Ha sokak vágyálmát, a szlovákiai magyar területi autonómiát megpróbáljuk gyakorlatiasan felvázolni, olyan entitást kapunk, amely nem képez természetes földrajzi, gazdasági, néprajzi és történelmi régiót, egyszerre kormányozhatatlan és megvalósíthatatlan, és valószínűleg a magyarok között sem lenne túl népszerű.
Bár a többségnél nem a legfontosabb prioritás, mégis a szlovákiai magyar közbeszédben meghatározó, rendszeresen visszatérő téma az autonómia. Az elmúlt 30 évben nagyon sokat beszéltek róla, de nagyon kevés konkrét koncepció született arról, hogyan lehetne, kellene megvalósítani a gyakorlatban. Lényegében csak egyetlen releváns dokumentum létezik, amelyet 2014-ben az MKP (pontosabban a párt akkori önkormányzati alelnöke, Őry Péter és csapata) dolgozott ki. „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” – hosszú és nyakatekert címet viselő tanulmány tartalmazza a területi autonómia tervezetét is. A hasonló részletesebb koncepciók hiányát az is magyarázhatja, hogy mihelyt elkezdjük konkrét formába önteni a terveket, egyből belefutunk pár feloldhatatlan dilemmába.
Falvaink az autonómián belül, városaink azon kívül
Az első és talán legfontosabb dilemma a területi autonómia területének meghatározása. Logikusan kínálkozik, hogy a magyar autonóm területhez a magyar többségű települések tartozzanak (ahol a magyar nemzetiségű vagy anyanyelvű lakosság aránya meghaladja az 50 százalékot). Ebből indul ki az MKP fent említett koncepciója is. Csakhogy járási székhelyeink többségében, amelyek regionális központok is, Szenctől Rozsnyóig már rég nincs magyar többség. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a városoktól délre fekvő, vonzáskörzetükhöz tartozó magyar többségű falvak részei lennének az autonómiának, maguk a városok viszont nem. Soroljuk fel tételesen is ezeket, az autonómiából kimaradó regionális központokat, járási székhelyeket: Szenc, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó. (Nyilván azok a városok, ahol nagyon alacsony, vagy szinte nem létező szinten van a magyarok aránya, mint Pozsony, Nyitra, Kassa, Tőketerebes és Nagymihály, eleve szóba sem jönnek).
Az MKP koncepciója úgy próbálja feloldani ezt a dilemmát, hogy megengedné, hogy azok a települések, amelyekben a magyar lakosság aránya 20 és 50 százalék között van, önként csatlakozzanak. Ez elvileg lehetséges az önkormányzat döntése és/vagy helyi népszavazás után. Elvileg. Mert őszintén, mekkora a valószínűsége annak, hogy a 60–80 százalékban szlovák többségű városok önként jelentkezzenek, mondván, ők a magyar területi autonómiához akarnak tartozni… Az ilyen csonka autonómia vajon hatékony és kormányozható lenne, és a szlovákiai magyarság valóban erre vágyik? Aligha.
És itt még nem értek véget a gondok. Mert a jövőre nézve azt sem lehet kizárni, hogy automatikusan a szlovákiai magyarság nem hivatalos fővárosa, kimondatlanul is az elképzelt autonómia székhelye, Komárom sem tartozna a magyar területi önkormányzathoz. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy a 2021-es népszámláláson a magyarok aránya a városban 50 százalék alá esik – ettől sokan rettegnek, de kevesen mernek róla nyíltan beszélni. Szóval előállhat akár a „magyar autonómia Komárom nélkül” helyzet is. Persze, nagyon is lehetséges, hogy ebben az esetben a város önként csatlakozna, de minimum komoly reputációs és gyakorlati kormányzási problémák keletkeznének és a kérdés minden népszámláláson visszatérve Damoklész kardjaként függene a magyar régió feje fölött.
Hogyan kormányozható Somorjától Ágcsernyőig?
Ha országos vagy megyei szinten szemléljük a dolgokat, akkor sem jobb a helyzet. A magyar területi autonómia egy változó vastagságú sávot jelentene Somorjától az ukrán határig, amely helyenként 1-2 falura szűkülne és két helyen is, Nagykürtöstől délre és Kassától délre, délkeletre megszakadna. És „természetesen” hiányoznának belőle a fent felsorolt városok. Hogyan lehetne egy ilyen entitást hatékonyan kormányozni? Vajon a helyi magyaroknak megfelelne, hogy Dél-Gömör vagy a Bodrogköz ügyeiről Komáromban döntsenek (feltételezve, hogy Komárom mégis a magyar régió központja lesz). Esetleg Ipolyságtól keletre hagyjuk ki a magyarlakta részeket? De akkor már a magyarság fele lenne kívül az autonómián…
Amikor a Mečiar-féle területi felosztást bíráljuk, arra szoktunk hivatkozni, hogy figyelmen kívül hagyta a természetes történelmi régiókat. Ez így igaz. Csakhogy a felvázolt magyar autonómia még rosszabb lenne, mint Mečiar reformjának legrosszabb torzszülöttje, a Nagyszombati kerület. Nem alkotna természetes régiót sem földrajzi, sem gazdasági, sem történelmi, sem néprajzi szempontból.
Lehet arra hivatkozni, hogy vannak nemzetközi példák, csakhogy az összehasonlítás (itt most kizárólag a területi autonómiáról beszélünk) többnyire sántít. Szinte kínálja magát az összehasonlítás a romániai magyarsággal. Ők nem egész Erdély magyar többségű területén akarnak területi autonómiát, hanem „csak” a Székelyföldön. Ez egy viszonylag kompakt terület, földrajzi egység, nemzetiségileg, néprajzilag eléggé homogén, és itt hosszú történelmi hagyománya van az autonómiának. Mind a történelmi Magyarország, mind Románia idején (Magyar Autonóm Tartomány 1952–1960, Maros Magyar Autonóm Tartomány 1960–1968) van példa autonóm státuszra. A felvázolt szlovákiai magyar területi autonómiára viszont a székelyföldi jellemzőkből semmi sem igaz.
Az autonómia még mindig vörös posztó a szlovákoknak
Természetesen nem kerülhetjük meg a szlovák társadalom és politikai elit hozzáállását a kérdéshez. A legerősebb narratíva itt még mindig az, hogy az autonómia csak az első lépés lehet Dél-Szlovákia elszakításának folyamatában, a legfontosabb analógia, ami beugrik, pedig az, hogy annak idején a szlovákok is autonómiát követeltek Prágától az első (csehszlovák) köztársaság idején, később elszakadtak… Esetleg a mélyebb emlékezetből előjöhet, hogy a szlovákság a történelmi Magyarországon is szeretett volna autonómiát, de ezt a hatóságok soha nem engedték meg. Nyilván itt leegyszerűsítéseket, sztereotípiákat használok, a cél nem a történészi, elemzői, mindent pontosan feltérképező hozzáállás (erre itt most nincs tér), hanem annak anekdotikus alátámasztása, hogy egy magyar autonómiának a szlovák többségi támogatottságára még hosszú évekig nem számíthatunk.
Fontos megjegyezni, hogy nem ez a fő ok, amiért nem támogatható a területi autonómia gondolata. Ha lenne értelme (mint ahogy a Székelyföldön van), akkor a többségi ellenállással szemben is ki kellene állni mellette. Csakhogy Szlovákiában nincs értelme. Ezt csak tetézi, hogy a többségi ellenállás miatt még megvalósíthatatlan is.
Mi legyen hát, ha nem autonómia?
Természetes régiók a közigazgatási határok megváltoztatásával. Az abszurd módon az elmúlt években főleg Fico által teljesen eltérített közbeszéd abba a csapdába akarja beterelni a vitázókat, hogy a dilemma a következő: vagy a szocializmus nagyrégiói, vagy a Mečiar-féle megyei felosztás. Esetleg egyesek tovább csavarnak, és egyenesen a megyék megszüntetését javasolják. A történelmi régiók még nem kaptak esélyt, szerintünk megérdemlik. A Magyar Fórumban a fenti okok miatt úgy döntöttünk, elutasítjuk a területi autonómia kialakítását. Ehelyett átszabnánk a megyék és járások határait. Például létrehoznánk egy komáromi központú Duna menti megyét, két új járást, Párkány és Királyhelmec központtal, illetve Tornalját és környékét visszacsatolnánk a Rimaszombati járáshoz. Tisztában vagyunk azzal, hogy az egészet nem tálalhatjuk csak tisztán magyar követelésként, országos szintű, a lehető legobjektívebb kritériumokon alapuló közigazgatási átalakításra van szükség. Például a járások, megyék kialakítása figyelembe veszi a természetes földrajzi, néprajzi és történelmi régiókat, a megyék és járások székhelyeitől mért távolságot/utazási időt, az ingázást a vonzáskörzetekből, de a helyi lakosok akaratát is, miközben nem teremt nagy aránytalanságokat (túl kis vagy túl nagy lakosságú területi egységeket) és hatékony működést garantál. A szlovák többségnek így adható el meggyőzően a dolog, általános szabályokkal, mindenkire érvényes logikával kell érvelni, a specifikus magyar igényeket csak ezeken a kereteken belül ajánlatos kommunikálni. Ez sem lesz egyszerű, sőt bonyolult és hosszú folyamat előtt állunk, ahol senki sem garantálja a sikert, mégis hasznosabb és helyesebb út, mint a megvalósíthatatlan területi autonómiáról szőtt álmok kergetése. Végül fontos hangsúlyozni, hogy a területi autonómia elutasítása egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne támogatnánk az autonómia számos más formáját: az oktatási, kulturális önigazgatást, és ne feledjük, a helyi és megyei önkormányzatok szintén autonóm szervezetek. Ez utóbbiaknál szükség van kompetenciáik bővítésére és finanszírozásuk átalakítására – ezt mind támogatjuk, de a területi autonómia megteremtését nem.
Gál Zsolt
politológus, közgazdász, a Magyar Fórum alelnöke
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
