Migránscirkusz újratöltve

Migránscirkusz újratöltve

A híres nyelvújító, irodalomtörténész, kortárs balerina és oktatáspolitikus, Kunhalmi Ágnes – szerint a migráció már eleve nem létezik, fikció, füstös szobákban kifundált fideszes trükk, azaz: álprobléma.

Érdekes mutatványba, valósághajlításba kezdtek körülbelül két évvel ezelőtt az ellenzéki pártok a migráció kérdésében. Állításuk szerint véget ért a migrációs nyomás. Bár egyesek – például a híres nyelvújító, irodalomtörténész, kortárs balerina és oktatáspolitikus, Kunhalmi Ágnes – szerint a migráció már eleve nem létezik, fikció, sötét és füstös szobákban kifundált fideszes trükk, azaz: álprobléma.

A haladó sajtó és az összellenzék elsősorban a tényektől és a valóságtól független állítása szerint senki, de tényleg senki nem akar Magyarországra jönni, ezért a kerítés teljesen felesleges és pazarló beruházás volt, drága a fenntartása, haszna pedig nincs, mindössze pánikkeltésre és nem a határai megvédésére használja a magyar állam. Ami persze szemenszedett hazugság, hiszen a rendelkezésünkre álló adatokból világosan látszik, hogy az illegális migráció nem szűnt meg, továbbra is özönlenek az emberek Európa, így Magyarország felé is. A múlt év utolsó hónapjában például több mint négyezer tiltott határátlépési kísérletet regisztráltak a magyar hatóságok.
A balkáni útvonalon érkező embertömeg Szerbiában a magyar határkerítés miatt torlódott fel, és egyes becslések szerint majd tízezer migráns várja, hogy a jobb élet reményében folytathassa útját Németország felé. Ami már eleve jogi és logikai nonszensz, hiszen a Szerbiában rekedtek biztonságban vannak – hiszen nem háborús területről érkeztek –, és egy uniós országban, Görögországban léptek be az EU területére. Ott valószínűleg regisztrálták is őket.

Egyébként számos, hitelesnek tekinthető beszámoló szerint Görögországban nem dúl még egy egészen aprócska háború sem, sőt úgy hírlik, hogy jóval biztonságosabb ott élni, mint a hírhedt svédországi no-go zónában, Rosengårdban, ahol migrációs hátterű, drogkereskedelemmel és prostitúció­val foglalkozó bandák kézigránátokkal és gépfegyverekkel harcolnak egymással. Szóval első látásra nem pontosan érthető, hogy miért is szeretnének Nyugat-Európába jutni a migránsok, ha már az EU területén vannak.

De csak első látásra. Mert ha tüzetesebben megvizsgáljuk a motivációjukat, akkor viszonylag gyorsan kiderül, hogy elsősorban a szociális juttatások, nem pedig a biztonság keresése vezérli őket. Ezért is váltott ki egyesekből mosolyt, másokból pedig dühöt, amikor csütörtökön a tompai határnál olyan felvételeket láthattunk az élő közvetítésekben, ahogy a tüntetők gyerekei „Nem vagyunk gazdasági migránsok!” táblákkal demonstrálnak. Ha ugyanis nem azok lennének – mármint a szüleik –, akkor boldogan, majdnem gondtalanul és békében élnének Athénban, Belgrádban vagy Szabadkán.

Mindhárom város békés és gyönyörű, munka is van bőven, az emberek barátságosak, és remek helyeken lehet elütni az időt. Ezt tapasztalatból mondom, tényleg szép városok, és háború egészen biztosan egyikben sem tombol. Ami viszont már-már elfeledett elemként köszönt vissza a csütörtöki tudósításokban, az az ellenzéki sajtó gúnyos hangvétele és a migránsok iránti olthatatlan szeretete volt. Az Index például minden írásában legkevesebb háromszor írta le – vagy inkább szuggerálta – a „békés”, a „gyerekek” és a „menekültek” szavakat.

Hírdetés

A haladó hírportál harcias tudósítója egészen elképesztő módon, magából kikelve vívta háborúját a migráns szó használata ellen. Felháborodott cikkben kérte ki magának, hogy a köztévé migránsoknak hívja a migránsokat. Szerinte ugyanis a több száz főből álló migránskaravánt etikátlan migránskaravánnak hívni. Állítását, azazhogy a migránsok menekültek lennének, semmivel sem tudta alátámasztani, hiszen valószínűleg – sőt egészen biztosan – nem tudhatta, hogy kik, miért és milyen országokból érkeztek a tompai határátkelő elé, de még a hatóságok sem, hiszen egyelőre nem tudták lefolytatni az erre vonatkozó vizsgálatokat.

Persze, mondom, 2015-ben már láttunk ilyet. Sőt, csak ilyen cikkekhez volt szerencséje annak, aki az Index–444–HVG liberális Bermuda-háromszögből tájékozódott. Akkor a teljes balliberális sajtó és az ellenzéki pártok azon voltak, hogy megnyerjék azt a nyelvpolitikai csatát, amelyeknek az volt a tétje, hogy szegény, ártatlan, a bombák robaja elől menekülő agysebészprofesszorokról, tervezőmérnökökről, matematikatanárokról és informatikai zsenikről szóljon a közbeszéd, vagy a pőre valóságtól, vagyis az euróezrekkel, biankó bankkártyákkal, százezres okostelefonokkal, továbbá részletes térképmagyarázatokkal feltöltött táblagépekkel érkező illegális migránsok honfoglaló tömegeiről. A harcot – a fasiszta és kirekesztő és nyilvánvalóan fideszes valóság miatt, és mert a magyar emberek inkább hittek a szemüknek és a fülüknek, mint nekik – elvesztették. Ami, úgy tűnik, a „kollégát” nem zavarja, esetleg úgy gondolhatja, itt az idő újra csatába indulni, a magyarok amúgy is feledékenyek, biztosan csak kevesen emlékeznek a hírhedt röszkei csatára.

Ez utóbbi a legvalószínűbb, mert a következő cikkében már úgy fogalmazott, hogy a köztévé azért „nyomja fullba az agymosást”, mert több szakértőt is megszólaltatott, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy 2015-ben is békésnek indult a határ elé szervezett demonstráció, és csak később vált háborús csatatérré a röszkei határsáv. A fiatal férfiakból álló tüntetők először valóban csak békésen tüntetgettek, és csak később, miután a magyar hatóságok nem teljesítettek azt a kívánságukat, hogy átengedjék őket a határon, támadták meg Magyarországot.

Erre felhívni a figyelmet és közben migránsoknak nevezni a migránsokat, nahát, ez nyilvánvalóan kimeríti az agymosás fullba nyomásának minősített esetét.

Legalábbis az illegális migránsokat agyonsztároló Index szerint.

Apáti Bence


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »