Mikor, hol és miért halt meg Raoul Wallenberg?

Wallenberg Raoul útlevél képe

Raoul Wallenberg, budapesti svéd diplomata 1912. augusztus 4. – én született Lidingö-ben, Stockholm mellett, meghalt feltételezések szerint 1947. július 16.-án vagy 17.-én szovjet börtönben. Több szemtanú szerint 77 éves korában, vagyis 1989-ben halt meg a Szovjetunióban.). (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Raoul_Wallenberg )

 Professzor Ingemar Hedenius svéd filozófus írja le egy beszélgetését Wallenberggel, 1930-ban egy katonai kórházban, ahol együtt feküdtek:

“He was proud of his partial Jewish ancestry and, as I recall, must have exaggerated it somewhat.” . . .  ‘A person like me, who is both a Wallenberg and half-Jewish, can never be defeated’. -idézi Wallenberget a filozofia professzora. (Ő büszke volt részleges zsidó származására, és, mint jól emlékszem, bizonyára ezt eltúlozta valamelyest. ‘Egy személy, mint én, aki mindkettő, egy Wallenberg és félzsidó, sosem győzhető le.’ (Megj.: A zsidó törvények szerint 100%-os zsidó, mivel anyai ágon (Wising) volt zsidó!)) (forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Raoul_Wallenberg )

A felgyújtott és az alapokig leégett nyári villa romjai Lidingö-ben, ahol Raoul Wallenberget a napvilágra segítették! Figyeljétek a táskát és a kockaköveket (alább csak a táska kinagyítva)!

1933-ban a Svédországban is felerősödő zsidógyűlölet eredményeként (?), a Raoul Wallenberg szülőházát felgyújtották és a nyári villa, ahol Raoul ténylegesen született földig égett. Nagyapja Raoult minden áron azt szerette volna, ha a családi bankban, a stockholmi Enskilda Bankenban, fut be Raoul karriert. Azonban a bank elnöke erre a lehetőségre -id. Marcus Wallenberg, aki nagyapja testvére és a bank vezérigazgatója volt-, „szkepticizmussal tekintett”, mert komolytalannak és szószátyárnak tartotta a fiatal Raoult. 1935-ben az idős Marcus Wallenberg ezt írta fiának, ifj. Marcus Wallenbergnek: ”meggyőződésem, hogy Raoul valójában be akar kerülni a bankba, és ott minél tovább akar jutni”. Mivel azonban komolyan kételkedett Raoul Wallenberg rátermettségében, fiaitól, Marcustól és Jacobtól kért tanácsot. Ifj. Marcus Wallenberg javasolta, hogy várjanak, hadd lássák, hogyan fejlődött az ifjú Raoul hosszú külföldi útjain. Raoul Wallenberg a végén nem kapott állást a banknál, és nagyon nehezen kapott munkát Stockholmban. A végén, 1941-ben Jacob Wallenberg elhelyeztette Raoult egyik üzlettársa, Sven Salén egy kis, élelmiszerekkel kereskedő cégében (Mellaneuropeiska Handels AB), amit a magyar zsidó Lauer Kálmán vezetett, és elsősorban magyar-svéd kereskedelemmel foglalkozott. Raoul hamarosan az 5-6 embert foglalkoztató cég „külföldi ügyekkel foglalkozó” “igazgatója” lett, és sokat utazott. Magyarországon először 1942 februárjában járt (három hétig), majd 1943 szeptemberétől október 13-ig maradt. (Megj.: Miböl fizette ezt egy 5-6 alkalmazottal dolgozó cég?) Lauer Bukarestbe is szerette volna elküldeni, de Raoul nem ment el: vagy nem törődött Lauer utasításaival, vagy nem kapott román vízumot. (Megj.: A magyar nyelvü wikipédián nem  találtunk Wallenberg zsidó származására utaló  adatot!) (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Raoul_Wallenberg )

Vjacseszlav Tucsnyin, az orosz külügyminisztérium finn és svéd ügyekkel foglalkozó hivatalának a vezetője elismerte, hogy írásos bizonyíték nincs arra, hogy Wallenberget agyonlőtték volna. Mint mondta: “a kivégzést – amely Tucsnyin megfogalmazása szerint bűncselekmény volt – elrendelő emberek megsemmisítették a bizonyítékot. Hozzátette azonban: minden jel arra mutat, hogy Wallenberget az akkori titkosrendőrség emberei kivégezték a Lubjanka börtönben.” (Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20010118azoroszok.html )

“Novije Izvesztyija című orosz napilap szerint Moszkva változatlanul eltitkolja az igazságot a Wallenberg-ügyben, nem kíván nyilvánosságra hozni fontos dokumentumokat, amelyek megvilágíthatnák a magyar zsidók ezreinek életét megmentő svéd diplomata sorsát. Az orosz lap szerint egyáltalában nem zárható ki, hogy a svéd diplomata még 1989-ben is élt, s egy Moszkva melletti elmegyógyintézetben tartották – erre utalhat az is, hogy ebben az évben adták csak át Wallenberg hozzátartozóinak Moszkvában (teljesen váratlanul) a svéd diplomata személyes tárgyait, megerősítve ezzel azt a stockholmi gyanút, hogy a fogoly mindaddig életben volt. A Novije Izvesztyija szerint orosz és svéd szakértők is egyetértenek abban, hogy Wallenberget nem kémkedés miatt hurcolták el Budapestről 1945 elején, sokkal inkább olyan túszként igyekezett felhasználni őt Moszkva, mint akit később szovjet emigránsokra lehet kicserélni.”

Hírdetés

Miért fedi ennyi homály Wallenberg eltűnését, és mi lehetett az oka a letartóztatásának, amikor közhelynek számít, hogy a zsidóság a  magyarság ellenében a beözönlő szovjet hadsereggel kollaborált???!!!

Íme a válasz:

“Amikor Raoul Wallenberget a Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta Budapesten, 15 kg arany és ékszer volt a svéd diplomatánál – adta hírül pénteken a Svenska Dagbladet (svéd újság) egy új Wallenberg-életrajzra hivatkozva.”

(forrás: http://mult-kor.hu/20120518_15_kilogramm_arany_miatt_foghattak_el_wallenberget )

A táska, amiben Wallenberg Raoul az aranyat csempészte. A kockakövek Budapestről származnak. A táska a zsidógyűlölő svédek által felgyújtott Raoul Wallenberg születési helyének, a nyári villájuk romjainál van elhelyezve.

Ezzel a hírrel kapcsolatban is elkezdődik a se eleje, se vége hazudozás:

 Szovjet változat: Náci aranyakat akart előlünk elrejteni, vagyis meg akarta lopni a Vörös Hadsereget! Judeofil újságok változata: Zsidók által rájuk bízott aranyat akart Svédországba csempészni, hogy az oda megérkezett zsidó menekülteknek legyen amiből megéljenek. Harmadik, senki által nem hirdetett változat, ami megmagyaráz mindent, annyira kézenfekvő: Wallenberg nem ingyen csinálta a zsidó-mentést! 15 kg arany mai áron kb. 600’000.- eurónak felelne meg! De a háború alatt az arany értéke sokkal magasabb volt. A nála lelt és lefoglalt ékszerekről nincs leltár, de értékük szintén magas összegnek felelhetett meg! Ez a változat megmagyarázza a Vörös Hadsereg tisztjeinek viselkedését, akik arra lettek volna kíváncsiak, hogy hol rejtegetett még aranyat, ill. ékszereket. Tehát letartóztatták és vallatták, valószínűleg még Magyarországon. Ez a 3. változat megmagyarázza azt is, hogy a mai napig is a megnyitott archívumokban miért nem lelhetőek fel azok a dokumentumok, melyekből kiderülne, hogy mit vallott be Wallenberg és ezek után az oroszok mennyi aranyat, ékszert találtak Magyarországon. A nagy agyonhallgatás, akta megsemmisítés jellemző azokra az ügyekre, melyek -beismerés esetén- Oroszországot kártérítésre, ill. visszaszolgáltatásra kényszerítenék. Ugyanakkor megmagyarázza a zsidók viselkedését is, mivel azon kívül, hogy szobrot emelnek neki Budapesten, meg rakpartot neveznek el róla (szobrok, plakettek, és egyéb emlékművek Wallenbergről nemcsak Budapesten vannak, hanem Magyarország más helységeiben is, de Izraelben, Svédországban és a világ más helyein szintén), hathatósan nem tevékenykedtek sosem a kiszabadítása érdekében, ugyanis -úgy tűnik- a zsidóknak nem olcsón adta a svéd útleveleket. Márpedig a zsidók elvárták volna tőle, hogy mindezt, az akkoriban rendkívül veszélyes tevékenységet, vagyis a zsidómentest, zsidó létére emberbaráti szeretetből végezze. Mivel ezt nem tette, így még az sem kizárható, hogy maguk a zsidók jelentették fel Wallenberget, bizony a zsidók, a bosszú népe!!!

NIF, Transyadmin

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:CIONIZMUS, Gondolatok, Hírek, Különvélemény Tagged: aranyért útlevelet, emberkereskedő Raoul Wallenberg, Magyarország Cionista Gyarmat!


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »