Téved, aki azt, hiszi, hogy mai tragédiáról van szó. Nem bizony. Már az első világháború idején is kísértetiesen ugyanaz volt a helyzet e téren, mint napjainkban.
Fényes László (1871-1944) újságíró, országgyűlési képviselő, a statisztikus Fényes Elek dédunokája 1918 októberében a Nemzeti Tanács tagja lett és hadügyi államtitkár. 1918 júliusában drámai szavakkal fordult az országgyűlésben a képviselőkhöz. Szóról szóra idézem:
„Még egy kérdés van, amelyben a kormány teljes gyengeségét látom, noha ebben is el kell ismernem jóakaratát. Ez a galíciai bevándorlottak kérdése. Ennél súlyosabb nemzeti veszedelmet keveset ismerek. A magyar kormány behozta ugyan, jó későn, az úgynevezett veszélyeztetett vármegyékben az ingatlanelidegenítés megvizsgálását, az országos bizottságtól tévén függővé, hogy helybenhagyja-e a vételt vagy nem, azonban ezt egyrészt az egész országra kell kiterjeszteni, másrészt meg kell akadályozni, hogy a galíciaiak kijátsszák. De még az sem elég, hogy az a galíciai egyelőre nem szerezhet házat vagy földet, mert egyszerűen iparengedélyt szerez magának, letelepül ás tíz esztendő múlva már vehet magának házat vagy földet. Ezek a galíciaiak például mint borügynökök tízezrével járják az országot, ismerek olyant, aki 1914-ben 10 koronával jött, ma pedig 5 milliója van, van háza, földje, szőlője, sőt háza kapualjára egy festővel freskót festetett: a hegyen szüretelnek, puttonyos asszonyok görnyednek, mások szedik a tőkét, taposnak, munkások nagy hordókat görgetnek, a nap süt és egy úr és egy hölgy cilinderrel, kalapban, lornyonnal kezükben nézik, hogyan izzad a föld munkás népe. Íme, ez az ember önkénytelen bizonyítványt szolgáltatott arról, hogy mi lesz a sorsunk, hogy ha ez a galíciai bevándorlás ki nem tisztíttatik. Tehát a legkevesebb, amit tehetek, az, hogy kérem as kormányt, hogy nagyobb gonddal, nagyobb energiával vegye elő ezt a kérdést és minden galíciait vitessen ki az országból, ha önként nem akar kimenni.”
„Méltóztassék megnézni a városokat, a magyar keleti vármegyék falvait és Budapestet. Jóllehet minden épkézláb ember a frontra ment, mégis mindenütt több a lakosság, mint volt a háború előtt. Vajon az égből pottyantak le? Nem, Galíciából jöttek és így esik, hogy Budapestnek, amelynek háború előtt alig volt egymillió lakosa, ma egymillió és kétszázezer lakosa van. A magyar katonák családjai, a tisztviselők kénytelenek kiköltözni az üres villákba télire, ahol a deszkákon át a szél fú be és nem tudnak fűteni, a galíciaiak ellenben itt magyar pénzen meggazdagodtak, lakásokat bérelnek, hogy azokban elterpeszkedjenek.
Két képet idézek a tisztelt ház elé. Méltóztassék a verejtékével dolgozó nép millióit megnézni a maguk szenvedésében, méltóztassék a front nyomorúságaira gondolni, méltóztassék megnézni a rokkant-kórházakat, amelyekbe mintegy fegyházakba vannak becsukva a rokkantak, akikre nézve gróf Tisza István annak idején elrendelte, hogy az utcákon ne járjanak, mert izgató hatást gyakorolnak. Méltóztassék megnézni a hősi sírokat, azokat, ahol nem ezrével, hanem tízezrével nyugszanak a katonák a temetőkben, és méltóztassanak azután elmenni a kávéházakba, vendéglőkbe, orfeumokba, koncertekbe, lóversenyre. Kiket lehet ott látni tízezrével, százezrével, meghízottan, fiatalon, felmentést élvezve, minden csepp vérüket megtakarítva, meggazdagodva? Miniszter úr, van-e ennél lázítóbb? Lehet-e beszélni olyan izgatón, mint ez a látvány, amely az utcán minden pillanatban arcába csap az embernek? Ne a parlament folyosóit tessék járni. Hanem az élet útjait, ahol ezeket az izgató, lázító eszközöket lehet látni. A tőkét és annak aszályát tessék megrendszabályozni!”
(Uj Nemzedék: Szerkeszti: Milotay István. 1918. július 4. 15-16. old.)
Egy polgári-demokrata politikust idéztem. Olyan valakit, akire sok mindent mondhattak, de azt nem, hogy nacionalista, pláne, hogy antiszemita lett volna.
Olyan idézet ez, amelyhez aligha szükséges kommentár. Legfeljebb annyi, hogy csak Szabó Dezsőnek „Az elsodort falu” című regényében olvasható ugyanilyen kifakadás e témában. Illetve, hogy egyszerűen ijesztő a honi históriával való foglalkozás, mivel könyvében akárhol lapoz az ember, rendszerint ismétlésekbe botlik.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
