Miklós Edit: Ne csodálkozzatok, ha egy késsel ébredtek a hátatokban

Miklós Edit: Ne csodálkozzatok, ha egy késsel ébredtek a hátatokban

Miklós Edit épp súlyos térdsérüléséből lábadozik, leginkább Csíkszeredában készül első téli versenyére. Fő célja a pjongcsangi olimpia, ahol kimondott célja a győzelem műlesiklásban.

Az első számú magyar – erdélyiként korábban román színekben versenyzett – síző igen aktív Facebookon, komoly rajongótábora van. Szerdai posztja viszont sok kommentelőben komoly ellenérzéseket keltett, kissé elszabadultak az indulatok.

Az ok az az eltiltási ügy, melyről lapunk néhány hete részletesen beszámolt.

A síszövetség nemrégiben eltiltotta a versenyzéstől a Nivelco SE három sízőjét, Szőllős Benjámint, Szőllős Barnabást és Szőllős Noát. A szervezet indoklása szerint „a versenyzők – a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megtévesztésével – valótlan tartalmú okiratot használtak fel annak érdekében, hogy Szőllős Barnabás és Szőllős Benjámin részesülhessen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által meghirdetett ösztöndíjban”, és hogy részt vegyenek a 2017. évi magyar alpesibajnokságon. Szőllős Noával pedig az volt a probléma, hogy érvényes sportorvosi engedély vagy háziorvosi igazolás nélkül indult a magyar bajnokságon.

Apjuk, Szőllős Péter, a klub vezetője ugyanakkor a Magyar Nemzetnek állítja, mindez csak ürügy, a szövetség bosszújának lettek áldozatai, mégpedig azért, mert ő tavaly óta próbál betekinteni a testület hivatalos dokumentumaiba, melyet többszöri próbálkozás után sem tettek lehetővé számára, így bírósághoz fordult. Mint mondta, anomáliákat, hiányosságokat észlelt a gazdálkodásban. Ezt követően tiltották el gyermekeit, annak ellenére, hogy állítása szerint a válogatott keretorvosa által kiállított magyar és angol nyelvű sportorvosi igazolást adták be a szövetséghez a sportorvosi alkalmasság igazolására, ez alapján kaptak versenyengedélyt. A szövetség viszont úgy látja, ez nem volt megfelelő eljárás, ezért súlyos eltiltást szabott ki. Az ügy nyomán a legutóbbi közgyűlésen azonnali hatállyal lemondott a szövetség elnöke, Kálomista Gábor. 

http://mno.hu/

Hírdetés

Miklós Edit erre reagálva azt írta Facebookon, ahogy ő, más is el tud menni kiváltani a kötelező sportorvosit. Felháborítja, hogy ezzel az üggyel próbálják megbuktatni a szövetség elnökségét, akik nélkül ma nem létezne magyar sísport. A Szőllős gyerekekkel kapcsolatban úgy látja, Világkupán valamiért nem mernek elindulni, felnőtt vb-n is csak egyikük bátorkodott rajthoz állni, de „sajnos két próbálkozásból sem tudott egyszer sem lejutni”. Viszont a szponzorok csak a világversenyeken elért jó eredményeket értékelik, így például az ő olimpiai hetedik helyét vagy a világkupa-dobogós helyezéseit (két harmadik hely). „Hiába vesznek részt a Szőllős testvérek mindenféle balkáni versenyeken, attól nem lesz több támogatása a szövetségnek” – véli a síző. A fiatal sízők közül Benjámin az első olyan magyar férfi, aki nemzetközi versenyt tudott nyerni a magyar válogatott színeiben. Szőllős Barnabás tavaly a szocsi ifjúsági vébén a 18 éven aluliak között bronzérmes lett óriás-műlesiklásban, és szintén sokszoros dobogós nemzetközi felnőttversenyeken, a 2016-os ifjúsági olimpián az eddigi legjobb magyar férfieredményt érte el műlesiklásban: hetedik lett. Mindketten kijutottak a phjongcsangi olimpiára. 

A vezetés Miklós Edit szerint próbál neves edzőket Magyarországra csábítani, „próbálja összehozni a gyerekeket, fiatalokat, hogy egy nemzetként harcoljanak, és ne mindenki a saját maga egyénileg próbálkozzon”.

Miklós elkeseredett sorokkal zárja:

„…felháborít, hogy mindamellett hogy a magyar sísportot próbálják ellehetetleníteni, a szponzoraim és a minisztérium is olyan névtelen leveleket kapnak, amelyben az én támogatásom kérdőjelezik meg arra hivatkozva, hogy én már soha nem fogok többet sízni. És milyen érdekes, hogy pár napra rá a Nivelco-tól ugyanide érkeznek szponzorálási kérelmek. Mindezeket azért írom le, mert közületek mindenki elgondolkodhat, hogy kinek-mit hisztek el, és ne csodálkozzatok ha egy idő után egy késsel ébredtek a hátatokban. A sport számomra egy tiszta játék, ami most történik számomra elszomorító és mélyen elgondolkodtató, nem tudom, hogy részt szeretnék-e vállalni egy ilyen közösségben!”

A kommentelők egy része kiáll a sportoló mellett, biztatja, de a többség keményen bírálja. Egyesek csak azt írják, csalódtak benne a fenti szavai miatt, mások konkrét példákkal igazolják, milyen problémákkal küzd a szövetség. Az egyik versenyző édesanyja azt írja, ők semmilyen utánpótlás programról, támogatásról nem hallottak, nem kapnak ilyet. „En azt látom, hogy a siszovetseg kizárólag veled foglalkozik es minden pénzt, energiát beléd feccöl. A Magyar Kupa versenyek es az OB sokszor kritikán aluli szervezéssel valósul meg. Az idei OB-t több órás késéssel indítottak el délután 2 kor, amikor mar teljesen rossz volt a ho. A gyerekeim tavaly életveszélyes körülmények kozot versenyeztek, ebből ügy is volt” – írta az anyuka, hozzátéve a szövetség levelekre sem válaszol.

Több versenyző, edző is arra kéri, inkább maradjon csöndben, törölje posztját, mert igazából csak az volt a célja, hogy olajat öntsön a tűzre szövetség csütörtöki közgyűlése előtt. Mások azt firtatják, a hatalmas mennyiségű támogatásból – ez a szövetség közlése szerint 110 millió forint – szinte csak Miklós Edit kap, és Samsal Dalibor. Azt kevesen kifogásolják, hogy a sportolónőre sok pénz jut, hisz az eredményei miatt lett egyáltalán kiemelt az összeg, viszont a honosított horvátot, aki még magyarul sem beszél, ostorozzák, hisz gyatrábbak az eredményei, mint Miklósé. Többen felvetik, hogy a poszt stílusa, mondanivalója annyira nem rá vall, hogy nem is ő írta.

A Szőllős-testvérek ügyében egyébként új fejlemény, hogy fellebbezésük nyomán a fellebbviteli bizottság új eljárásra kötelezte a fegyelmi bizottságot, és törölte a három fiatal eltiltását. Ettől függetlenül a csütörtök délutáni közgyűlésen minden bizonnyal kiemelten foglalkoznak a témával.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »