Miért hideg folyton a lábam?

Miért hideg folyton a lábam?

A legtöbb esetben a hideg lábak azt jelentik, hogy nem megfelelő a vérkeringésünk. A problémára ugyan ideiglenes megoldást jelenthet, ha felveszünk egy vastag zoknit, de mindenképpen érdemes kideríteni, hogy pontosan mi áll a hideg láb hátterében.

Vérkeringésünk egyik fontos feladata, hogy a szerveinket megfelelő hőmérsékleten tartsa. Ha valami miatt romlik a vérkeringés, annak az egyik jellegzetes tünete a végtagok lehűlése. Minden olyan betegség, amely a vérkeringés romlásával jár együtt (például az érszűkület), hideg lábakat eredményezhet. Az állandóan hideg lábak hátterében állhat emellett vérszegénység, neuropátia, diabétesz, pajzsmirigybetegségek, Raynaud-szindróma vagy idegsérülés is – írja a Házipatika.com.

Emellett bizonyos hiánybetegségek, az alkoholizmus, a dohányzás is okozhat hideg lábakat. Mivel nagyon sokféle betegség állhat a hideg lábak hátterében, ha ez gyakran előfordul nálunk, akkor érdemes minél hamarabb felkeresni az orvosunkat. Amennyiben a hideg lábak mellé egyéb tünetek is társulnak, például a bőr árnyalatának megváltozása, zsibbadás vagy bizsergés, sebek, fekélyek vagy kiütések, a bőr húzódása vagy viszketése, azonnal forduljunk orvoshoz!

Következzen néhány egyszerű módszer a tünetek csökkentésére. A masszázs nagyszerűen pezsdíti a vérkeringést és izomlazító hatású. Melegítsünk fel egy kevés olíva-, kókusz-, édesmandula- vagy szezámolajat egy kis edényben. Nagyjából tíz percen keresztül masszírozzuk át a lábainkat, a lábujjaktól egészen a lábszárig. Masszázs után vegyünk vékony pamutzoknit. A leghatásosabb, ha lefekvés előtt végezzük a masszázst.

Hírdetés

Az egyik legegyszerűbb módszer a vérkeringés felpezsdítésére a váltott vizes zuhanyozás vagy fürdő. Töltsünk meg egy edényt kellemesen meleg vízzel, egy másikat pedig olyan hideggel, amelyet még épp elviselhetőnek érzünk. Áztassuk a lábunkat rövid időre a hideg vízbe, majd tegyük át a melegbe, majd ismételjük meg többször is, akár 10-15 percen keresztül. Ezután alaposan törölgessük meg a lábunkat, és húzzunk meleg zoknit.

A lábak átmozgatása is hozzájárulhat a hideg láb elleni küzdelemhez, mert ez felpezsdíti a vérkeringést és megerősíti a vérereket. Elég néhány egyszerű gyakorlatot végeznünk, például emelkedjünk néhányszor a lábujjunk hegyére, majd ereszkedjünk vissza. A fotelben ülve nyújtsuk előre a lábunkat, majd forgassuk a bokánkat előbb az egyik, majd a másik irányba, ismételjük 20 alkalommal.

Az Epsom-sós meleg lábfürdő is nagyon jót tehet a hideg lábaknak, mert a magnézium-szulfátnak méregtelenítő hatása is van, ráadásul a magnéziumhiány is állhat a hideg lábak hátterében. Keverjünk fél csésze Epsom-sót egy meleg vízzel teli edénybe, keverjük alaposan el, míg a só teljesen fel sem oldódik, majd 15-20 percre áztassuk bele a lábunkat. Utána öblítsük le a bőrünket langyos vízzel, majd alaposan töröljük szárazra.

A gyömbérnek is vérkeringés-fokozó hatása van, emellett bizonyos vegyületei melegítő hatással vannak a szervezetünkre. Vágjunk apróra egy kis darabnyi, nagyjából fél hüvelykujjnyi gyömbért, tegyük fél liter vízbe, majd alaposan forraljuk össze. Hagyjuk hűlni, keverjünk bele egy kis mézet, majd igyuk meg. Naponta 2-3 alkalommal is fogyaszthatjuk.

A csípős paprikában, cayenne borsban található egyik vegyület, a kapszaicin jelentős mértékben fokozza a vérkeringést, ezért ezek a fűszerek erőteljesen melegítő hatásúak. A kapszaicinnek emellett fájdalomcsillapító és duzzanatcsökkentő hatású is. Szórjuk be őrölt cayenne borssal egy vastag zokni belső talprészét. Húzzunk vékony pamutzoknit, majd erre a vastagot, és így feküdjünk le aludni.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »