Úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő időszakban ismét komolyabb ostrom alatt fog állni a magyar határ. A balliberálisok kaján kárörömmel figyelik a jelenséget, és várják, hogy a magyar határrendészet vagy a kormány olyan hibát vétsen, amit világgá kürtölhetnek. Az immár évek óta tartó migrációs hullámokkal kapcsolatban azonban jó néhány kérdés vetődik fel Szerbia magatartásával összefüggésben is.
Az ember egy olyan múltú ország esetében, mint Szerbia, elég nehezen érti a jelen migrációs korszak történéseit. A szerb nép történetének utolsó 600 éve folytonos szabadságharcban telt. Többnyire valós, néhány esetben vélt elnyomottságukat próbálták megszüntetni, szinte minden esetben erőszakos eszközökkel. Az erőszak a lételemük, mindig azzal próbálják megoldani a problémáikat, a kompromisszumkészség, békés megegyezésre törekvés, hogy úgy mondjam, még nem írt vaskos fejezeteket a szerb történelembe. Harcoltak már mindennel és mindenkivel, törökkel, bolgárral, délszláv testvérekkel, magyarral, némettel, nyugatiakkal, ha kellett, fejjel mentek a falnak, ha úgy adódott, kegyetlenkedtek, nem kíméltek senkit, de magukat sem. Mindig a függetlenségük, az ősi földjük, középkori fejedelmeik és lelkük lelke: Koszovó volt a zászlóikra írva. A nacionalizmus olyan, sokszor irracionális szintje van kódolva a lelkükben és a pszichéjükben, ami párját ritkítja a kontinensen.
És ez a ’büszke’ nép most már évek óta fura kábultságban figyeli, ahogy migránsok tíz- és százezrei taposnak át számolatlanul földjén, garázdálkodnak városaikban, községeikben. Azok az emberek, akiknek jelentős csoportjai két évtizede még a hadseregben ritkították a boszniai muzulmánokat, mert a létezésüket sem tudták elviselni, most vállukat megrántva veszik tudomásul, hogy máshonnan érkezett muzulmánok tömegei kószálnak az országukban. Azok, akik 25 éve még létükben fenyegetve érezték magukat a máshol élő horvátoktól és szlovénoktól, most rá sem hederítenek arra, hogy saját földjükön vadidegen kultúrájú, vallású, szokású tömegek rendeznek ’sáskajárást’, élősködnek, sokszor törvénytelenségeket követnek el.
És a jelen állapotok amellett állandósultak, hogy Szerbia mindig is rendőrállam volt, az állami erőszakszervezetek létszáma jelentős, és, ha nem is könnyedén, de viszonylag rövid idő alatt le tudnák állítani ezt a garázdálkodást, és az ország déli felén vissza tudnák toloncolni az összes kéretlen vendéget. De valamiért nem ezt teszik, valamiért várnak, holott tudniuk illene, hogy a horvát és magyar határ egyre erősebb védelme miatt mind nagyobb tömegek fognak náluk feltorlódni, akiken úrrá lenni egyre nehezebb lesz.
Ahogy 2015-ben viselkedtek a nagy sáskajárás idején, az magyar szempontból különösen irritáló volt. Akkoriban valósággal ’rátolták’ a magyar határra a migráns tömegeket, így igyekezvén megszabadulni tőlük. Egyáltalán nem törődtek azzal, hogy más államoknak milyen gondokat okoznak ezzel.
Úgy gondolom, hogy a szerbek részéről valami második szándék van a dolgok mögött. Ez a mostani állapot nem lehet az ő érdekük, hiszen ezen helyzet romlása destabilizálhatja a szerbiai belpolitikát is. Nagy szövetségesük, Oroszország kedvéért vállalják ezt a kellemetlenséget? Az ő érdekükben tartják dél felől nyomás alatt az Uniót? Vagy így zsarolják az Uniót a mielőbbi tagság megadása érdekében? Vagy ennél komolyabb csavar van a történések mögött, esetleg titkosszolgálati játszmák?
Orbán Viktor és Aleksandar Vucic szerb elnök feltűnően jó cimborák lettek az utóbbi időben. Számos hivatalos és nem hivatalos találkozón pusmorogtak egymással hosszasan a sajtótól távol, de valahogy sosem tudódott ki, hogy mi volt az igazi téma.
De akkor miképpen lehet az, hogy Vucic még most is ráengedi a magyar határkerítésre az afgán biokémikusok és a szomáliai génsebészek népes seregét? Hiszen egy zászlóaljnyi rendőrrel könnyedén távol tarthatná őket a határainktól. Miféle barátság az ilyesmi?
Netán Szerbia mereven ragaszkodik a migránsok személyes jogainak, esetleg a migrációhoz kötődő jogainak tiszteletben tartásához? Na ne kacagtassanak minket, mert még begyulladnak a rekeszizmaink.
Ideje lenne végre előállni a tényleges szándékokkal és magyarázatokkal, hogy a migrációs helyzet drasztikus romlása esetére legyen valami megvalósítható program, amiben az érintett országok együtt tudnának működni.
És ne az legyen, mint 2015 őszén, hogy mire felocsúdtunk, addigra már csak az M1-esen gyalogló migránstömegek hátát láthattuk a lenyugvó nap fényében.
Szende Péter – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
