Oroszország szerdán leállította Lengyelország és Bulgária felé történő gázszállítását. Ennek oka, hogy a két ország nem hajlandó rubelben kifizetni a gáz árát. De mit jelent mindez, és mitől ilyen rettenetesen fontos?
A tét óriási
Az orosz gázt és kőolajat eddig – mint minden európai vásárló – a fenti két ország is dollárban fizette. Nem is volt ezzel semmi baj, a lengyelek és a bolgárok „bementek a bankba” a zlotyijukkal és a levájukkal, beváltották dollárra, és átutalták az oroszoknak. Hol itt a probléma? Most meg rubelre váltják át, és oké – vagy mégsem?
Az oroszok ráadásul kidolgozták a módszert, amit az Európai Unió április 24-én el is fogadott. Ez pedig a következő: a Gazprombank eurós számlát nyit a „nem baráti ügyfeleknek – azaz nekünk – amire az uniós országok euróban utalhatják át a gáz árát, amit aztán a Gazprom vált rubelre, és a vételárat ebben a formában utalja át a Gazprom energiakereskedő vállalatnak. Egyszerű és nagyszerű. Euróban fizetünk és kész – de akkor mi is itt a probléma?
Hol a probléma?
A probléma maga a folyamat, ami egyszerre teszi értékesebbé a rubelt és értéktelenebbé a hagyományos tartalékvalutát, a dollárt. És e tendenciák mindegyike ellentétes az EU, de legfőképp az USA érdekeivel.
A dollár, azon túl, hogy a világkereskedelem legáltalánosabb fizetőeszköze, egyben a valaha volt legszélesebb körben és legnagyobb mennyiségben elterjedt tartalékvaluta is.
Utóbbi tekintetben az amerikai pénzügyminisztérium adatai szerint Japán 2022-ben 3,2 milliárd dollárral, összesen 1306 milliárd dollárra növelte az amerikai állampapír-portfólióját, s ezzel – letaszítva trónjáról Kínát – már több mint három éve első a dollárfelhalmozók között. A listán Kína a második, amely 5,3 milliárd dollárral 1054,8 milliárd dollárra mérsékelte amerikai állampapír-portfólióját. Nagy-Britannia volt az amerikai állampapírok harmadik legnagyobb tulajdonosa 625,2 milliárd dollárral, utána Írország, majd Luxemburg(!), 314 milliárd dollárral. Azután Svájc, a Kajmán-szigetek (ott aztán tarol a hightech és rengeteg a pénz!), Belgium, Tajvan és Brazília.
Oroszország a másik, ami még a háború kitörése előtt – nyilván nem véletlenül – csökkentette portfólióját. Az amerikai pénzügyminisztérium kimutatása szerint hosszú lejáratú amerikai papírjaik értéke 750 millió dollárral, 3,751 milliárd dollárra csökkent.
A dollárfegyver
Ami a kereskedelmi forgalmat és a dollárnak ebben játszott szerepét illeti, Kína 2018-tól olyan olajszerződéseket igyekszik bevezetni, melyekben nem a dollár, hanem a yüan, azaz saját nemzeti fizetőeszközük az elszámolások alapja. Ez többnyire nem is túl bonyolult feladat: Kínában annyi minden készül, s oly hatalmas mennyiségben, hogy szinte minden állam közvetlenül fel tudja használni a yüant saját szükségletei kielégítésére. Így a kínai valuta világszerte kereskedhetővé válik, ami hosszú távon és nagy volumenben ellentétes az Egysült Államok érdekeivel.
Kína nem pusztán nevének jobb csengése miatt igyekszik partnereivel elfogadtatni a yüan-alapú elszámolást. Az amerikaiak Irán nukleáris programja miatt, és az ukrajnai invázió kapcsán Oroszországgal szemben kiszabott szankciók épp elég figyelmeztető erővel bírnak Kína számára, hogy nagyhatalmi törekvéseiben milyen félelmetessé válhat az amerikaiak kezében a dollárfegyver.
Nem kérsz a dollárból? Jön a zsarolás
A jelenség nem új. A dollártól való megszabadulás elképzelése nem egy országot temetett már maga alá. Amint egyes országok függetlenségük képzelt biztonságában egyáltalán arra gondolnak, hogy áruikat és erőforrásaikat a dolláron kívüli pénznemben exportálják, a fejlett világban hirtelen elemi erővel merültek fel olyanfajta kérdések, mint az illető országok viszonya az egyetemes emberi jogokhoz, vagy a szabad választásokhoz, a fékek és ellensúlyokról és a korrupcióról már nem is beszélve.
Kadhafi egykori, meggyilkolt líbiai elnök erőfeszítései egy pánafrikai aranyfedezetű valuta létrehozására, vagy Szaddám Huszein kísérlete az iraki olaj euróban történő eladására, mindkét ország pusztulásához vezetett. Tony Blair, a világ negyedik legnagyobb hatalmának hivatalban levő miniszterelnöke hazájának parlamentjében annak idején minden további nélkül szemközthazudta képviselőtársait, csak hogy azok megszavazzák a fegyveres beavatkozást Irakban.
Oroszország esetében kizárt a „hagyományos“ megoldás
Oroszország a maga részéről 2014-ben indított el hasonló folyamatot, de az iraki vagy líbiai típusú katonai akció velük szemben teljességgel lehetetlen lett volna. Persze nem az akarat hiányzott: a világ legnagyobb, több mint 6000 termonukleáris robbanófej-készlete és a – mint azt ma világosan láthatjuk – a valóságosnál talán erősebbnek hitt hagyományos hadereje kizárta a „szokásos” megoldást.
Az ötletek maradnak, a gazdaság pedig változik. A közgazdászok számításai szerint a kínai GDP nyolc év múlva megelőzi az Egysült Államokét. A harc már ma is óriási. Miközben az USA úgy döntött, hogy megsemmisíti Oroszországot, Kína aktívan dolgozik pozícióinak javításán. Ha eddig nem igyekezett volna, mára biztosan ez vált elsődleges stratégiai céljává. Az amerikaiak szaudi ötletét (Kissinger, 1971) máris felhasználta: úgy hírlik, biztonsági szerződést köthet a Salamon-szigetekkel, ezzel pedig Ausztrália szomszédságában létesíthet katonai bázisokat, megkísérelve a tavalyi USA-Kanada-Ausztrália hármas szövetség ellensúlyának biztosítását.
Kína léphet az USA helyébe?
Mivel pedig a 2018-ban isztambulban történt politikai gyilkossággal, Jamal Khashoggi halálával kezdődően az amerikai-szaudi viszony erősen megromlott, Kína máris felvetette az ötletet, hogy mint a szaudi olaj legnagyobb vásárlója, igen szívesen számolna el yüanban a királysággal. Az ötletet a szaudi kormány nem vetette el, annál inkább sem, mert a 2004 óta folyó jemeni háborúban az USA „védelme” nem bizonyult sem oly tökéletesnek, sem oly szívesnek, mint azt a szaudiak a 71-es megállapodás alapján elvárták volna.
Indiával pedig az oroszok dolgoznak azon, hogy a dollár kikapcsolható legyen az indiai-orosz kereskedelemből. Március 25-én az Indiai Központi Bank engedélyezte Oroszországnak, hogy az Indiának történő fegyvereladásból származó bevételt helyi valutában kibocsátott vállalati kötvényekbe fektesse. Ezzel, és a kínai lépésekkel pedig akár ellensúlyozhatóvá válik az USA csendes-óceáni fölénye.
Bacsó Péter filmjének (A tanú) örökre agyunkba vésődött szállóigéje szerint tehát a nemzetközi helyzet egyre fokozódik – és csak egyetlen dologban lehetünk biztosak. Hogy a mi bőrünkre játsszák.
Micskó András
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
