Miért gyulladnak ki a napelemes rendszerek? Megtalálták a megoldást!

50%-os állami támogatás napelemes rendszerekre. Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja az ajánlatot. (x)

Ezek olyan nagy energiájú kisülések, melyek a vezetékek hibáiból adódnak, és amelyek akár robbanásokat és tüzeket is előidézhetnek. Kenny Armijo, az amerikai Sandia Nemzeti Laboratóriumok munkatársa tíz éve dolgozik társaival, illetve a Guardian Sensors vállalattal, hogy felmérje az ívhibákat. A szakértő és kollégái az elmúlt öt évben olyan soros csatlakozót fejlesztettek ki, amely képes előre jelezni a fotovoltaikus rendszerekben az ilyen jellegű meghibásodásokat – írja az EurekAlert. Az új szerkezettel megelőzhető, hogy a rendellenességek tüzet okozzanak.

„Ahogy a napelemek egyre hatékonyabbá válnak, úgy tudnak egyre több energiát előállítani” – mondta Armijo. A szakértő hozzátette, hogy mindez az áramlás és a feszültség növekedésével is jár, aminek hatására pedig az ívhibák kockázata is némiképp emelkedik. Erre a problémára jelenthet megoldást Armijóék fejlesztése.

A Guardian Sensors által gyártott csatlakozó nagyjából 2 és fél centiméter hosszú, és egy fém rugóból áll, melyet önkioltó anyaggal vonnak be. Ezzel úgy lehet összekapcsolni a napelemeket egy mezőn vagy egy háztetőn, mint a karácsonyi izzósor lámpácskáit. A hagyományos csatlakozók a korrózió, a sérülés vagy a nem megfelelő telepítés miatt hajlamosak a meghibásodásra, illetve a tűzokozásra.

Hírdetés

Az Armijóék által létrehozott eszközben azonban egy bizonyos hőfok felett az önkioltó anyag aktiválódik, megolvad, kitölti a hézagokat, vagy feltöri a huzalokat, így akadályozva meg az energiatermelést, illetve a szikrák kialakulását. A szakértők szerint a rendszer 2 másodperccel a lehetséges tűz kialakulása előtt már meg is gátolja a szikraképződést.

A fejlesztést egyelőre csak laboratóriumi körülmények között, egy ívhiba-generátorban tudták tesztelni, az eddigi eredmények ugyanakkor igen meggyőzőek. Armijo szerint a rendszer fő előnye a gyors, önműködő lekapcsolás, mellyel hatékonyan vehetik fel a harcot a potenciális szikrákkal. A kutatók bíznak benne, hogy a hasonló, apró fejlesztésekkel egyre megbízhatóbbá válhatnak a napelemek, és hogy a jövő paneljeinek kialakításakor már hasonló csatlakozókat is fel fognak használni.

 

Fotó: Bret Latter, Sandia National Laboratories


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »