Augusztus 3. és 10. között harmincnegyedik alkalommal tartották meg a Móricgát és Bugac között fekvő Hittanyán a Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábort, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye évről évre megrendezett ifjúsági programját. Az alábbiakban Finta József általános érseki helynök, táborvezető beszámolóját olvashatják.
„Minden hiábavalóság… csupa hiábavalóság!” – olvastuk a Prédikátor könyvéből augusztus 3-án, vasárnap, amikor elkezdődött a 34. Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor.
Nem túl derűs szavak, még ha nem kevés élettapasztalat áll is mögöttük.
A sok megpróbáltatást, kiszámíthatatlan katasztrófát, fegyveres konfliktust, betegséget és egyéb bajokat látva valóban jogosnak tűnik a bizonytalanság és a jövőtől való félelem érzése. Ez azonban megbénítja az embert.
Ebben szerettünk volna segíteni a tábor résztvevőinek.
Idén több mint kétszázan vettek részt a táborban a Hittanyán. Előadóink voltak Farkas István piarista szerzetes; Székely János szombathelyi megyéspüspök; Benyik György aranymisés biblikus professzor; Rónaszéki János, a pestszenterzsébeti Szent Erzsébet-templom káplánja, a Caffe Francesco alapítója, valamint Finta József táborvezető és Fodor Réka (Afréka) missziós orvos, aki egy sokkal nehezebb helyzetben lévő földrész keresztényeinek lelkes hitéről és életöröméről tett tanúságot.
A fő előadásokon kívül voltak egyéb tanúságtételek és beszámolók is, például a börtönben megtért Veres István, valamint főegyházmegyénk újmisés papja, Hódi Dávid részéről. Az előadásokat szokás szerint csoportbeszélgetéseken dolgozták fel a fiatalok.
Rengeteg közösségi játék, napi szentmisék, szentségimádás, imák és áhítatok tették még színesebbé és lelkesítőbbé a programot.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is mutatott be szentmisét és szólt az ifjúsághoz.
Bízunk abban, hogy az egyhetes intenzív lelki és közösségi élmény által fellelkesített gyerekek,
Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


