Mihalovič Veronika ragyogó tehetsége a mátyusföldi magyarságnak. A Galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban tanuló lány elismert és állandó győztese szavalóversenyeknek, tagja a legendás Tsízió Diákszínpadnak. Médiacsaládunk által meghirdetett szavalóversenyen, a középiskolások kategóriájában a szakmai zsűri az előkelő második helyezést ítélte oda neki Petőfi Sándor: A bánat, összeállítás a Felhők c. ciklusból előadásáért.
Mihalovič Veronika a galántai Kodály Zoltán Gimnázium harmadik osztályos tanulója. A megnyerő mosolyú, szimpatikus fiatal lány somolyogva mondja, még nem teljesen biztos a továbbtanulás hogyanjában, de már kitűzött egy irányt. A gimnáziumi tanulmányai előtt a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola diákja volt, sokáig élt Taksonyon, jelenleg Feketenyéken lakik.
A ma7 szavalóversenyen való győzelmének nagyon örül, hálás a lehetőségért, és reméli, a nézőknek és a szakmai zsűrinek is örömöt szerzett az előadásával.
Ha ki kellene választania az eddig elért szép eredményei közül a legkedvesebbet, akkor a Tompa Mihály országos szavalóversenyen és a Kaszás Attila versenyeken elért eredményeit jelölné meg a legfontossabbaknak. A Mihalovič Veronikával készült interjúnkat olvashatják.
Milyen volt a gyermekkor és a könyvek világa? Otthonról hoztad a szeretetedet a versek/irodalom iránt?
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel olyan otthonban és közegben nevelkedtem, ahol mindenkinek egyaránt fontos az irodalom. A nagymamám magyar szakos tanárnő volt, tőle rengeteget tanultam, persze nemcsak a szavalás terén, hanem minden értelemben, ami a művészeteket és a tanulást illeti. Anyukám és ő is nagyon sokat olvastak az ágyam mellett, játékosan tanították meg velem az „alap verseket “, dalokat, meséket. Ha belegondolok, a mamám volt az, aki benevezett engem az első szavalóversenyemre, még óvodás koromban. Talán ekkor kezdődött minden. Apukám is hozzájárult a művészetek iránti szeretetemhez, mivel rengeteg videó van rólam, ahol még nagyon pici vagyok és szavalok (vagy énekelek) az előszobában.
Milyen motiváció érkezik a baráti körből, iskolából?
A második családom lényegében az osztályom és a Tsízió. Az időm nagy részét mégiscsak a gimiben töltöm, amit abszolút nem bánok, sőt! Itt olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik mellett önmagam lehetek, támogatnak, segítenek, és legfőképpen inspirálnak.
Van néhány szavaló az osztályomban is, akik egyben nagyon jó barátaim, a Tsízióban pedig csak olyan emberek vesznek körül, akiknek nagyon fontos az irodalom, a versek világa és a színpad varázsa. Legfőbb inspirációm mégis az az ember, akihez mindig fordulhatok. Ő nem más, mint az osztályfőnököm, Ollé Krisztina tanárnő. Ő a gimianyukám, akire nagyon felnézek.
Melyik a kedvenc tantárgyad?
Ezek után nem lesz meglepő ha azt mondom, hogy az irodalmat nagyon szeretem, de emellett a kedvenc tantárgyaim közé tartozik még az angol, a történelem és a biológia.
Mit gondolsz, miért jó magyar iskolába járni, mit jelent számodra a magyarság a verseken keresztül, vagy úgy általánosságban?
Amikor elém kerül ez a téma, rögtön eszembe jutnak a történetek, amelyeket a nagymamám mesélt a Csehországba való deportálásról, amit sajnos ő is átélt. Nem tanulhatott az anyanyelvén, alig értett valamit abból, amit mondtak neki. Visszaérkezve szülőfalujába óriási kő esett le a szívéről, mert végre magyarul beszélhetett.
Régebben talán csak annyit mondtam volna el a magyar nyelvről, hogy hálás vagyok érte, viszont ma már elmondhatom azt is, hogy ez a legszebb ajándék. Olyan, mint egy kincstár, ahonnan nap mint nap a legszebb csecsebecsék közül válogathatunk, és ezek az ékszerek a nyelvünk kincsesládájában levő szavak. Érdekes megfigyelni, hogy mindenki máshogy ejti ki a különböző szavakat, máshogy ízlelik, formálják, hangsúlyozzák őket. Ezért is nagyon egyedi a nyelvünk.
Szerintem a költők és az írók zsenik. A lehető legszebb módon használják ki a magyar nyelv minden tálcán kínált lehetőségét, és ezeket a lehetőségeket szójátékká formázzák. Itt azokra a költőkre és írókra is gondolok, akik a világirodalom nagy alakjainak műveit fordították magyarra a lehető legtökéletesebben. Mindig azon kapom magam, hogy találok egy újabb kedvenc magyar szót, néha csak a hangzása vagy esetleg a mély jelentése miatt. Tehát a magyar nyelv számomra olyan biztonságot ad, amit semmi másnál nem érzek, megmelengeti a szívemet amikor például magyar beszédet hallok külföldön. Mindig a lehető legközelebb kell tartanunk magunkhoz ezt a nyelvet és nem elfelejteni azt, hogy szüntelenül magyarul gondolkodjunk, magyarul írjunk, beszéljünk, nevessünk, sírjunk és legfőképpen magyarul szeressünk.
Milyen művel és miért pont azzal jelentkeztél a ma7 szavalóversenyére? Milyen munka volt ezzel a művel? Egyáltalán hogyan készülsz a szavalóversenyekre?
A versenyre egy Petőfi összeállítással jelentkeztem. Ez az összeállítás akkor született, amikor hiába rágtam át magam a versek rengetegén, mégsem találtam meg közöttük az igazit. Éppen a tanárnővel ötleteltünk egy másik mű kapcsán, amikor a szöveggyűjteményben megláttuk a Felhők ciklus verseit, és rájöttünk, hogy ezeket a rövid verseket nagyon szépen össze lehet kapcsolni. Igaz, kicsit szomorkás hangvételű összeállításról van szó, mégis úgy érzem, hogy éppen erre volt szükségem és az akkori hangulatot talán most is vissza tudtam idézni.
A versenyekre általában úgy készülök, hogy legelőször magamban értelmezem a választott művet, nagyon sokszor elolvasom, addigra már talán tudom is fejből, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy minden újraolvasás során más hangulattal vagy hangsúllyal próbálkozom. Ekkor számomra is kiderül, hogy mi az ami jól hangzik, és mi az ami nem annyira. A vers felépítése is nagyon fontos, ezzel is sokat kísérletezek. Mindig azon gondolkodom, hogy én hogyan mondanám, ha ezek a szavak, a költő vagy író szavai az én számból valók volnának. Rengeteget firkálok a papírjaimra amiken a verseim vannak.
Ezeket inkább nem is viszem el próbára, mert sokszor olyan dolgokat írok oda, amelyek viccesek lehetnek egy olyan ember számára, akinek véletlenszerűen kerül a kezébe. Tanárnő mindig talál rám időt, amiért nagyon hálás vagyok. Az észrevételei sokszor teljesen másak, mint az enyémek, vagy olyan dolgokkal egészíti ki az előadást, amelyekre magamtól végképp nem gondoltam volna. Rengeteget segít nekem, mindig valami újat tanulok tőle, és sokszor emlékeztet arra, hogy más szemszögből is meg kell vizsgálni a dolgokat.
Mit jelent számodra az irodalom, a vers, a próza világa?
Úgy gondolom, az irodalom egy külön kis világ. A mindennapok fáradalmaiból szívesen menekülök ide, néha csak egy kis időre, néha viszont (ha adódik rá lehetőségem) órákig elmerülök benne. Számomra önkifejezést jelent, és minden nap egy újabb felfedezést. Olykor fejbevág a felismerés, és magamban arra gondolok: milyen menő már, hogy ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak, az én érzéseimet vélem felfedezni egy-egy költő/író művében! Csodálatos és egyben emberi, mert ilyenkor jövök rá arra, hogy mindenkiben ott szunnyad egy költő, és a költészetünk – mert mindenkinek van költészete, de valaki nem papírra veti, hanem mondjuk az érzelmeiben vagy a szenvedélyeiben fejezi ki – pedig teljesen más, mégis ugyanaz.
Ki a kedvenc íród, költőd és miért szereted?
Nagyon szeretek olvasni, mégis lassabban olvasok, mint a barátaim. Nem azért, mert nem élvezem az adott művet, hanem egyszerűen minden mondatot megpróbálok átélni. Egy versesköteten vagy drámán is lassan rágom át magam, pont az előbb említettek miatt.
A kedvenc költőim közé sorolnám Radnóti Miklóst, Csoóri Sándort és Pilinszky Jánost. Kortárs költők közül sokat olvasok Závada Pétertől és Simon Mártontól, a könyvesboltba benézve rajtuk kívül mindig találok magamnak egy kis eldugott kortárs kötetet, amiről keveset hallani.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
