Miért imádkozott Ferenc pápa a falnál? (avagy kezet csókol a pápa)

NIF megjegyzés:

Az eredeti CNN cikk bal oldalánál lévő három videó közül az első – ami egy CNN videó – bemutatja, amint a pápa kezet csókol az izraeli főrabbinak.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Ferenc pápa érinti a falat, amely elválasztja Izraelt a Ciszjordániától, útja során szentmisét celebrált a Manger téren, a betlehemi Születés Templom mellett

Alábbiakban közöljük a CNN cikkének fordítását:

“A szerkesztő megjegyzése: Jay Parini költő és regényíró, aki a Middlebury College-ban tanít. Nemrég jelentette meg “Jézus: az Isten emberi arca” címmel Jézus életrajzát. A vélemények, melyek ebben a kommentárban közzé lettek téve, kizárólag a szerzőéi.

(CNN) — “Van valami, ami nem szereti a falat”, írta Robert Frost. Ez a valami most valaki: Ferenc pápa.

Egy határozott, látszólag nem tervezett lépés volt a Jézus születési helyére, Betlehembe, tett legutóbbi látogatása során, hogy vasárnap a pápa hirtelen intett a pápamobil vezetőjének, kérve, hogy szálljanak ki. Az őröktől és a palesztin zászlókkal integető gyermekektől körülvéve, kiszállt, odament a falhoz, ami elválasztja Izraelt palesztin szomszédaitól, és csinált valami rendkívül egyszerű, de elképesztő dolgot: imádkozott…

Ez a szimbolikus gesztus a fal  egy jól ismert részénél történt, ezt a részt grafiti borítja. Valaki egy fekete spray-el festett üzenetet írt a pápának: “Pápa, beszélnünk kell egy igazságról, Betlehem úgy néz ki, mint a varsói gettó”. Vastag piros betűkkel írva a pápa következőt tudta olvasni: “Szabad Palesztina”. Míg az izraeli őrök aggódva néztek le a közeli toronyból, vajon mi történik a földön, Ferenc megérintette a falat a jobb kezével, lehajtotta a fejét, és imádkozott néhány percig. Ezután megcsókolta a falra, majd lassan visszasétált a járművéhez.

Én magam is többször tapasztaltam Betlehem kísértő erejét a keresztények számára. Apám baptista lelkész volt, és egyszer – 1989-ben – elvittem a Születés Templomába, arra a helyre, ahol (a hagyomány szerint) úgy gondolták, hogy Jézus született.

Hírdetés

Ez egy zarándok hely azok számára, akik hűek a keresztény úthoz, és szintén fontos városa a palesztin Ciszjordániának (ahol muzulmánok és keresztények keverednek, muzulmán többséggel).

Ez a szent város, ami a héber Szentírásban Dávid városaként van leírva, évszázadokon át török ​​és egyiptomi uralom alatt volt. A britek ellenőrizték fenhatóságuk alatt  Palesztina többségét az 1920-tól 1948-ig ismert időszakban. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a háború után elkülönítette Palesztinát, de Jordánia az 1948-as arab-izraeli háború után birtokba vette Betlehemet. Ez lett a palesztinok menedéke ebben az időben, nagyrészt Jordania ellenőrzése alatt, az 1967-es hatnapos háborúig.

Az izraeliek tartották ellenőrzés alatt 1995-ig, amikor megállapodás született a Palesztin Nemzeti Hatósággal, bár ez a nyugtalanság helye volt, különösen a 2000-2005 közötti időben, amit a második intifáda néven ismerünk, amikor egy ideig (2002-ben) a Születés Temploma maga is a harci zónába került 39 napig.

Akkor mintegy 150 ember (főleg palesztin civilek, számos katolikus és az ortodox szerzetesekkel és apácákkal) keresett menedéket a Születés Templomában az izraeli úgynevezett Védelmi Pajzs Művelet ostrom elől. Feszült patthelyzet alakult ki amiatt, hogy a ferences rend kérte az izraeli kormányt, hogy a 10. napon mindenki szabadon mehessen be a templomba. Nem volt válasz, de egy örmény szerzetest meglőttek, és megsebesült aznap.

Végülis, az izraeli mesterlövészek nyolc embert agyon lőttek a templomban vagy akörül; megsebesült legalább 22, az izraeli hadsereg mindegyiküket terroristáknak jelölte.

Ezzel a történettel szemben a pápa a szimbolizmus csalhatatlan értelemét gyakorolta. Nem véletlen, hogy Assisi Szent Ferenc nevét vette fel a szent emlékére, akire a tizenkettedik században úgy tekintettek, hogy az személy, aki leginkább megtestesítette az életében Jézus tanításai.

Bár egy gazdag kereskedő családba született, megalázta magát, és megpróbálta, hogy élete a Jézus által megalapozott élethez a legjobban hasonló legyen, azzal hogy felajánlja a békét, hogy bontsuk le a korlátokat, hogy fejezzük ki a szeretetet, amilyen módon csak tudta.

Ferenc pápa felkéri az izraeli, palesztin vezetőket a vatikáni béketárgyalásokra.

Assisi Szent Ferenc színlelés nélkül élt. Megértette Jézus szimbolikus tettét, aki maga is megmosta a körülötte lévők lábát, aki megkereste azokat – mint például a prostituáltak, a leprások és a koldusok -, akik a társadalom peremén éltek.

A középkorban a korábbi Ferenc közismert nevén a megváltozott Krisztus volt – a második Krisztus. Mondhatnánk, hogy Ferenc pápa pedig követi őt, mint egy ember, aki színlelés nélkül él, aki megérti a szimbolikus cselekedeteket.

Az elkülönülés falánál történt imádkozásra való megállásában értelemszerűen azt kiáltja: Döntsd le ezt a falat! Nyomatékosan kérte Mahmúd Abbász és Simon Peresz – palesztin és izraeli elnököket -, hogy csatlakozzanak hozzá a imádkozás és a megbékélés idejére Rómában. Az izraeli konfliktust “egyre inkább elfogadhatatlan”-nak nevezte, ami egy nagyszerű kifejezés. (A megbékélési gesztussal a pápa – hétfőn – csatlakozik egy izraeli kéréshez, hogy imádkozzanak, mielőtt felállítanak egy emlékművet az izraeli konfliktus áldozatainak. Mint mindig, megérti, hogy ez szükséges lesz, hogy mindkét fél körültekintően figyeljen egymásra ebben a szomorú vitában.)

Mint azt a pápa váratlan megállása a Betlehem melletti falnál is rettentően világossá teszi, ez a csúnya elválasztás átszövi Ciszjordániát, az izraeli megszállás erős jelképévé vált, és ez sértő minden értelmes kereszténynek, muzulmánnak és zsidónak. A jó kerítés, ebben az esetben, nem csinál jó szomszédokat. Itt az ideje a szabadsághoz ezt az akadályt ledönteni.”

Angol nyelvű forrás (videókkal): CNN.com

Nemzeti InternetFigyelő


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »