Micskó András: Smink a németek koporsóján

Micskó András: Smink a németek koporsóján

Mint ismert, Németország szövetségi állam, 16 tartománnyal (Länder), és mindben külön parlamenttel, miniszterelnökkel. Landonként vagy 100 képviselővel, aztán a Bundestagban (szövetségi alsóház) 735, plusz a Bundesrat (69) és az EU parlament 96 – azt gondolhatnánk, Németországban nincs is szükség további állásokra, ha a banki igazgatótanácsokat is beleszámítjuk, mire ezeket betöltik, ki is fogynak az emberből. De nem. Pedig ezzel megszűnne minden probléma!

A tegnapi brandenburgi választások tétjét csak növelte, hogy három héttel ezelőtt az ampelkoalíció (eAmpel: közlekedési lámpa, SPD-FDP-B90) súlyos vereséget szenvedett Thüringiában és Szászországban.

A németek, akikből értelmes szót képtelenség kihúzni politikai álláspontjuk mibenlétéről, a szavazófülkék magányában súlyos elégedetlenségüket ikszelték a szavazócédulákra jelenlegi, immár harmadik éve szabadon romboló kormányukkal szemben. Amit műveltek, az már a kisavazott gerincű németeknek is sok volt.

Eredmények sebtiben

Ez a három hét igen hirtelen és figyelemreméltó változásokat hozott a német politikában. Másképpen szólva, a kormány elvégezte az elégedetlenség lecsendesítési módjának első szondázását. Mint látni fogjuk, „hibahatárhoz közeli”, de azért biztató eredménnyel.

Brandenburgban ugyanis, az előzetes pollok hajszálnyi győzelmi ígéretével ellentétben az AfD 1,7%-kal elmaradt a hagyományosan győztes SDP mögött. Ez kb. 25.000 szavazó, Az eredménnyel látszólag mindenki boldog: az SDP, mert több szavazattal nyert, mint négy éve, az AfD, mert ilyen jók még sosem voltak.

Ennek – hogy 30,9 (SDP), vagy 29,2 (Afd) – semmi jelentősége. Ha ugyanis valamiben biztosak lehetünk az az, hogy az AfD fordított eredmény esetén éppúgy kimaradna a kormányból, mint így. Vagy mégsem?

A 88 fős potsdami parlamentbe mindösszesen négy párt jutott be, a semmirevalókat ezúttal kisöpörték parlamentjükből a poroszok (nincsenek zöldek, balosok és libsik). Az AfD és a BSW, a két pária, valamint a két nagy, az SDP és a CDU jutottak be.

A gáz az, hogy mindkét egységnek 44-44 képviselői hely jutott, vagyis a mainstream nincs többségben. Nem, mintha Sara Wagenknecht szövetkezni kívánna az AfD-vel, de ha egy csöpp esze van, az SPD-vel sem fog. A kormányképesség tehát kérdéses, de bízzunk a meggyőzés számtalan eszközével bíró rutinban: majd csak kitalálnak valamit, hogy a „populistákat” kihagyhassák a buliból.

Make federalism great first!

Ugyanis ez a nyilvánvaló cél. Németországban egyetlen Ampeles sem gondolkozik el azon, hogy akár egyetlen pozíciót is az AfD-nek juttatna. Saját alkalmatlanságuk és tehetségtelenségük blokkol minden politikai (és gazdasági) innovációt.

Csak abban biztosak, hogy nekik van lesz igazuk, ezért meg kell tagadni minden más lehetőséget mindenki mástól. Pedig ez volna a magától értetődő, sőt, a „demokratikus” eljárás: aki nagyobb bizalmat (=több szavazatot) kap a választóktól, annak nagyobb beleszólása van a döntésekbe.

De ha a föderális Európa ellen ágálnak, akkor persze nem.

Igazodni tudni kell

Scholz úrék azonban nem ezt választották, hanem megpróbálják kifogni a szelet az AfD vitorlájából. A recept: megnézni, mit tol az AfD, és legalább annyit megvalósítani belőle, ami a látszathoz elég.

A végrehajtás gyorsasága pedig arra enged következtetni, hogy már elő volt készítve minden. Az ugyan teljesen érthetetlen, hogy ehhez miért kellett megvárni a thüringiai és a szász választásokat, de szept. 1-jén talán még Annalena Baerbock fejében is felderengett, miért van szüksége a választókra. Nem… ez ezért képtelen ötlet volt, bocsánat… De ahogy bebukták a két tartományt, azonnal tudták, mit vár tőlük a szavazó!

Három hét alatt többet tettek a nép megtévesztéséért, mint előtte három év alatt. De a vak is láthatja, hogy erre szükség van, mert a mi balga németjeink úgy tűnik, képtelenek elég lelkesedéssel a globalizáció csillogó (és kívánatos!) pengéje alá hajtani a fejüket!

Először is lezárták a határokat. Ez ugyan felveti a kérdést, hogy akkor talán mégsem tudták megcsinálni (Wir schaffen das NICHT!), de a lépés kétségkívül a népszerű – s akkor most már az SPD is populista. Más kérdés, hogy ahogy kilenc évig a „külső” schengei szabályokat hágták át (vízum-és beutazási szabályok), most a „belső”, saját EU-s polgáraik szabad mozgásáról szólót nem tartják be. Az is nyilvánvaló, hogy ezzel nem fogják megszüntetni a migrációt. De nem is ez a cél. Aki ilyesmire gondol, az képességeit tekintve bizton lehet miniszter Németországban!

Hírdetés

Achtung, Achtung! Lieferung frei Haus nach Eden!

Ezen túl a kormány nekilátott szerződéseket kötni minden kontinens minden államával, hogy ugyan verbuválnának nekik igen jó szakmunkásokat, és azokért majd akkor eljönnek, és német pénzen ők maguk szállítják a jóravaló atyafiakat a paradicsomba. Kiváló terv…

Azt nem értem, hogy eddig miért nem a kiváló szakmunkások szöktek százezrével az Unióba, miért a szaktalan ingyenélők, és hogy miért nem fognak ettől utóbbiak ugyanúgy jönni továbbra is? – ezt gondolom, Scholz sem érti, de nem is akarja. A cél, hogy a választók nehogy kiköpjék a horgot, és ehhez elég, ha alábbhagy a hánylokódás.

Szakmunkások és orvosok

De otthon is ezzel a képtelenséggel házaltak. „Ha szakemberekre van szükségünk, és akik itt vannak, azok már szakmunkások, ácsok, orvosok vagy nővérek, akkor lehetővé kell tennünk, hogy minél gyorsabban dolgozhassanak” – ezeket a szavakat a kameruni Kumba városában született és német pénzen kitanult Dr. Adeline Abimnwi Awemo CDU-s politikus mondta a brandenburgi kampány hevében. Nyakon is vágta érte egy 29 éves (valószínűleg „bennszülött”, tehát német) nő, aki ezzel „faji abúzust” követett el, és tettéért bíróság elött kell felelnie.

De hogy szavamat ne feledjem, én biztosan tudom, hogy miért nem tették lehetővé a német hatóságok eddig, hogy azok, „akik itt vannak, minél gyorsabban” dolgozhassanak. Önök is, ugye? Sőt, nem hiszem, hogy sok német volna, aki az ilyenek hallatán csapott volna a homlokára, hogy végre megvan, miért nem dolgozott eddig ez a sok szakmunkás itt körülöttünk, és most már soha többet nem szavazok az AfD-re!

Eddig nem értettem azt sem, hogy az Állami Bányászati, Geológiai és Nyersanyaghivatal adminisztrátora miért nem Kamerunban, miért Németországban állítaná munkába tanult honfitársait? – De már értem. Ott ugyanis annyi a lődörgő szakmunkás, hogy azokat repülővel kell Németországba szállítani.

Nyilván ezért érzi úgy ő maga is, hogy tudására nem a hazájának, hanem Németországnak van olthatatlan szüksége. Hogyan hogyan se, a pártja mégis csak bebukott két parlamenti széket, ami esetükben 14% mínusz. Mellesleg, nyersanyaghivatal se nagyon kell már, mióta tilos orosz nyersanyag.

Lehúzógazdaság

Mindeközben nem telik el úgy hét, hogy ne zárnának be gyárak Németországban. Nem kicsik, nagyok. A Volkswagen bezárni készül akár öt németországi gyárát, és elbocsát akár 50.000 embert is. Ennek előkészítésére több évtizedes foglalkoztatási garanciákat készül megszüntetni. Miért?

Mert a sikeres külpolitika (=az ukrán háború) oly mértékben drágította el a termelést, hogy a német termék eladhatatlan a világpiacon. A német csúcsmárkáknak befellegzett. De a vegyipar, sem tervez újabb üzemeket Németországba.

Tudnak egy jobb helyet, ahol nincs embargó, és alacsonyak az energiaköltségek, ráadásul bevándorló szakmunkásokban ott sincs hiány: az USÁ-t. Hogy ebből nem lesz német GDP, sem adóbevétel? Hát, ők soha nem is azért dolgoztak! De aztért a pillanat, amikor a német állami tulajdonú autógyár kivágja a német dolgozókat és Amerikában épít gyárat, az azért szép!

A kérdés: ha évente 400.000 munkahely szűnik meg Németországban, akkor hány szakképzett migránsra is van szükség?

2025 – az a biztos, ha mindenki a mi tenyerünkből eszik

A brandenburgi választás tehát nem tett pontot a háromhetes kísérlet végére. Az AfD-t sikerült hatalmon kívül tartani, de 32%-kal növelte szavazóbázisát. 4,5%-ot hozott az SDP is, de nem tud kormányozni. A két nyereség ugyanakkor kiütötte a koalíciós pártokat és az SDP egyedül maradt… Általánosságban pedig, a három tartomány lakosságszáma (kb. 10%) bőven elégséges minta, hogy hinni lehessen az eredményeknek, és ez igen súlyos ítélet a kormánypártok számára. Tehát van mit tennie Scholzéknak, ha 2025-től ők kívánnák továbbvezényelni Németország elpusztítását. Még akkor is, ha ezek a minták a keleti tartományokból valók, és a jobban idomított nyugatiak nyilván „konszolidáltabbak” lesznek.

Baj persze akkor sincs, ha Scholz elsik. Ez esetben ugyanis ellenfele, a CDU-s Mertz fog győzni, aki 2016 és 2020 között véletlenül a németországi BlackRock felügyelőbizottságának elnöke volt, és ebből a székből pályázta meg a CDU elnöki posztját. Szóval – Ha mindenütt mi állunk, ugyan, mi bajunk lehet?!

A végső megoldás

De ne igyunk előre a medve bőrére. 2025 szeptember 28-ig még sok szemfényvesztésre van idő, és ha ügyesen csinálják, a németek megint megeszik a kefét. És az lesz a végső megoldás – egész Európának.

rassistische Beschimpfung

Nem kell szakmunkás, mert már bezártak a gyárak.

Boris Pistroius, Németország szocdem védelmi minisztere különböző terveket vázol a hadsereg megerősítésére. Egyelőre képlékeny, hogy önkéntes, esetleg sorozott formában állítanák-e elő a szükséges 18+ -os létszámot, de igen életrevaló ötletnek tűnik, hogy Németországban besorozzák a migránsokat. Nem csak azért, mert ők fizikailag is alkalmasak a katonaságra – szemben a németekkel – hanem azért is, mert nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy ez a t 80-100 ezres felfegyverzet tömeg meddig fogad szót német parancsnokainak?

Vagy nekik majd nem kell védeni új hazájukat?

Érdekes a német helyzet. Az AfD keleten erős. Ergo ott máshogy gondolkodnak. Ugyanazok a médiumok és mégis. No, vajon ki van jobban elhülyítve?

Micskó András


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »