Micskó András: A német tüntetések közérthetően – okokról és miértekről

Micskó András: A német tüntetések közérthetően – okokról és miértekről

Annak ellenére, hogy a németországi gazdák tiltakozásai, sem a tüntetések okai nem újkeletűek, mégis ma váltak olyannyira látványossá, hogy a hír most robbant, a német városok pedig lerobbantak.

A német kormánykoalíció olyan három pártból alakult, amelynek színei egy közlekedési lámpát is formálni tudnának – így ragadt rájuk az Ampelkoalíció megnevezés, amely itt a szemafort jelenti. Intézkedései tekintetében a gazdáknak rögtön pirosat is adtak, hiszen növelték azok terheit – és nem csupán a rájuk vonatkozó rendelkezéseikkel, hanem általános politikájukkal is. A terményárak eszeveszett zuhanása is ennek, konkrétan Ukrajna következményeiben kiszámít(hat)atlan támogatásának eredménye. E lépéseknek nemcsak gazdasági, hanem a mezőgazdaságból élő német polgárok millióinak megélhetésére gyakorolt hatásvizsgálata is elmaradt. A következmények a gazdák számára életszínvonaluk az általánosnál is erőteljesebb csökkenése lett: eddig bevételük legkevesebb egyharmad részétől estek el.

Összeomló őstermelés

„A tej ára mostanra összeomlott. 60 cent volt a csúcsunk, most visszaálltunk 40 cent körülire. A sertés ára csökken. De főleg a gabonánál és a repcénél estek össze az árak”

– mondta a Die Weltnek a gazdaszövetség elnöke. Ismert, hogy a gabona- és az olajos magvak árai az ukrajnai háború következtében zuhantak hároméves mélypontra, mert az Unió minden saját magára érvényesített szabályozás, mint a vegyszer- GMO- és vetőmag-szabályozás megkerülésével beengedte területére az ukrán gabonát. Ennek a kétes terméknek a súlyosan EU-szint alatti árát a felsoroltakon kívül a nyilvánvalóan olcsóbb ukrán munkaerő- és üzemanyagár is tovább csökkentette. Ezzel ezek a terményárak gyakorlatilag a korábbi felére estek.

Utcára vonultak a német gazdák. Már a határátkelőhelyeket is blokkolják

Emellett a szocialista-szabaddemokrata-zöld koalíció talált még 900 millió elvehető eurót, ami a gazdák „standard” támogatási csomagjának hagyományos része. Az összegnek durván fele üzemanyag-támogatás. Az 1951-óta (!) folyósított, jelenleg 21,48 centes visszatérítést a média máris „segélynek” nevezi. Ez, mint mondják, „a klímakárosító támogatások csökkentését jelenti”.

Vásároljunk tehát villanytraktort! Hogy az nincs? Az nem számít, a klímakárosítást akkor is csökkenteni kell! Jelzem, a német üzemanyag-felhasználás 52.200.000 tonna évente (2022, FNR), ebből a mezőgazdasági (a támogatásból számolva) cca. 1.904.000 tonna (2,38 milliárd liter), azaz 3,65%. Kérdezem: a többi 96,5% fogyasztás nem barnítja a zöldet? A 900 millió másik fele a mezőgazdasági gépek után járó adókedvezmény visszavonásából áll össze.

Ukrajna támogatására jut, a hazai mezőgazdaságra nem

Hogy mennyi 900 millió euró? Pozsony éves költségvetésének másfélszerese. A 900 millió negyede annak a pénznek, amelyet a németek 2024-ben Ukrajnának kívánnak adni katonai támogatás formájában, 5%-a annak, amit eddig adtak. A 2023-ban Németországban migránsokra fordított kiadások 1,8%-a. Nem 50, nem 18, csak 1,8%. Ez az 1,8% azonban rettenetesen hiányzik! Főképp, mióta a COVID-ra tervezett kiadásokból megmaradt 60 milliárd(!) eurós összeg Ukrajnára költését a német alkotmánybíróság elmeszelte. Ráadásul a döntés szerint a kormánynak az alapköltségvetésben, valamint a klíma- és átalakítási alapban keletkezett mintegy 30 milliárd eurós pénzügyi hiányt is pótolnia kell. Hogy hova lett a pénz, nem tudni.

De tény, hogy a tervek szerint a Munkaügyi Ügynökségnek 2024-ben 1,5 milliárd eurót kell visszafizetnie a szövetségi kormánynak – a jövőben megtagadandó munkanélküli támogatásokból, mert a felajánlott állást el kell fogadni, vagy a pénznek lőttek. A kormány emellett négy évre évi millió euróval csökkenti a kötelező nyugdíjbiztosítás támogatását, hogy a többi kedvezmény és pótlék megszüntetéséről ne is beszéljünk. Növelik a repülőjegyeket terhelő adót éppúgy, mint a jövedelemadót (is), bár utóbbi egyelőre csak terv. Előbbi 15,53-70,83 euró között mozog, ami minden utast érint. A pótdíjat (persze!) a „légitársaságoknak kell megfizetniük…”

Sajnos, az eddig keresztülvitt adóemelésekből csak 400.000.000 euróra számíthatnak, így a kapirgálás tovább folyik, mert a sok kicsi nem ment elég sokra. A totális népszerűségvesztésben szenvedő kormány próbál úgy tenni, mintha jövedelemadó-emelés szakértői ötlet lenne, hátha így le lehet nyomni a választók torkán. Hírek szerint a neve „szolidaritási pótdíj” lesz, hogy mindenki tudja, megfizetésével utolérhetetlen erkölcsi magasságokba emelkedik. Kis szeplő a szép ábrázaton, hogy ezt megint csak az adózók fizetik. A gazdák például igen, a menekültek nem.

Hírdetés

Németország blokád alatt. Lassan leáll az élet az országban – A dühös gazdák tiltakozása megbénította az országot (Képek, videók)

Ám úgy látszik, a németeket megcsíphette valami, mert a gazdák utcára mentek, és ezzel a kormány a II. világháború óta teljességgel szokatlan helyzettel találta szemben magát. A jelenségről így vélekednek egyes németországi kommentelők:

„Szárnyal a lelkem, mert a németektől ez nem megszokott viselkedés. Talán kezdenek ébredezni? Nagyon örülnék neki!” 

A Bundespolizei azonban nem rajong annyira ezért az eszmélésért. A Hamasz-támogató, be nem jelentett, és tiltott petárdázásokkal és rongálásokkal tarkított tüntetések résztvevőit békén hagyják, de „…a farmerek több órára elzárták Usedom szigetének déli kijáratánál. A rendőrség bejelentette, hogy az „előírások megsértése” miatt büntetőeljárás indult – pedig a megkülönböztetett jelzésű járműveket a gazdák átengedték. Megjegyezzük, nem ez volt az egyetlen feljelentéssel végződő eset!

A tüntetők és céljaik hiteltelenítésére törekszenek

A totális demokráciában működő „elfogulatlan” sajtó is aggályosnak látja az érdekérvényesítés törvényes eszközét, a tüntetést. A lapok nem annak okaira hívják fel a figyelmet – arról 4-5 száraz mondatban számolnak csak be: „A támogatások csökkentése miatt…” – A címekkel és a tudósításokkal egyértelműen a tüntetők és céljaik hiteltelenítésére törekszenek. Előszeretettel feltételezik, hogy szélsőjobboldali provokátorok állhatnak a tüntetők között – mögött, és ezt a hírbehozást az érzékeny német néplélek sokkal rosszabbul viseli, mint tőlük keletebbre. 

Gazdatüntetés Németországban – Egyre feszültebb a hangulat. Előkerült az akasztófa is

Ékes példája annak, hogyan kell egy narratívát felépíteni, ha valamilyen problémát el kell fedni. Így kap az egész egy olyan olvasatot, hogy valójában nem is a gazdák elégedetlenek, és főképp nem a tisztességes német polgárok, hanem a megvetendő „szélsőjobboldali” fasiszta ágensek, akik nemcsak itt, de az egész országban a demokráciára fenik odvas tépőfogaikat. Mint Habeck (B90/Zöld) gazdasági miniszter úr a jelzőlámpás koalíció tervei elleni gazdálkodói tiltakozásról okos videójában sejtelmesen mondja: „Vannak felhívások a felforgatásról szóló fantáziákra” Ez igen!

„A szegény gazdák tündérmeséje – írja a csak pénzért olvasható Die Welt. [A gazdák] elviselhetetlennek tartják a további terhek fenyegetését. A jövedelmi adatok alaposabb vizsgálata azonban meglepő adatokat szolgáltat.” Úgyvan! Támasszunk irigységet és széthúzást! És máris felrémlik az Alternatíva Németországért pokoli sziluettje! Az SPD vezetője, Saskia Esken a németországi demokrácia „nagy veszélyéről” beszél, aminek elkerülésére csakis az AfD betiltását látja megfelelő eszköznek. Nem is csoda! A szocik népszerűsége mélyponton. A két év előtti, kormányalakító 25,7%-ról 14%-ra zuhant (a többi Ampel-párté hasonlóan). És ki szerzett szavazatokat? Az AfD! Támogatottsága ez idő alatt 10,3-ról 23,1%-ra nőtt! Ennek oka pedig – mi más volna – a szélsőjobboldali eszmékben keresendő. Még véletlenül sem a rossz kormányzásban! Mert az jó, csak az emberek nem értik miért jó! Hol is hallottuk ezt? Ja igen! a Szocializmusban!

Szemfényvesztő megoldások

Mi lehet hát a megoldás? Talán ésszerű kormányzást kellene folytatni, saját állampolgárainkért? Nem, nem! Be kell tiltani az Alternatívát! Mint – lám-lám, sugallja a mainstream média – a tüntető gazdák is! De ha nem, majd beszivárognak!

A szövetségi kormány korábbi keleti biztosa, a CDU-tag, tehát elvileg másik oldali Marco Wanderwitz szerint is cselekvésre van szükség. Nyilvánvaló számára, hogy az AfD „a demokráciát egy másik rendszerré akarja átalakítani” [– mint valami szemfényvesztő komédiás!…] Milyen rendszerré is, kedves WanderWitz úr?

Íme az eltántorítás, megszégyenítés és bemocskolás demokratikus művészete. A megoldás nem új, ezzel dolgozik az egész Nyugat. Az ellenvélemény elhallgattatása, akár a (jobboldali) választási győztes kizárásával is, a kormányzásból (mint Spanyol- és Lengyelországban). Hogy az indulatok ettől nem csitulnak? – az nem baj. Végül is, a Nemzetiszocialista Párt is csak hatodjára jutott hatalomra, és hol vagyunk még attól!

Kit érdekel a választói akarat, ha nekünk van egy sokkal jobb „saját”? Amit mindenképp teljesíteni kell! – hogy is mondta megválasztása után Baerbock (B90/Zöld) külügyminiszter asszony? „Nem számít, mit gondolnak német választóim, de én teljesíteni akarom az ígéretem!” Igen! És tőle aztán ne várja senki, hogy a „360ᵒ-os” fordulatot tegyen!

Micskó András


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »