Miért forgattátok föl Irakot, akkor most ne ajvékoljatok!

A párizsi terrortámadás volt a fő téma az amerikai demokrata elnökaspiránsok televíziós vitáján is. A legesélyesebbnek tartott Hillary Clinton szerint meg kell semmisíteni az Iszlám Államot, fő kihívója pedig azt mondta, nem kellett volna bevonulni Irakba.

Magyar Menedék - Pogány Biblia

A népszerűségi listát vezető volt külügyminiszter, Hillary Clinton szerint a szélsőségesek teljes megsemmisítése a cél, de ehhez Amerikának szüksége van Törökország és az Öböl menti arab országok támogatására.

„Úgy kell tekintenünk az Iszlám Államra, mint egy nemzetközi terrorhálózat legveszélyesebb tagjára. Nem elég elszigetelni, le kell győzni” – hangsúlyozta Hillary Clinton.

Clinton szerint elsősorban nem az Egyesült Államok, hanem a szíriai és az iraki kormány felelőssége a terrorszervezet megerősödése. Egyetlen esélyesnek tartott ellenfele, Bernie Sanders nem értett egyet, és számon kérte az egykori first ladyt, amiért támogatta a 2003-as iraki inváziót. „Én úgy látom, hogy a katasztrofális iraki invázió, amit én hevesen elleneztem, teljesen felforgatta a régiót” – mondta az elnökaspiráns.

Hírdetés

Közben a republikánus oldal legnépszerűbb jelöltje, a botrányos kijelentéseiről ismert Donald Trump is megszólalt. Az ingatlanmilliárdos szerint a merénylet sokkal kevesebb halálos áldozattal járt volna, ha a franciák is hordanának fegyvert. „Mondok valamit, nekem mondhatnak bármit, de ha a francia emberek tarthatnának maguknál fegyvert, nagyon más lenne a helyzet” – vélekedett Trump.

hírtv

Amerika-szerte több városban is kitűzték a középületekre a francia zászlót, a szövetségi nyomozóhatóságok pedig segítenek Franciaországnak a robbantássorozat körülményeinek a feltárásában.

HÍR TV / A HÍR TV KÜLFÖLDI HÍREI
Facebook
4
Google Plus
0
Twitter
0
Chat
0
HÍR TV / A HÍR TV KÜLFÖLDI HÍREI
Facebook
4
Google Plus
0
Twitter
0
Chat
0

Megfigyelés alatt állt az egyik párizsi terrorista
Horvátországban regisztrálták azt az útlevelet, amelyet a pénteki párizsi merényletek egyik helyszínén találtak, a támadással összefüggésben Párizsban és Belgiumban összesen kilenc embert vettek őrizetbe.
LEGFRISSEBB LEGOLVASOTTABB
12:52 Számon kérték Hillaryn Irakot
10:05 Horvátországban regisztrált útlevél a merénylet helyszínén
09:06 A párizsi gyászolók üzenik: nem félnek
06:48 Próbaútján siklott ki a TGV, tízen meghaltak
21:00 Párizsi terror: több szervezet összehangolt akciója lehetett
19:11 IÁ: Öljétek meg őket, köpjetek az arcukba
18:06 Őrizetbe vétel a párizsi vérengzés kapcsán Brüsszelben
17:01 Lekapcsoltak egy gyanús alakot a Gatwick reptéren
15:51 Nagyon profik lehettek a terroristák
20:53 Bagdadban is robbantott az Iszlám Állam
18:20 Ausztria is beszáll a kerítésépítésbe
17:05 Megölték Jihadi Johnt?
13:27 Több csecsemő holttestét találták meg egy házban
13:17 Abszolút többséget szerzett a demokratikus ellenzék
12:36 Orbán: Határozott, egységes fellépés kell
11:06 Időzített bomba robbant az orosz gépen
09:03 Ma döntenek a kerítésépítésről
19:08 Visszaállította a határellenőrzést Svédország
16:26 Csaknem kétmilliárdos alap Afrikáért
12:21 Hasonlóra az utóbbi időben nem volt példa
1 Párizsi terror: több szervezet összehangolt akciója lehetett
2 IÁ: Öljétek meg őket, köpjetek az arcukba
3 Nagyon profik lehettek a terroristák
4 Megölték Jihadi Johnt?
5 Őrizetbe vétel a párizsi vérengzés kapcsán Brüsszelben
6 Lekapcsoltak egy gyanús alakot a Gatwick reptéren
7 Több csecsemő holttestét találták meg egy házban
8 Horvátországban regisztrált útlevél a merénylet helyszínén
9 Bagdadban is robbantott az Iszlám Állam
10 Próbaútján siklott ki a TGV, tízen meghaltak
11 Ausztria is beszáll a kerítésépítésbe
12 Időzített bomba robbant az orosz gépen
13 A párizsi gyászolók üzenik: nem félnek
14 Orbán: Nem kellene pozitívnak tartani
15 Számon kérték Hillaryn Irakot
16 Orbán: Határozott, egységes fellépés kell
17 Abszolút többséget szerzett a demokratikus ellenzék
18 Ma döntenek a kerítésépítésről
19 Leverték a migránslázadást
20 Merkel erősítené a legális bevándorlást


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »