MIért veszélyes hagyni, ami rólad szól?

MIért veszélyes hagyni, ami rólad szól?

A jó logikájából újból ne indulj ki. Ma rossz kezekben van a világ és csak a rossz logikájából érthető.

Voltak vallásaink, melyeket a próféták – vagy nevezd akár alapítóknak őket -, teljesen másképpen gondoltak. Mohammed elhozta a rendet, szeretetet, kegyelmet, mások tolerálást.

Erre jönnek a tudósok és szépen lassan olyan tetteket, történéseket tulajdonítanak Mohammednek, melyek nem történtek meg. Kitalálnak, félremagyaráznak, majd tudományosan dokumentálnak doktrínákat, melyek nem szerepeltek az alapküldetésben. Ezzel szemben pedig a sunyiság, szarkeverés képviselői és az egymás összeugrasztását végző specialisták kapnak történelmi érdemeket. Aki ellenük emeli fel szavát, az hamisít, nem szakértő, dilettáns, stb. Ma olyan iszlám válfajok jöttek létre híres orientalisták és agymosott muszlim seggnyalóik interpretálásában egy háttérhatalom gondoskodása mellett, melyek nem hogy nem iszlám, hanem egy vallás küldetésébe sem írhatók be.

Mosolyogva olvasom gyűlölettel teli, habzó szájú, félművelt hozzászólok gondolatait cikkeimhez, kiknek agyát sikerült megmételyezni és ellenséggé tenni. Ma ez a tendencia. Mindenkit a másik ellenségévé kell tenni. Hátha tán kiírtjuk egymást. Akkor nem kell másnak elvégezni a piszkos munkát. Pedig én csak arról írok, hogy mindnyájunkat átvernek. Nem egymást kellene szívatni, hanem azokat, akik ezt a szituációt előállítják.

Hírdetés

Nem ilyen világban születtünk. Volt szeretet, tisztelet, tolerancia még akkor is, ha „átkosnak” hívtuk a rendszer, melyben felnőttünk. Ma keresztény-zsidó értékek mellett gyűlöljük egymást, miközben ezer irányból taszítódik le az egyén az ostobaság mélységébe. Ami körülöttünk van, minden számított. Gondolataink posványosodása, polarizálása, nemzeti érzéseink megalázása, bevándorlók tömegének ránk küldése (ebben ők is csupán eszközök, szegények), egészségünk romlása, intelligenciánk szintjének esése, kulturáltságunk sekélyesedése nem véletlen.

Utolsó tolvajok megússzák, tisztességesekre rámászik az adóhivatal. Radikális barmok médiát kapnak, szeretetet hirdetőket letiltanak. Üres, bárgyú semmirekellők, léha életet hirdető genetikai szemétládák celebekké válhatnak, munkával kenyeret keresők, családjuk felelősségét magukkal hordozók nem jutnak egyről a kettőre. A közszereplők ugyanazok, csak egy meghatározott kör mondhatja meg a frankót, ami 99%-ban szemenszedett hazugság. Ez megy át a köztudatba, és aki másképp gondolja, az megpukkadhat saját igazával.

Mindeközben jönnek, tanulmányoznak, kikérdeznek, felmérik múltadat, zenei ízlésedet, facebook kapcsolataidat, érdeklődési körödet és rád szabják azt az egót, akinek kell lenned. Ha ellenkezel, lázadsz, akkor elmagyarázzák, hogy nem teheted, mert aki lázad, már nem te vagy. Jobban fogják tudni, ki vagy, mint te magad. Ahogy azt is jobban tudják, ki vagyok én. Azt is tudják, hogy amit én vallok iszlámként, az egy nagy baromság, mert ők jobban tudják micsoda fertő ez a hit. Tévúton vagyok. No, de ti is tévúton vagytok barátaim, ha hagyjuk…

Orientalista.hu – Mihálffy Balázs


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »