Micskó András: Hófehérke Európában – Avagy Brüsszel nagy romlása

Micskó András: Hófehérke Európában – Avagy Brüsszel nagy romlása

Az állatvilágban igen ritkák a pigmentáció nélkül született egyedek. Azért, mert az ebből fakadó fehér szín – az északi sarktól eltekintve – a biztos halált jelenti. Az Európai Unióban is él egy ugyanilyen ritka állatfajta: a nyitottszemű polgár. Ez a ritka madár az utóbbi években kellemetlen változásra figyelhetett fel élőhelyén. A környezetét sújtó politikai erózió elmosta megszokott környezetét, a demokráciát. Vélhetően a Coviddal kezdődött…

A nagy Covid-kísérlet

A talán már bizonyosnak tekinthetően Kínából indult járvány sok szokatlan mozzanatot hozott. Nem csak azt, hogy egy laborvírus végigfutott a világon. Nem csak azt, hogy a vele folytatott kísérletek támogatásában jelentős amerikai pénz szerepelt. Ezek korántsem a vírus legfontosabb paraméterei. De ez volt az első eset, amikor Európában polgárok tömegeit fosztották meg alapvető emberi jogaiktól, mindenféle bírósági ítélet, törvény és törvényes eljárás lefolytatása nélkül. Nem emlékszem, hogy ilyen indult volna valahol… Önök?

A kísérletet az emberi jóindulatra és segítőkészségre alapozták. Hibátlanul. Mindenki jóindulatú és segítőkész volt, hatottak a megalapozatlan érvek és hatott a megfélemlítés. Oltakozott boldog-boldogtalan, az Unióban csakis „nyugati” vakcinákkal – ha Indiában készültek is – de… orosszal persze tilos volt. Milyen érdekes! Pedig ez mintha 2022 előtt történt volna!

A „Leyeni” palack: 15 év 15 hónap alatt

A dologban az volt a szabálytalan, hogy kísérleti stádiumban lévő készítményekkel oltottak. Sok, az új gyógyszerek bevezetésére érvényes jogszabályt átlépve – mert, mondták, nem volt idő…

„Az Unió lépéseket tett annak érdekében, hogy az oltóanyagok kifejlesztésének szokásos 10–15 éves időtartamát sikerüljön 12–24 hónapra lerövidíteni.”

 

Vajon milyen lépéseket? Kölcsönadták a Pfizernek az időgépüket? Nem, nem!

 

„A tagállamok ezért készek voltak csökkenteni a gyártóknak a káros hatásokért vállalt felelősséggel kapcsolatos kockázatát.”

Mit is jelent ez? Azt, hogy ha valaki meghal a jól-rosszul sikerült oltásoktól, azért nem vonhatók felelősségre a gyártók! Ez volt az Uniós lépés! Igazán eredeti! Jut eszembe! Alakult valahol pertársaság az ügyben? Bepereltek valakit? Nem. Na látják! így kell ezt megfogalmazni! Törvényszegés csinos ruhában, félkegyelműeknek. Hadd hulljon a férgese!

Szabad kezek

A kísérlet bevált. Nem azért, mert az oltottak közül nem halt meg senki. Nem is azért, mert az oltatlanok mind meghaltak volna. És nem is azért, mert azóta sem halt meg senki az oltások vélt vagy valós szövődményeiben. Szerintem nincs ember az Unióban, aki tisztában volna a tényleges számokkal, vagy látott volna egy világos, egyszerű és közérthető elemzést, hogy miben, mennyivel és mennyiben volt hasznosabb oltakozni, mint megtagadni azt. Azért nem, mert akkor felvetődne a felelősség kérdése – ha van. De a csukott szemű polgárokban ilyesmi fel sem merült. Mindenki legnagyobb megelégedésére simán lenyelték a pirulát. A vezetők ebből láthatták, hogy a kísérlet bevált. Tehetnek, amit csak akarnak. Tettek is!

A nagy vakcinabuli

Nem tudja, Kedves Olvasó, sikerült végre pontot tenni a Szeretett Vezető által törvényellenesen megkötött szerződések ügyére? Megtalálták esetleg az eltűnt milliárdokat? Nem? Nem tudja, hozott-e ezzel kapcsolatban bármilyen ítéletet az Unió Bírósága? Nos, hozott. Számított? Nem. Leszavazták a keresztanyát? Nem. Miért? – mert pontosan tudták, hogy mi történik. Viszont kapóra jött nekik, mert nem független jelöltet akartak, hanem függőt. Olyat, aki ki van szolgáltatva. Olyat, akit már megvettek kilóra. Make Leyenmama Great Again! Úgy is lett! Megjegyzem, a bíróság csak az eljárás transzparenciáját vizsgálta, korrupciós átitatottságát nem – erre nem volt igény. De ha valami nem átlátható, akkor… Ugye?

Beadagolt adagok

Az EU 300+300+1800 millió adagot vásárolt a Pfizertől, utóbbit 19,50-ért, szemben a korábbi 15,50-es árral. A cég leányvállalata meg – nyilván véletlenül – épp ezidőtájt ítélte Leyen urat foglalkoztatásra érdemesnek. Igen. Véletlenül.

1800 x (19,50-15,50) = 7,2 milliárd euró. Ez csak az extraprofit. Amúgy az önköltségi ár 5,9 volt… (15.50-5.90) x 2.400.000.000 =  Ja, és kidobtak legalább 215.000.000 adagot. 215.000.000 x 19,5 = 4,1925 Mrd Eur. Összesen: 11,4 MILLIÁRD EURO! Igen. Orbán egy transparencylag korrupt autokrata. Leyenné meg az Unió főbiztosa. Biztosította 11 milliárdocska elsíbolását. Meg is rótták érte szegényt. Ezt kapta. Megrovást.

Koordinaták

Emlékeznek? Tudja, mi történt a 4 millió eurót elsíboló uniós biztossal? Kyriakides a neve. Nem? Semmi… 2020 márciusának elején Ursula Leyen nevezte ki az Európai Uniónak „a COVID-járványra adott válaszát koordináló” munkacsoportjába. Meg is tette! Koordinált. Az AstraZeneca-szerződés megkötését három hónappal koordinálta el a britekhez képest (akik akkor már nem voltak Uniós tagok)! Egy olyan számlára utaltak neki 4 millió eurót (kik is?), amit véletlenül elfelejtett feltüntetni a vagyonbevallásában. Jó, bárkivel előfordulhat. Ez azonban nem ok arra, hogy visszafizesse. Vagy leváltsák. Jegyezzék meg a nevét! Stella Kyriakides.

Szólásszabadság üvegkoporsóban

Hírdetés

2024. február 17-től teljeskörűen érvénybe lépett az EU Digitális Szolgáltatásokra vonatkozó törvénye (DSA), amit az Unió akkori biztosa, egy bizonyos Thierry Breton állhatatos munkájának köszönhetünk. Mint mondják, átláthatóvá tették a digitális tartalmakat. A törvénnyel kapcsolatban Bidenéknek semmi eszébe nem jutott.

A Trump-kongresszus igazságügyi bizottsága azonban már január 31-én levelet írt Breton utódjának, bizonyos Henna Virkkunennek. Azt írják:

„A szólásszabadság biztosításával és védelmével az USA alkotmánya az amerikaiakra bízza a szabadságot, hogy meghozzák ezeket a döntéseket; a DSA ezzel szemben ezt a hatalmat az átlagemberektől kívánja elvenni, és a kormányzó hatóságok kezébe helyezni.”

Igen szemrevaló mondat. Arról szól, hogy a Bizottság egyszerűen törvénybe iktatta, hogy cenzúrázhassa a digitális teret.

A cenzortörvény

Thierry Breton, az EU első cenzora, ugyanabban a hónapban nyilatkozott a francia tévében. Mint mondta, „úgy kell eljárni, mint Romániában, ahol a TikTok-vírusvideók által befolyásolt első forduló után törölték az elnökválasztás eredményeit”. Mert így is tettek. A román alkotmánybíróság pontosan három nappal azután, hogy kijelentette, minden rendben van, hirtelen kitalálta, hogy nincs. Még sincs rendben semmi. Megy minden a lecsóba. Mint Breton úr ezt kommentálta: „érvényesítsük a törvényeket [DSA] Európában, amikor fennáll a veszélye, hogy kijátsszák őket, vagy ha nem hajtják végre, akkor beavatkozáshoz vezethetnek. Romániában megtették [az alkotmánybíróság], és nyilván meg kell tenni [az alkotmánytanácsnak], ha kell, Németországban is”.

A románok azt mondták, valakik fizetett videókban gerjesztették volna ezt a korábbi ENSZ-alkalmazott Georgescut. Bizonyítékot nem mutattak, csak kijelentették. Ja. Közben változtak a körülmények. De ilyen körülmények között milyen demokráciáról, és milyen értékekről van itt szó? Ez az, ahogy a román alkotmánybíróság Georgescu ügyét kezelte? A most bemutatott Uniós kényszerre? Három nappal a helybenhagyó határozat után? – nevetséges.

Gumigerinc-szabály

De… mi is a baj ezzel? Hát pontosan az, amit az Igazságügyi Bizottság levelében szóvátesz. Hogy arra alkalmazzák, amire csak akarják:

„A biztonságos, kiszámítható és megbízható online környezet biztosítására vonatkozó célkitűzés elérése érdekében e rendelet alkalmazásában a „jogellenes tartalom” fogalmának nagyjából az offline környezetre vonatkozóan létező szabályokat kell tükröznie. A „jogellenes tartalom” fogalmát tágan kell meghatározni, olyan módon, hogy az kiterjedjen a jogellenes tartalmakkal, termékekkel, szolgáltatásokkal és tevékenységekkel kapcsolatos információkra. Így különösen ezt a fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az – formájától függetlenül – olyan információkra utal, amelyek az alkalmazandó jog értelmében vagy önmagukban is jogellenesek – mint például a jogellenes gyűlöletbeszéd vagy a terrorista tartalom és a jogellenes megkülönböztető tartalom –, vagy azokat az alkalmazandó szabályok teszik jogellenessé, mivel jogellenes tevékenységekhez kapcsolódnak.” – Igen. Gumiszabály.

 

Emberrablás NGO módra

Az emberrablással vádolt volt belügyminiszter, Salvini ellen 6 évig folytatott perben felmutatott teljes képtelenségről lassan meg is feledkezünk. Nem rabolt el senkit, csak az illegális migránsokat nem engedte kiszállni egy nem olasz hajóból egy olasz kikötőben. A spanyol hajó 19 napot vesztegelt Lampedusa szigeténél, de véletlenül sem indult el Spanyolország felé, ahol ebben a pillanatban is áll. Nem. És bár minden gyerek és beteg kiszállhatott, az ügyész azzal vádolta Salvinit, hogy megakadályozta a migránsokat szabad mozgásukban. Salvini valami csoda folytán megnyerte a pert, nem zárták börtönbe.

Értékmentes gyakorlatok

Az Unió országainak gyakorlata mindenről szól, csak európai értékekről nem. Gyakorlattá vált a totálisan antidemokratikus modell, amelyben a győztes, tehát legnagyobb támogatottságú pártokat rendre kihagyják a megalakuló kormányokból. Vagy nem ez történt Lengyelországban? Nem ez történt Ausztriában? Nem ez történt-e Németországban is? Kérdezem: nem az volna a választások célja egy demokratikus rendszerben, hogy a legnagyobb számban támogatott párt alakítson kormányt? Ha igen akkor az említett gyakorlat nem épp a képviseleti demokrácia megcsúfolása? Vagy az az érték, hogy a fizikai erőszakkal vádolt szélsőbaloldali tanítónőt parlamenti tagsággal menekítik ki az igazságszolgáltatás előtti felelőssége alól?

Macron contre la démocratie

Elhiszi valaki, hogy Le Pent nem politikai okból fosztották meg az elnökválasztási indulás jogától? Március 8-án Macron kinevezi az alkotmánybíróság élére saját pártjának főtitkárát és frakcióvezetőjét, Richard Ferrand-t. Március 28-án ez az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy nem szükséges megvárni a jogerős döntést, már az elsőfokú ítélet után is el lehet tiltani valakit a választáson való indulástól. Figyelem! A börtönbe nem kell bevonulni, a pénzbüntetést nem kell kifizetni, az ráér a másodfokú döntés után. De az eltiltás azonnal érvénybe léphet! Már ez, de szép! Alig három napra rá, március 31-én a bíróság elsőfokú ítéletében valóban eltiltja Le Pent az indulástól. Azért, ez! Hát gyönyörű! Egészen megalázó lehet egy franciának. Georgescu ehhez smafu!

És hol van ehhez Orbán! Talán nem mellékes, hogy ez ugyanaz a monsieur Ferrand, aki már tavalyelőtt megérvelte, miért kell Macronnak harmadszor is elnöknek lennie! No de ne szaladjunk ennyire előre a demokrácia transzparens ösvényein, Macronnak 2027-ig él a mandátuma, így a harmadik indulás jogának biztosítására Ferrand még akár két évig is ráér…

Oppozíció

Talán nem igaz-e, hogy az Európai Parlamentben a Patrióta képviselőcsoport egyetlen neki járó pozíciót sem kapott meg, ami a létszámuknál, és létezésüknél fogva járt volna nekik? Talán nem ugyanez történt-e az AFD-vel Németországban? Ez volna az a demokrácia, amelyet tisztelnünk kell? Ezek volnának a vezetők, akiket respektáljunk? Esetleg ezek volnának a „közös értékek”, amelyeknek hiánya miatt büntetik Magyarországot? Van választó, aki képes a gondolkodásra és nem döbben meg ezen? Van választó, aki elfogulatlannak hiszi magát és közben egyetért ezekkel a döntésekkel? Azt hiszem, ez egy nehezebben hihető. De ebben a képtelenségben az a legelképesztőbb, hogy ugyanaz a hatalmi elit követi el, amelyik Oroszországgal riogatva és megsemmisítésére törekedve felégeti a jövőnket! Sőt nem is ez. Hanem az, hogy mi ezt hagyjuk.

Jut eszembe! Mi van a szocialista Eva Kaili volt alenök asszonnyal? Jól van? El se indult az új mandátumért! – de azért a megvádolása után még készségesen szavazgatott ám! Mert azt lehet. Vajon tisztázta már magát? Vagy ennek nem kell a nyilvánosság előtt zajlania? Rákattintjuk a fedelet a 600 000 eurós bőröndre, aztán szépen kilépünk. Derék dolog! A tíz körmét megnyalhatja utána minden európai érték!

Cicero ma

Ugyan meddig élsz vissza, Leyenné, még a türelmünkkel? Meddig űzöl még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged? Hát… sem a nép rettegése, sem a legderekabbak összesereglése, … sem a Patrióták arca-tekintete, semmi sincs rád hatással? Terveid lelepleződtek, nem veszed észre? Bilincsekbe verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? Hogy a mára virradó meg az előző éjjel mit műveltél, hol voltál, össze kiket hívtál, velük mifélékről tanácskoztál, melyikünk nem tudja, mit gondolsz?

 

O tempora, o mores!

Óh idők, óh erkölcsök! Az Európai Parlament mindezt tudja, az Európa Tanács is látja, ez itt mégis tovább él. Él?? Sőt, még az EP-be is eljön, részt vesz az üléseken, és szemeivel egyenként választ ki, jelöl meg minket legyilkolásra.

Az „erkölcsök” szó latinul mores-nek hangzik. Ez szerepel régi, „móresre tanítani” mondásunkban is. Nem kellene már kicsit komolyabban vennünk? Legalább a közéletben? Csak nem gondolhatja egyetlen épeszű ember, hogy mindig csak a jobboldali vezetőkkel meg a jobboldali pártokkal van a baj? Nem kellene már számonkérni ezeket a cselekedeteket? Nem kellene már móresre tanítanunk nekünk is a brüsszelieket? Értékeink becsülésére? Vagy legalább demokráciára?

Hófehérke alszik. Az amát belehízelegték, de herceg itt egy darab se látszik…

Végül két kvízkérdés:

A válaszokat nem mondom meg. Önöknek kell kitalálni!

Micskó András


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »