Mikor antikapitalista a baloldal?

Nézve a következő adást jutott eszembe:

– a lényeg: mikor antikapitalista a modern baloldal?

Mert az nem kérdés, hogy eredetében a baloldal antikapitalista.

Persze mindig sajátos módon. Már a hivatalos szovjet vonal is aláhúzta, hogy a liberalizmus, a polgári eszme jó dolog! A hagyományos marxista történelemszemlélet is ezt mondta: a történelem osztályharcok sorozata. Azaz a feudalizmus bevezetése is forradalmi tett volt az azt megelőző rabszolgatartó társadalomhoz képest, s ugyanígy a polgári átalakulás is pozitív forradalmi tett a korábbi feudalizmushoz képest.

Hírdetés

Persze ez a szemlélet abszurd: a világ nagy részen sose volt rabszolgatartó társadalom, s feudalizmus pedig szinte csak Nyugat-Európában, ahogy őskori kommunizmus se létezett, dehát a tények sose zavarták a nagy marxista gondolkodókat.

Szóval a szovjet kommunista narratíva az volt – s ez történetesen igaz is -, hogy a kommunista átalakulás nem a polgári rend ellen van, hanem annak folytatása, befejezése, lásd a polgári rend megadta a jogegyenlőséget az embereknek, de nem adott vagyoni egyenlőséget, s ez utóbbit a kommunista rend fogja megadni.

Persze a valódi események érdekesen alakultak. A marxista baloldal vesztett minden téren. Nyugaton lassan liberálissá lett, ennek egyik mellékága a woke és antifa mozgalom is, melyek már egyáltalán nem akarnak kommunizmust, hanem marginális kisebbségek képviseletéért küzdenek a polgári demokrácián belül. Keleten pedig – ez leginkább Kína – a kommunista átalakulás el lett napolva a késő jövőbe, most a kapitalizmust építik állami kontroll mellett.

Mikor fordul elő, hogy egy magát baloldalinak mondó – a valóságban teljesen liberális – párt hirtelen a kapitalizmus ellen kezd beszélni? Tapasztalatom: amikor a párt immár minden befolyását elvesztette az adott társadalomra.

Ez itt is látható: az immár 1 %-ért küzdő MSZP hirtelen milyen bátran antikapitalista lett!


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »