Micsoda nő ez a férfi!

Micsoda nő ez a férfi!

Egy harmadik nemet is be kell vezetni a személyiségi jogi szabályozásban – így döntött a német alkotmánybíróság, mert ellentétes az alaptörvénnyel, hogy a személyi állapotról szóló jogszabály alapján csak nőként vagy férfiként lehet meghatározni egy ember nemét.

A testület egy interszexuális – sem nőként, sem férfiként meg nem határozható – ember ügyében döntött, aki az anyakönyvi hivatalnál kérelmezte, hogy születési bizonyítványában a nő megjelölést helyettesítsék a köztes kifejezéssel. A hivatal elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy a német személyiségi jogi szabályozás csak azt engedi meg, hogy valakit nőként vagy férfiként anyakönyvezzenek, vagy ne jelöljék meg a nemét. Ekkor fordult alkotmánybírósághoz az érintett német állampolgár. A német alkotmánybíróság határozatában az áll, hogy

védendő azon személyek nemi identitása is, akik nem sorolhatók sem a női, sem a férfi nemhez.

Hozzáfűzték, hogy az alaptörvény nem rendelkezik arról, hogy csak két kategóriát tartalmazó szabályozást szabad érvényesíteni a személyi állapot nemre vonatkozó előírásaiban, és nem akadályozza a női és a férfi mellett egy további nemi identitás jogi elismerését. Továbbá megállapították, hogy egy újabb nem, a köztes nem bejegyeztetésének lehetősége önmagában nem kényszerít senkit arra, hogy ehhez a nemhez sorolja magát. Még szép!

Eddig is benne volt már a levegőben, hogy a „fejlett demokráciákban” a szülők ne hamarkodják el a megszületett gyermekük nemének meghatározását. Majd a gyerek szabadon eldönti, hogyan érzi, mit érez, ha felnő. Innen már csak egy ugrás az, hogy minden újszülött legyen kezdetben köztes nemű, aztán majd kialakul, vagy úgy marad. Számolni lehet az olyan köztes nevek elszaporodásával is, mint a Gabi (Gábor, Gabriella) vagy a Viki (Viktor, Viktória)!

Hírdetés

Viszont ez a határozat felvet egy csomó olyan következményt, amelyekkel az alkotmánybíróság bizonyára nem számolt. Például bővíteni kell a nyilvános mosdók férőhelyeinek, kategóriáinak számát is. A női és férfi mosdók mellé be kell iktatni ezentúl Németországban a köztes mosdókat is.

Csapatsportokban, például a kézilabdában vagy a fociban is be kell vezetni a női és férfi szakágak mellé a köztest is. A női és férfi bajnokságok mellett megjelennek majd a köztesek is, amelyeket a tévétársaságok éppúgy kötelesek közvetíteni, mint a veszprémi férfi, vagy a győri női kézilabdacsapat meccseit. Nem beszélve az öltözők és zuhanyozók számának megszaporodásáról. Egy új világ!

Bővül az olimpia programja is, melynek köszönhetően legalább két héttel meghosszabbodnak a játékok. Úszásban például a női és férfi mellúszószámok mellé be kell vezetni a köztes nemű mellúszást is, vagy atlétikában a köztes súlylökést stb. Már nem csak gyengébb és erősebb nem lesz, hanem köztes is. Ennek egyik előjele, hogy például szinkronúszásban már a női szinkronúszók mellett megjelentek a férfiak is. Következhet a ritmikus sportgimnasztika…

Három labdarúgó-világbajnokság és három sakkolimpia – férfi, női és köztes! Bár számomra az is érthetetlen, hogy miért nem sakkozhatnak együtt versenyszerűen férfiak és nők. Az agytekervények eltérő száma miatt? A Polgár lányok áttörési kísérlete tehát kudarcra ítéltetett! Az álláshirdetésekkel is csak óvatosan: olyan többé nincs, hogy sima titkárnői állás, de az asszisztensibe mindhárom belefér.

A házasságkötéseknél is elkapkodták azok az országok, amelyek már bevezették az azonosneműek házasságát. Mi lesz a köztes neműekkel? Őket ki veszi majd el? Ki ad össze esetleg egy férfit vagy egy nőt egy köztes neművel?

A másik megrázó hír a közelmúltból, hogy a „túljóléti” Svédországban egyre több svéd kislány szeretne fiú lenni! Csak úgy játékból, unalomból, divatból, túlfűtött liberalizmusból…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »