MAGYARORSZÁG AZÉRT VÁLT A NYUGATI KULTURÁLIS ELIT HARAGJÁNAK CÉLPONTJÁVÁ, MERT OLYAN ÉRZÉSEKNEK ÉS ÉRTÉKEKNEK AD HANGOT, AMELYEK VILÁGSZERTE SOK MILLIÓ EMBERBEN KELTENEK VISSZHANGOT.A koronavírus-világjárvány kitörése óta valóságos keresztesháború jellegét öltötte a Magyarország elleni dezinformációs kampány. Aki a nyugati médiából tájékozódik, nemigen juthat más következtetésre, minthogy Magyarországon olyasféle helyzet van, mint 1938 Németországában volt, mondjuk néhány héttel a Kristallnacht előtt.A Magyarország iránti ellenérzés olyannyira mélyen beitta magát a kommentátorok lelkébe, hogy már-már abban látszanak reménykedni egyesek, hátha a világjárvány végre méltó büntetéssel sújtja Orbán Viktor miniszterelnök kormányát.Sokáig azt hittem, hogy a Magyarországra szórt nyugati médiaszidalmak már nincsenek rám hatással, mígnem aztán nemrégiben kezembe került a British Medical Journal (BMJ) november 4-i cikke. A BMJ a világ orvosi szaklapjai közül azzal tűnik ki, hogy közlés előtt az egyik legalaposabb szakmai ellenőrzésnek veti alá cikkeit. Amikor azonban az ember már egy cikk címében azt olvassa: „Covid-19 – Magyarország válasza a világjárványra nagyobb bajt okozhatott, mint maga a vírus”, akkor egyértelmű a következtetés, hogy a BMJ szaklektorai kollektíve szabadságra mentek.Az orvosszakmai tudósítás leple alatt az írás olyan képet fest Magyarországról, mintha nem csupán diktatúráról lenne szó, hanem egyenesen bukott államról. A szerző már a nyelvezet szintjén is kifejezetten tendenciózus propagandaeszközöket alkalmaz. Azt írja például, hogy „ártalmas egypárti kormányzat” működik Magyarországon. Érdemes felfigyelni az „egypárti” szakkifejezésre. Egypárti rendszereket a jól ismert tekintélyuralmi államokról szólva szokás emlegetni. Az Encyclopaedia Britannica szerint a történelemből az egypártrendszer három formája ismeretes: „a kommunista, a fasiszta, illetve a fejlődő államoké”. Így hát a BMJ olvasójának kétségkívül azt kell gondolnia, hogy a magyar politikai rendszer ugyanabba a kategóriába tartozik, mint amit kommunizmus, illetve fasizmus néven szokás emlegetni.Ha megszorongatnák a lap szerkesztőit, alighanem azzal érvelnének, hogy de hiszen ők egypárti kormányzatról írtak, nem pedig egypártrendszerről. Ettől azonban még felvetődik a kérdés, hogy miért is számít a magyar kormányzati rendszer egypártinak? Vajon a BMJ-ben Nagy-Britanniáról is azt szokták írni, hogy egypárti kormány irányítja? A nyugati kulturális elit bizonyos részének szemében a stabil kormányok nyilván csak abban az esetben számítanak egypártinak, ha történetesen Magyarországon működnek.Ha netán az olvasó nem értette volna, hogyan is értendő az „egypárti kormányzat” kifejezés, a BMJ előzékenyen tájékoztatja, hogy „Magyarországon gyakorlatilag katonai diktatúra működik”! E ténymegállapítást a lap Falus Ferenc volt tisztifőorvostól, a kormány egyik bírálójától idézi, aki azt kifogásolta, hogy a kórházakhoz a járvány idejére katonai megbízottakat neveztek ki, tehát nem a kormányzati rendszerről beszélt. Igaz, ott szerepel a szövegben a „gyakorlatilag” megszorító határozószó, s ez jó példája annak, hogyan is működik a magyarellenes propaganda. Mit jelent az, hogy gyakorlatilag? Hogy valamilyen mértékben? Vagy csaknem? Esetleg úgy értendő, hogy hétfőnként és szerdánként katonai diktatúra van, más munkanapokon viszont nincs?Valójában az történt, hogy a magyar kormány, akárcsak a brit vagy az olasz, a rendőrséget és a katonaságot is igénybe vette a rendkívüli járványügyi helyzetben. A különbség abban áll, hogy a BMJ alighanem más szóhasználattal él, amikor arról van szó, hogy a brit haderő részt vesz a londoni Nightingale-kórházak építésében, továbbá például a tesztelésben, illetve más, a járvánnyal összefüggő műveletekben. Íme egy cím a Nursing Times hasábjairól: „A Covid-19 világjárvány a történelem egyik legnagyobb mértékű katonai fellépését váltotta ki”. Mind a Nursing Times-ban, mind a BMJ-ben hiába keresnénk olyasfajta megállapítást, hogy ettől Nagy-Britannia gyakorlatilag katonai diktatúra lenne…Ennyit a BMJ világhírű szaklektori rendszeréről. Még az álhírek terjesztésénél is zavarbaejtőbb azonban a fenti sorokból kicsengő káröröm afölött, hogy Magyarország milyen nehéz helyzetbe került a világjárvány mostani szakaszában. Az írás kéjesen felnagyítja a különben is súlyos nehézségeket, és Falust idézve megjósolja, hogy Magyarország „összeomlóban lévő egészségügyi rendszere több áldozatot fog követelni, mint a világjárvány”. Nehéz megszabadulni attól az érzéstől, hogy az ilyen tendenciózus és elfogult beállítás szerzője nem bánná, ha amit jósol, be is következne.A BMJ azonban még aránylag visszafogja magát, ahhoz képest, hogy másutt milyen hisztérikus magyarellenes propagandával találkozni. „Orbán Viktor hatalomkoncentrációja fokozza a félelmet, hogy az Európai Unióban megjelenik a diktatúra” – kiáltja világgá a The Times cikkének címe. Ben Kell pedig így kiált fel a The Telegraphban: „Ha az EU nem képes megzabolázni Orbán Viktort, Magyarország diktátorát, belülről fog szétrohadni”. Az Economist amiatt aggódik, hogy „Orbánból gyakorlatilag diktátor lett Európa szívében”.Miért lett Magyarország a woke propaganda célpontjává?(…)Legitim vita tárgya lehet mind a magyar kormány alkotmánymódosítási indítványa, mind pedig az, miként lehet a leghatékonyabban védelmezni a gyermekek jogait. A nyugati média azonban egyszerűen rávetette magát azzal, hogy a melegek elleni támadással van dolgunk. Csatlakozott ehhez az Európai Bizottság is, amikor közölte, hogy LGBTIQ-stratégiát fog alkotni, amit a sajtó egy része nyomban úgy kommentált, hogy Brüsszel konfrontálódik Magyarországgal. A stratégia részeként olyan direktívát készül kidolgozni, amely „védelmébe veszi a szivárvány-családok jogait oly módon, hogy szülői státuszuk és azonos nemű partneri kapcsolatuk Unió-szerte elismerésben részesüljön”. Eszerint az Európai Unió bürokratikus diktátuma felülírhatja a családi élettel kapcsolatos döntéseket, amelyeket Magyarország választott parlamentje hoz. A demokrácia szemlátomást mást jelent Brüsszelben, mint amit a szabadságért küzdők nemzedékeinek jelentett az elmúlt évtizedekben.(…)Csakhogy hiba lenne valamiféle önbizalomtól duzzadó kulturális uralmi törekvésnek tekinteni az Európai Uniónak azt a hajlamát, hogy normáit rákényszerítse a tagállamokra, kivált pedig a kelet-európai országokra. Az EU-oligarchia valójában nagyon is defenzívában van, ami normatív hatalmi potenciálját illeti. Tisztában van vele, hogy szüntelen legitimációs deficittel küszködik, és hogy nem sikerült megszereznie az európai polgárok bizalmát. A Brexit után pedig a korábbinál is nagyobb aggodalommal tekint erkölcsi tekintélyének válságára.Magyarország azért vált a nyugati kulturális elit haragjának célpontjává, mert olyan érzéseknek és értékeknek ad hangot, amelyek világszerte sok millió emberben keltenek visszhangot. Arra emlékeztetik az embereket, hogy van a világon egy hely, ahol a biológiai valóság még ma is érvényes, és ahol az identitáspolitikai diktátumok ellenére a kromoszómák közötti különbségek továbbra is számítanak. A nyugati kulturális elitnek feltett szándéka, hogy az efféle felfogás bűnösnek, képviselete pedig elfogadhatatlan minősüljön.Tovább a cikkhez
Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »
