Migránsok, munkakerülők is kaphatnak otthont. Rászorultabb családok nem

A legnagyobb ellenzék párt célja az, hogy ne a munkakerülők, hanem inkább a keskeny pénztárcájú magyar családok jussanak otthonteremtési kedvezményhez. A Jobbik kifogásolja, hogy a családi otthonteremtési kedvezményben (csok) „gyilkosok, úgynevezett menekültek és munkakerülők is részesülhetnek”, a párt ezért országgyűlési határozatot terjesztett be annak érdekében, hogy a Ház megvitassa a csok rendeletének szigorítását.

Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a magyar családokat kellene kedvezményben részesíteni, jelenleg azonban olyanok is részesülhetnek abban, akik nem méltóak arra. Ide sorolta azon házaspárokat, amelyek egyik tagját

elítélték, de a bevándorolt, letelepedett, menekült és oltalmazott személyeket is, valamint a „munkakerülőket”.

A Jobbik ez utóbbiak miatt előírná azt is, hogy az

igénylő és a házastárs is rendelkezzen társadalombiztosítással.

Képviselőtársa, Z. Kárpát Dániel azt mondta, hogy a

Hírdetés

a nemzeti otthonteremtési közösségek: államilag támogatott pilótajátékok.

A politikus korábban hangsúlyozta, hogy jó, előremutató kezdeményezésnek tartják a 10+10-es kormányzati javaslatot, ám azzal jelenlegi formájában

csak a felső középosztály, vagy az annál is gazdagabbak tudnak élni.

A Jobbik két ponton szélesítené a felhasználás lehetőségeit. Javaslatuk szerint a 10 millió forintos kedvezményes hitelt két további dologra is fel lehetne használni:

használt lakás vásárlására, lakásfelújításra

A Jobbik a csok kibővítése mellett nagyon fontosnak tartja, hogy állami bérlaképítési program is induljon, amellyel az elképesztően el szabadult budapesti albérleti árak teremtette válságos lakáshelyzeten is javítani lehetne, és lassíthatná a kivándorlást is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »