Migal: Ficonak nincs mobiltelefonja, az asszisztensén keresztül kommunikál

Samuel Migaľ, a befektetésekért, regionális fejlesztésért és informatizációért felelős miniszter (Smer–SD) jelenleg nem tartja szükségesnek, hogy kapcsolatba lépjen Peter Pellegrini köztársasági elnökkel – derült ki a Joj 24 Politika 24 című műsorában adott interjújából. Mint mondta, „jelenleg nincsenek közös munkatémáik”, de ha szükség lenne rá, „professzionálisan járna el, és kommunikálna az államfővel”.

Migaľ ugyanakkor kitart korábbi kijelentései mellett, miszerint Pellegrini célja a Robert Fico vezette kormány megbuktatása, és egy ügyvezető kabinet kinevezése.

„Én elmondtam a véleményem, és továbbra is tartok mindent abból, ami elhangzott”

– hangsúlyozta.

A miniszter szerint Pellegrini továbbra is befolyással van a Hlas–SD politikájára, sőt, a párt és az államfő magas, bár csökkenő népszerűsége is ezt támasztja alá.

„Azt látom, hogy az elnöki palotában folytatott politika célja az, hogy az államfő továbbra is megtartsa a politikai erejét, főként a Hlas felett”

– fogalmazott.

Migaľ hozzátette: a jelenlegi koalíciós pártok közül a Hlas áll a legközelebb az ellenzéki Progresszív Szlovákiához.

Hírdetés

„Ha a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg, a választási eredmények alapján még mindig össze lehetne rakni egy olyan kormányt, amiről Fico kabinetje előtt is spekuláltak”

– mondta.

Arra a kérdésre, beszélt-e Robert Ficóval a kormány esetleges megbuktatásáról, Migaľ egyértelműen nemmel válaszolt.

„Nem hív fel, csak alkalmanként találkozunk. A kormányüléseken persze rendszeresen ott van, de ott kizárólag munkáról van szó”

– tette hozzá.

A miniszter emlékeztetett: köztudott, hogy a kormányfőnek nincs mobiltelefonja, és kommunikációját az asszisztense intézi.

„Aki mindent tökéletesen kézben tart”

– jegyezte meg .

SITA

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »