Hittem a Jobbikban. A szónok „Adjon az Isten” köszöntésére hittem, hogy nem csak kiáltják, de meg is valósítják a „Szebb jövőt!”. Hittem, hogy a Jobbik meg fogja mozgatni a kritikus tömeget. Bíztam a meghirdetett értékekben: a radikálisan keresztény nemzeti mozgalomban.
De ahogy a korábban gyökeres változást hirdető párt a hatalom közelébe került, bebizonyította, hogy a többihez képest semmivel sem „jobbik”. Sőt vele szemben a baloldali pártok soha nem ígértek választóiknak nemzeti függetlenséget. Ezért soha nem okoztak olyan mérhetetlen csalódást, mint a magát jobbiknak hirdető. A Jobbik megbukott elnöke áthidalhatatlan szakadék fölé akart hidat építeni. A keresztény magyar nemzet megmaradásának ügye nem összeegyeztethető a nemzettelen liberális globalisták érdekeivel, akik a szabad magyar emberekben csupán olcsón kihasználható „erőforrást” és „fogyasztót” látnak. Ahogy Jézus mondja: „Senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt 6, 24).
De most végre újra itt a remény. Egy mozgalom, ami zászlajára valóban a Mi Hazánkat tűzi. És kíváncsi arra, mit is akarnak a sok vezetőtől elárult, becsapott, kifosztott magyar emberek.
Akiben a manipulátoroknak sikerül ezt a rezignatív meggyőződést kialakítani, értelmesnek látszó felnőttként is hármas súlyosan bénító zavarban szenved. Az első az érzékelési zavar: nem veszi észre az adott lehetőségeket. A második a motiváció megbénítása. Meg sem próbál segíteni magán, saját nemzetén. Elfogadja, sőt elvárja, hogy megalázzák és kisemmizzék. Nem hisz a szabadságban. Sem saját személye, sem nemzete vonatkozásában. A harmadik az érzelmi zavar. Bár panaszos rosszkedv és feszültség jellemzi, el sem tudja képzelni, hogy hosszú távon elégedett, vidám életet is élhetne. Legfeljebb borba fojtja a bánatát. Noha tudja, hogy érzelmi terhe súlyos pszichoszomatikus betegségekhez, rákos daganatokhoz, agyvérzéshez stb. vezet, ezeket csupán a rossz egészségügyi ellátás számlájára írja, jóllehet, ő maga lesz a kárvallott. Ez a depresszív alaphangulat a magyarokra különösképp jellemző. Megmaradásunk megköveteli, hogy megelőzzük a tanult tehetetlenséget, amelyet Mohács, Trianon, a pesti srácokat eltipró szovjet tankok és az ávós bírák vérbosszújának állandó hangsúlyozása – „úgysem tehettek semmit” – is fönntart.
A magyarság és egyben a civilizált világ túlélésének záloga, hogy sikerüljön véget vetni a liberális felforgatók az elmúlt száz évben különösen felgyorsuló bomlasztásának, hogy újra szent legyen, ami örök érték: Családunk, Hazánk és Istenünk. Ezek fölött őrködik angyali Szent Koronánk, és annak évezredes alkotmánya. Jóllehet, Alaptörvényünk preambulumában erre az örök értékre hivatkozik („Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”). Sajnos azonban folytonosság helyett még nincs helyreállítva ez a történeti alkotmány, hiszen akkor minden nemzeti vagyonunk a Szent Korona tulajdona lenne. Elképzelhetetlen lenne, és ha ez az alkotmány jogfolytonosságának helyreállítása előtt mégis bekövetkezett, egy csapásra semmissé válna a magyar föld, a nemzeti vagyon, bármilyen termelőeszközünk idegen kézre juttatása. Egy csapásra lefulladna a Bogár László közgazdász professzor által sokszorosan bemutatott pénzszivattyú is, amivel a nemzetközi, helyesebben nemzettelen tőke a nemzetállamokat, így a mi hazánkat is fosztogatja.
A hasonló, hagyományos keresztény értékeken alapuló független nemzetekkel, akikkel történelmünk is összeköt, lengyelekkel, horvátokkal és a többi szkíta-rokon népekkel valóban fontos az eredeti testvériség történelmét föltárni és tudatosítani. Ezért is, de a fent kifejtett tanult tehetetlenség ellensúlyozására is fontos, hogy végre a magyar múlt dicső történelmét ismerje meg a magyar ifjúság, s ne kelljen magát gyökértelennek híve, fogékony lelkét a nagy filmalkotásokban idegen kultúrák vélt vagy valós dicsőségével és szenvedésével tömni. Ne a nemzettelen pénzhajhász, hanem a magyar ügynek elkötelezett tehetség kapja a magyar állam támogatását!
Biztosítani kell, hogy a Magyar Tudományos Akadémia valóban alapítója, a Legnagyobb Magyar szellemiségében működjön, és ne az idegenszívű budenzisták és a vörös terror nemzetgyilkos lukácsistáinak gyűjtőfészke legyen. Nevéhez híven az MTA-ban folyó kutatás legyen magyar és tudományos: vessenek véget a finnugrálásnak, és érvényesüljön a történelmi művekben és saját gesztairodalmunkban is kizárólagos, de a modern genetika és társtudományai által is bizonyított szkíta-hun-magyar folytonosságra épülő nemzettudat.
Fontos, hogy az iskolákban tanított történelem, irodalom, földrajz ne a nemzettelen globalistáknak, hanem egyedül a magyar valóságnak akarjon megfelelni.
Ez a magyarságtudat az alapja, hogy kitűnő egészségügyi szakembereink ne a nyugat őket lenéző napszámosai legyenek, hanem a mi hazánk egészségét virágoztassák fel.
Jelen rövid írásom természetesen nem térhet ki a Mi Hazánk mozgalom nemzeti vitaindítójának mind a húsz alapkérdésére. Fontos, hogy ez a mozgalom fölvállalta a nemzet érdekeinek szolgálatát, éspedig az érintettek megkérdezése alapján. Nagy tiszteletet érdemelnek az alapítók, akik – politikusaink nagy többségétől eltérően – nem hunyászkodtak meg saját kényelmüket és hasznukat lesve, hanem elárult hagyományos értékeink mentén szolgálják az életet, és azt a létfontosságú feladatot, amiről Jézus így beszélt: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák” (Mt 5, 13).
Héjj Andreas
(A szerző a pszichológia professzora a müncheni és a Pécsi Tudományegyetemen)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
