Migránsozás, kihallgatás: gyanúsított lett a pályaudvaron vitatkozó férfi

Migránsozás, kihallgatás: gyanúsított lett a pályaudvaron vitatkozó férfi

Garázdaság miatt indult eljárás az ellen a külföldi, fekete férfi ellen, aki két kisgyerekével szeretett volna Bécsbe utazni, és a népligeti pályaudvaron szóváltásba keveredett a Flixbus nemzetközi járatának sofőrjével, majd az utasokkal – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az incidens még augusztus 5-én történt, az esetről a férfi magyar felesége, Bode Tekla számolt be Facebook-oldalán. Az elkeseredett hangvételű poszt pedig villámgyorsan terjedt, és sok lap átvette, bár a nővel személyesen senki sem tudott kapcsolatba lépni.

Idézzük:

http://mno.hu/

A történet, ha lehet, innen csak még ijesztőbb fordulatot vett: az utasok fennhangon szidták a kiabáló „migránst”, az angolul állítólag nem beszélő rendőrök pedig bevitték a férfit a ferencvárosi kapitányságra. Itt – Tekla beszámolója szerint – alá akartak vele íratni egy dokumentumot, amit a férje nem értett, ezért nem is szignózott.

Elég, ha kiabál

Hírdetés

Érdeklődtünk a BRFK-nál, ahol megerősítették a történteket, igaz, saját nézőpontjukból: a férfi a rendőrség szerint agresszívvá vált amiatt, hogy nem szállhatott fel a buszra, „garázda magatartást” tanúsított. Emiatt kihallgatása után szabálysértési eljárás indult ellene, de végül szabadon távozhatott gyermekeivel a kapitányságról, és egy vonattal tértek vissza Bécsbe.

Azt a rendőrség sem állította, hogy a külföldi férfi tettlegességhez folyamodott volna, de az eljárás megindításához erre nem is volt szükség: a garázdaság büntetőjogi meghatározása valódi gumiszabály, ami ennél enyhébb kihágást is keményen szankcionál. A büntetéshez szó szerint elég kiabálni is: „Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – áll a Büntető törvénykönyvben.

Száját befogva csitította?

Érdekes ugyanakkor, hogy a rendőri figyelem nem terjedt ki a férfi száját befogni próbáló utasra, pedig rá még a Flixbus is kitért lapunknak küldött levelében. „A meghiúsult utazást követően az édesapa emelt hangon tett észrevételt a Volánbusz Utazási Centrumában, melynek során nem a Társaság munkatársával, hanem egy ott tartózkodó másik utassal került szóváltásba, így a későbbi rendőri intézkedésben sem volt a két társaságnak szerepe.

A Volánbusztól kapott információk alapján a szóváltás során a hölgy utas az apa feldúlt viselkedését próbálta csitítani. Ezen interakció során tettlegességre nem került sor, a további fejleményekről nincs tudomásunk.”

És hogy miért nem engedték fel a buszra a családot? A válasz éppannyira banális, mint amennyire dühítő lehetett a pórul járt apa számára. A Flixbus interneten is elérhető szabályzata szerint kisgyerekek csak gyereküléssel vagy ülésmagasítóval utazhatnak járataikon – a segédeszközt viszont az utasoknak kell hozniuk magukkal.

Az apa erről nem tudott, a sofőr pedig a szabályzatra hivatkozva nem engedte felszállni a kicsiket – kérdés persze, hogy erre a kitételre miért nem hívták fel már a jegyvásárláskor a család figyelmét, vagy hogy a társaság miért nem biztosít legalább minimális számú, 2-3 darab gyerekülést a járatain a vis maior helyzetekre. (Legyünk őszinték: hányan nyálazzuk végig az utazási szabályzatot, mielőtt jegyet váltunk bármilyen járatra?)

A több ezer megosztásig eljutó posztban Bode Tekla hozzátette, reméli, hogy családjával soha többet nem kell Magyarországra jönnie.

Később el kellett rejtenie bejegyzését, mivel az együtt érző üzenetek mellett rengeteg gyűlölködő, személye vagy migránsok ellen uszító hozzászólást is kapott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »