A magyarországi városi öltözködés története az 1945 utáni évtizedekben öt nagyobb periódusra osztható. Eleinte apró módosulásokkal, de lényegében a két háború közötti időszak viseletkultúrája folytatódott. Az ötvenes évek első fele ezzel ellentétben a kényszerű uniformalizálódás, a nemzetközi elszigetelődés, a ruha- és anyaghiány jegyében telt. 1956/57 fordulójától a hatvanas évek végéig lassú változás kezdődött: ismét általánossá és természetessé vált a divat követése, az ellátás is fokozatosan javult. A nyolcvanas évtized közepéig tartó újabb szakaszt az egyszerűsödés, egyúttal a divattrendek naprakész követése jellemezte, ekkor már csak egyes termékek és a kurrens cikkek hol átmeneti, hol tartósabb hiánya fordult elő. A rendszer alkonya pedig elhozta a stílusok gyors követését és keveredését, valamint a (tömeg)fogyasztás felértékelődését és általánossá válását.
A városlakók ruházata 1948-ig igyekezett lépést tartani a viszonylag gyorsan regenerálódó európai divattal. Ennek fontos jellemzője volt, hogy a korábban meghatározó szögletesebb formákkal ellentétben a ruhák felső része a test vonalát követte. A vékony derék megint hangsúlyossá vált, a szoknyák lágy redőzéssel kifelé szélesedő formát öltöttek, és majdnem a bokáig meghosszabbodtak. A felsőruházat változásait a nagy gallérok és a szélesen omló kabátok tették teljessé.
Az öltözködéssel kapcsolatos társadalmi elvárások, viselkedési szokások az élet minden területén szigorúak voltak. A klasszikus fűzőnek ebben az időszakban gyakorlatilag már nyoma sem volt, a kombiné és a melltartó lépett a helyére. A túlságosan mély dekoltázs vagy a túlságosan rövid szoknya is ellentétes volt a test korlátozott nyilvánosságának ekkor még általános felfogásával. Ez alól lényegében csak a strand jelentett kivételt, bár az 1940-es évek végének fürdőruhái még nagy testfelületet takartak.
A gimnáziumokban megkövetelték az egyenruha és/vagy egyensapka viseletét. A hivatalnokok számára sem volt megkerülhető az öltöny és a nyakkendő. A tanácsadó könyvek szerint: „A dolgozó nő öltözködjék egyszerűen és jól. Törődjön magával. Legyen hiú, ez minden nőnek kötelessége.” A korabeli kiadványok azt is részletesen leírták, miként öltözködjön a ház asszonya otthon.
Ezek szerint reggel illendő volt a hálóruha fölé – az évszaktól függően – vászon, selyem vagy flanelköntöst ölteni, majd a reggeli után ezt házi ruhára cserélni. A gyermekek viselete sem változott meg lényegesen: a kislányok derékban elvágott felsőt, ráncolt szoknyát, a fiúk nyáron kantáros rövid-, télen hosszúnadrágot hordtak, hétköznap kockás inggel, ünnepnap fehérrel. Kabátjuk, zakójuk a felnőttekének szabását utánozta.
A ruházkodási szokások a negyvenes-ötvenes évek fordulóján markánsan átalakultak. Az Asszonyok című képes havilap 1949. februári száma „Hogyan öltözködik a szovjetember – bátrabban, színesebben, érdekesebben” című, egész oldalas összeállításában már határozottan a szovjet minta követését ajánlotta olvasói figyelmébe. A „dolgozó nők” igényeinek kielégítésére 1948–49 után már nem volt szükség divatszalonokra, egyediségre, szépségre.
A többé-kevésbé uniformizált öltözködés korszaka következett. A korabeli divatlap sem az egyedi ízlést, hanem az államosított konfekcióipari sok tízezer darabos sorozatokban készülő termékek dicséretét zengte az év tavaszán.A vásárlóközönség azonban nem lelkesedett az egyenszabású ruhákért, mivel azok silány anyagból készültek, rosszul szabottak voltak.
Az „ötvenes években” az öltözködés erőltetett egységesítése is a társadalmi változásokat fejezte ki. Politikai és ideológiai követelménnyé vált, hogy a külső megjelenésben is kifejezésre jusson a régi, polgári világgal való szakítás. A ruhák kiválasztásánál a meghatározó szempont az olcsóság és a beszerezhetőség lett.
A választék beszűkült, miközben jelentős áruhiány jelentkezett. A városi férfiak tipikus ruhadarabjai közé tartozott a zöld vagy szürke lódenkabát, az úgynevezett micisapka és a svájcisapka. A nők többsége kartonruhát, szoknyát és kockás flanelblúzt viselt. Az egyre ritkább divatbemutatókon manökenek helyett gyakran munkáslányok léptek a kifutókra, amelyek felett gyakran Rákosi, Lenin és Sztálin portréja volt látható.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
