Miért nem a bronzkutyát birizgálják hátulról és visszatérően ezek a srácok a korzón? A Margit hídi kőkeresztek letörögetése sajnos nem szimpla kamaszos csínytevés – valamiféle hóbortos vallás- és magyarellenesség is ott működik benne.
mandiner.hu
Augusztus végén ismeretlenek megint letörték a kőkeresztet a Margit hídon található koronákról. A BRFK közzétette a rongálás miatt keresett fiatalok fényképét, akik ezt követően feladták magukat. Kihallgatásuk megvolt, a BRFK Kommunikációs Osztályának tájékoztatása szerint „az ittasságukból fakadó céltalan rongálással magyarázták tettüket”.
Nem vagyok képzett ideg-elmeorvos, szakápolói vizsgám sincs. Ennek ellenére úgy látom, hogy lassan foglalkozási ággá nemesedik a kőkeresztpótlás Budapesten. Életutat alapozhat rá a kőfaragó, gazdag családi életet. Azt nem tudni, mekkora lesz a számla és a bűnügyi költség (jelen esetben öt koronáról és tartozékairól van szó), de drága mulatság lesz az a pár pohár meggylikőr.
1980-ban készült Almási Tamás filmje, a Ballagás. Zenéjét, az Edda által játszott Kölyköd voltam-ot egy ország ismeri. A film elején van egy ikonikus jelenetsor. A C osztály tanulói betörnek este az iskolába, törnek-zúznak. A filmet a kőbányai I. László (mai nevén: Szent László) Gimnáziumban forgatták, amelynek igaziból is volt C osztálya. A német-lengyel szakot jelölték vele, a gimnázium serclijét.
Nos, a filmforgatás előtti évben a C osztály krémje tényleg szétverte az iskolát. Onnan tudom, hogy abba az osztályba jártam én is.
Az akciót Kenyér vezette, aki sajnos már nem él. Művelt, jó humorú, finom srác volt. A szülei egyetemi tanárok, egyik bátyja képzőművész, a másik – milyen az élet – kőfaragó. Meg nem tudnám mondani, hogy mi értelme volt annak a rongálásnak. Falhoz dobálni a virágokat. Okkersárga színű festéket locsolni a fehérre meszelt falakra. Földhöz vágni a higanyos demonstrációs eszközt, hogy ijedtében úgy berúgjon az a bizonyos tanárnő, ahogy aztán berúgott.
Engem is invitált Kenyér társtettesnek, de nekem nem jött be a projekt. Nem gyávaságból. Amikor azt kérte november 7-én, hogy szedjük le este a pártház előtti vörös lobogót, szívesen mentem segédkezni. (Nem mondom, hogy mi ástuk meg a rendszer sírját, de nem sok meló maradt Orbán Viktoréknak.)
A rongálás e fajtája életkori sajátosság. Beavatási szertartás, férfipróba. Egyfajta bungee jumping és torreádoroskodás, csak madzag és bika nélkül.
A rongálás egy másik fajtájának Gyuszi volt a mestere. Történt ugyanis, hogy összeismerkedett egy lőrinci (szentlőrinci) lánnyal. Kérte, hogy kísérjük ki Kőbányáról a távoli lakótelepre, ahol a gimnazista lány élt. 1980-ban még nem voltak mobiltelefonok, és Gyuszi nem igazán tudta, hogyan jelezhetne új kedvesének, hogy a helyszínen tartózkodik. Úgyhogy lehajolt, felkapott egy követ, és megcélozta vele a második emeleti ablakot. Talán egy hülye filmben látta, hogy így kell csinálni. De az üveg nem mondott ellent önnön lényegének és a fizika törvényeinek, és azt tette, amit a világ összes üvegablaka kővel dobáláskor tenni szokott. Arra emlékszem, hogy a zaj elülte után lehangoltság vett erőt rajtam.
Nem volt kellemes állni az ismeretlen terepen, nem tudni, hogy melyik busz visz haza, és bárhová néztem, mindenhol szocializmust láttam.
Ja, és futni kellett egy dúvad apa elől.
Talán ez volt a magyar kriminalisztika és jogtörténet egyetlen olyan esete, amikor a rongálást negliganciával vegyes limitált veszélyeztetési szándékkal követték el, már ha van ilyen. Úgyhogy mégiscsak büszke vagyok, hogy ott lehettem akkor Gyuszival.
A rongálást mindazonáltal semmiképp se higgyük ártatlan csínytevésnek. Amikor beköltöztem az első, egyetem által épített lakásomba, néhány nap múlva összefirkálták a graffitisek a ház falát. A tulajdonostársak, szintén fiatalok, teljesen kiborultak. Lakógyűlést hívtak össze, és a vérét akarták venni az elkövetőnek.
Akkor értettem meg, hogy a vagyon elleni bűncselekmények sokszor bizony a lelket is pusztítják.
1958-ban egyébként tényleg volt olyan esete a rongálásnak, amit halálbüntetéssel fenyegetett a fiatalos és tiszta Kádár-rezsim. Bár olvastam olyan jogesetet, ami miatt talán mégiscsak indokolható a kegyetlen jogalkotói akarat. A vád szerint az elkövető úgy akadályozta meg egy vonat elindulását, hogy letépte a szerelvény villamos kábelét. Na most képzeljük magunk elé a jelenetet. Kalauzok vagyunk, és szembe találjuk magunkat valakivel, aki felnyúl hat méter magasra, letépi a 25 000 voltos kábelt, iszik még egy kortyot a nála lévő kerítésszaggató pálinkából, majd azt mondja, hogy otthon felejtette a jegyét, és a többi sem megy sehová. Nyilvánvaló, hogy pusztítani kell az ilyet. Mert ez a fickó nem úgy van, hogy iszik egy kis meggylikőrt, aztán feladja magát, a mamája meg majd fizet.
A rongálás tényleg komoly bűncselekmény, és sokféle alakzata van. Bár dolog ellen irányul az erőszak, azért sérülés, halál is származhat belőle, amit keményen megtorol a büntető hatalom. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény esetén például, amikor valamilyen berendezést vagy jelet rongálnak meg, már maga a veszélyhelyzet kialakulása miatti büntetés három évig terjed. Viszont ha halálos tömegszerencsétlenség következik be, akkor 15 évig terjed a szabadságvesztés. Ez az az esetkör, amikor a vasúti sorompók akkumulátorát kiszerelik, és jelzés híján tragédiák következnek be.
Hogy milyen különleges formái lehetnek a rongálásnak, azt a műemlék vagy védett kulturális javak megrongálása nevű bűncselekmény egyik fordulata mutatja. E szerint vannak olyan delikvensek, aki a saját tulajdonukban álló műemléket, védett kulturális javak körébe tartozó tárgyat rongálják meg.
Nem tudni, hogy miért jó ez az elkövetőknek, mely férfitársaságban lehet imponálni vele. De kell lennie ilyen eseteknek, ha már egyszer bűncselekménybe foglalták.
Rendőrségi forrásaim szerint az évek óta tartó Margit hídi rongálásoknál „az indokok minden esetben ittasságból, szuvenírgyűjtésből, vagy egyszerűen meggondolatlanságból, »vagánykodásságból« történtek. A nyomozások során más indokok nem merültek fel.”
Élek a gyanúperrel, hogy mégiscsak másról van szó. Hóbortos vallás- és magyarellenességről.
Vegyük már észre nevetgélés közben, hogy nem a bronzkutyát birizgálják hátulról és visszatérően a srácok a korzón.
Nizalowski Attila
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
