közösség mer iskolát, kórházat és laktanyát álmodni a boldogabb jövőért. Az adó ezenfelül helyes cselekedetre is tud ösztönözni (szokj le a cigiről, vagy fizess!), illetve a jövedelem újraelosztásának is az egyik eszköze (a gazdagabbak többet fizetnek, a rászorulók pedig olcsóbban jutnak hozzá a közjavakhoz).
Egyszerű, logikus és sokoldalú. Csak nem szabad túltolni.
De most úgy látszik, megszaladtunk. Kiskereskedelmi, tranzakciós, devizaváltási, bank-, gyógyszergyártói, extraprofitadó és a többi. Se szeri se száma a különadóknak. Tizennégy olyan adónem van, ami az utóbbi két évben jött létre. Hova lett a kiszámítható adórendszer?
Pedig olyan jól indult minden! Ahogy az Amerikai–Magyar Kereskedelmi Kamara által kiadott friss elemzés is rámutat, a magyar adórendszer 2010 után jól teljesített: nőtt a hatékonyság, jött a digitalizáció, lett több adózó és még több bevétel. Aztán a koronavírus-járvány, majd a háború mindent elsöpört, és megérkezett a válságkormányzás különadókkal. Egy nemzet fogott össze a károk enyhítéséért.
Az eltelt két évben a legnagyobbak, az OTP, az MBH, a Richter, a Telekom, a 4iG és a Mol közel 800 milliárd forint különadót fizetett. Ebből hat kecskeméti Mercedes-gyár kijött volna!
És az idei év sem lesz piskóta.
De meddig is kell még fenntartani a „rendkívüli” különadókat? Nem úgy volt, hogy 2022 lesz az utolsó év? Aztán csak itt maradtak 2023-ra, meg idénre, és hát úgy néz ki, jövőre is. Olyanok lesznek, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok.
Mikor lesz újra normalitás?
Mikor nyúlunk újra a jól bevált eszközökhöz az unortodoxia helyett?
Ráadásul nincs olyan, hogy egy adó nem épül be az árakba. Ha a befektetők hozamát csökkentjük, akkor a beruházások elmaradása, ha a beszállítókra hárítjuk, akkor a beszállítói kör csökkenése idézi elő a kínálat zsugorodását – és jön az áremelkedés.
Meg miért is kell büntetni azokat a cégeket, amelyek olyan terméket állítanak elő, amire nagy lett a kereslet, és extraprofitot értek el?
Miért kell büntetni azokat, amelyek extrém körülmények között is sikeresen tudják megoldani a feladatukat? A Mol esetében például a magyarországi adózás előtti eredmény már nem elégséges a magyarországi adó befizetéséhez.
Az ember megszédül.
A háborús árakat pedig nem a vállalatok idézték elő, hanem a háború és az arra adott politikai válaszok. Árat lehetne persze csökkenteni úgy is, hogy növeljük a kínálatot, amire a legjobb megoldás a beruházás – volna. Viszont a különadók pont ezeket a pénzeket veszik el.
Hogy tud így tervezni egy befektető? Lesz jövőre különadó vagy nem?
Egy ipari fejlesztés a végső döntés után öt-hét évvel kezd pénzt termelni, nagyon nem mindegy, hogy milyen lesz az adókörnyezet. De a negatív hatás már látszik, folyamatosan csökken a hazai ipari termelés – csak májusban 5 százalékot esett a múlt évhez képest.
Az üzenet egyértelmű: minden nem megy; nem lehet egyszerre agyonadóztatni és elvárni a termelés növekedését.
Az államnak előbb teret kell hagynia az iparnak, és nem szabad elvinnie a beruházásra szánt pénzt, hogy holnap is legyen mit adóztatnia.
Az is kérdés, hogy a beszedett pénzt mennyire hatékonyan hasznosítja az állam. Ha tűzoltó jelleggel, lyukak tömködésére használjuk, működési költséget vagy gazdasági növekedést nem támogató beruházásokat finanszírozunk, akkor abból nem lesz pluszérték.
A semmiért fizetünk többet.
Nem ismerős ez a helyzet valahonnan? Pont, mint a szociban. Vissza a jövőbe, uraim!
(Nyitókép: Németh Kata/Index)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
