Miért mondott le a magyar miniszterelnök Kárpátaljáról?

Egy törvényes, ráadásul magát nemzetinek, kereszténynek, konzervatívnak valló magyar kormány elnöke, dr. Antall József 28 évvel ezelőtt, 1991. december 6-án írta alá Kijevben a történelmi Kárpátaljáról való lemondással egyenértékű magyar-ukrán alapszerződést. Azzal a szomszédos állammal, amely a Szovjetuniótól való elszakadását eredményezett népszavazását követően mindössze öt nappal korábban jött létre.

Itt az ideje kimondani, hogy az Orbán-kormány által mind a mai napig szellemi elődnek tekintett Antall-kormány hazaárulást követett el azzal, hogy lemondott Kárpátaljáról, amelyet 1991-ben még akár Magyarországhoz is lehetett volna csatolni. Ebben az évben ugyanis népszavazáson nem csak arról döntöttek, hogy Ukrajna a Szovjetunióból kiválva önálló államként létrejöjjön, hanem arról is, hogy Kárpátalja önálló regionális státust és magyar autonóm területet kapjon. Akkori kormánytagtól tudjuk, hogy Ukrajna ezen túl nyitottnak mutatkozott akár a határmódosításról is tárgyalni. Mindezek helyett azonban a gyáva Antall József titokban (az Országgyűlést megkerülve) Kijevbe sietett, és aláírta azt a magyar–ukrán alapszerződést, amellyel a nép akaratát semmibe véve lemondott még Kárpátalja autonómiájáról is. Ezért játszhat most magyarok ezreinek életével az egyre sovinisztább ukrán vezetés, ezért válhat Kárpátalja is az amerikai-orosz hadszíntér részévé.

Toroczkai László – facebook


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »